Nana – 2. Kötet

index

„Mondd, Nana, emlékszel még az első találkozásunkra? Én mindig is hittem a sorsban… és a mai napig azt hiszem, a sors akarta, hogy találkozzunk… nevess csak kis, ez az igazság.”

A második kötetben megismerkedhetünk a két főhős találkozásával. Ahogy mindketten elindulnak Tokióba, és ahogy egymásba futnak a hóvihar közepette elakadó vonaton. Egymás mellé ülve Komatsu Nana kezd el magáról mesélni, Osaki végig titokzatoskodik, így amikor leszállnak a vonatról elhagyják egymást, ezért Komatsu az hiszi, nem is találkoznak többé. Komatsu egy ideig a párjánál Shoujinál köt ki, de hamar ráébred, hogy lakást és munkát kell találnia, hogy megálljon a saját lábán, ezért kiszemel egy kis lakást, aminek megnézésekor ott találja a vonatról megismert Osaki Nanát. Vitatkoznak egy sort, hogy kié legyen, végül úgy döntenek, megosztozkodnak rajta, így válnak lakótársakká.

Elképesztő mennyire élethű az egész történet, s csak kicsit érezzük azt, hogy túl sok a hihetetlen véletlen, mint az, hogy egymásba fussanak, vagy Tokió számtalan kiadó lakása közül, pont ugyan azt nézzék meg ugyanakkor. Ám ez egyáltalán nem zavaró, a párbeszédek és a tovább folytatott naplószerű írások csak fokozzák a szereplők iránti szimpátiát, azt a keserédes érzést, ami körüllengi őket. Mintha az egész úgy lenne bemutatva, mint egy visszaemlékezés a szép időkre, melyek sosem térhetnek vissza.

A kötet legnagyobb részét vicces, komikus jelenetek teszik ki, persze akadnak komolyabb hangvételűek is, de a kedvencem, a közös bevásárlás mindenképp a viccesebbek közé tartozik. Itt esik meg az a fontos jelenet, amikor Komatsu Nanából Hachi lesz, illetve megveszik az epres poharakat, amik végigkísérik őket a történet során. A bútorboltban pedig, ahol beszereznek ezt, azt Hachi talál munkát, így szinte két legyet üt egy csapásra.

Azért nem mindenkinek tetszik, hogy Hachi egy idegennel költözik össze pláne nem a barátainak, különösképp nem Junkonak, akiben mint az anyai ösztön kapcsol be a riasztó, és bombázni kezdi barátnőjét mindenféle aggodalmaskodó szöveggel, hogy majd miket fog vele csinálni ez az idegen lány. Vicces rész volt, de meg kell mondjam fontos momentum, és jó, hogy nem lett belőle kihagyva, mert biztos vagyok benne, hogy akit szeretnek a körülötte lévők, azok bizony így reagálnak, és óva intik, még, ha nincs is mitől tartani.

Az első komolyabb jelenet akkor van, amikor Nana, egy CD boltban megpillantja Ren képét egy Trapnest poszteren, és kissé visszazuhan a múltba, de már itt is látszik rajta, hogy Hachi életvidámsága mennyire jót tesz neki, mennyire ki tudja rángatni a saját letargiájából. A kötet végén viszont valaki tényleg megjelenik a múltjából, mégpedig Nobu, aki azt akarja, hogy Nana újra énekeljen, és ő had gitározzon neki, így határozzák el, hogy újra összeszervezik a bandát, keresve új tagokat. Hachi itt hallja énekelni először Nanát, és természetesen teljesen leveszi a lábáról. Milyen hatalmas szerencsénk, hogy van anime sorozatunk, ahol már hallhattuk a dalokat, mivel a manga ezt a részét nem igazán tudná átadni anélkül.

Mint említettem a legnagyobb erőssége a mangának az életből merített dolgai, a humora, a kellő drámaisággal egyensúlyban, ami még mindig jól működik, és jól is fog.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.