Fear the Walking Dead S02E01 – Monster

Döbbenetes évadfináléval zárult a Fear the Walking Dead első évada, azonban én nem voltam maradéktalanul elégedett. A nagy csatározás, puskaropogás, és zombihorda közben ugyanis elveszett a széria esszenciája. Sajnos ez a tendencia folytatódott, bár ezúttal akadtak érdekes pillanatok is.

Fear the Walking Deads02e01.1

Strand (Colman Domingo) hazától igen gyorsan menekülőre kellett fogniuk, ugyanis a várost már bombázták, mivel a járkálók már elözönlöttek mindent. Strand már korábban összepakolt ahhoz, hogy az Abigail fedélzetén elhagyja a szárazföldet, és ebből az elpakolásból igyekeztek magukkal vinni pár dolgot, de a kétszeri forduló, illetve a hirtelen megjelenő járkálók mennyisége gyorsabb indulásra kényszerítette a csapatot.

Fear the Walking Deads02e01.2

Az Abigail fedélzetén azonban már sokkal nyugodtabb a helyzet, leszámítva, hogy Chris (Lorenzo James Henrie) nem hajlandó egy tapodtad sem mozdulni édesanyja holtestétől, Alicia (Alycia Debnam-Carey) pedig egy rádióssal beszélget. Chris olyan szinten bezárkózott, hogy senkit, még apját sem engedi közel, így félő, hogy bármelyik pillanatban butaságot tehet. Alicia ugyan mostohaapja utasítására kezdett el a rádiózással foglalkozni, aki csupán azt akarta, hogy figyelje a sávokat, azonban a külvilágból csak sírás, rimánkodás, és halálhörgés hallható, így a lány jócskán megkönnyebbült egy tiszta hang hallatán.

Már korábban is zavart, hogy a srácokon kívül szinte senki sem viselkedik ésszerűen, a második évad nyitányában pedig ez be is bizonyosodott. Madison (Kim Dickens) kirohanása a tengeren sorsukat várókra nemcsak zavaró volt, hanem logikátlan is. Korábban pont ő volt az, aki anyatigrisként vigyázott mindenkire, most mégis teljes nyugodtsággal fogadna be legalább egy tucat embert, akik között bőven akadhatnak veszélyesek, és akár még fertőzöttek is. Értem én, hogy próbálna helyesen viselkedni, de ilyenkor hol van az az anyja, aki egy egész stadionnyi járkálót engedett ki, és küldött halálba százakat, hogy megmentse a fiát?

Fear the Walking Deads02e01.3

Alicia ugyan butaságot követett el, mikor válaszolt Jacknek, de az elején egészen ártatlanul indult, míg a srác szépen lassan információkat nyert ki a lánytól, aki csupán ki akart szakadni a káoszból. Strandnek ugyan teljesen igaza volt abban, hogy ez nagyon veszélyes játék, és érthető is volt kiborulása, hiszen ha ő nincs, a többiek már nem élnének, azonban a lányt tényleg a jó szándék vezérelte. Még jó, hogy ott van bátyja, Nick (Frank Dillane), aki remekül szót ért Stranddel.

Fear the Walking Deads02e01.4

A baj azonban már megtörtént, és nem számít, hogy az ember a szárazföldön vagy a vízen van, félnie kell mind a járkálóktól, mind a többi embertől, akárcsak az eredeti szériában, a The Walking Deadben.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

1 hozzászólás

  1. Visszajelzés:Fear the Walking Dead S02E02 – We All Fall Down | Watchaholics

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.