Vicky Alvear Schecter: Cleopatra’s Moon

cleopatrasmoon

A történelmi regények – főleg azok, amik női főhősökkel dolgoznak – mindig is érdekeltek, Michelle Moran Kleopátra lánya című kötete pedig kifejezetten magával ragadott. Ezért mikor megtudtam, hogy egy másik írónő is feldolgozta a témát, ám ezúttal Young Adult szempontból – mondjuk, hogy ez mit is jelent, azt továbbra sem tudom biztosan –, tudtam, hogy ezt a könyvet muszáj lesz beszereznem.

A történet mindazok számára ismerős lehet, akik járatosak kicsit a történelemben: Octavianus – a későbbi Augustus császár – lerohanja Egyiptomot, ami Marcus Antonius és Kleopátra halálához vezet. Szüleik halála után az uralkodópár három gyermekét, az ikerpár Alexandrosz Hélioszt és Kleopátra Szelénét, valamint öccsüket, Ptolemaiosz Philadolphoszt – akit a könyv Ptollyként emleget – Rómába hurcolják, hogy ezek után Octavia, Octavianus nővérének házában nevelkedjenek. A krónikák ezen felül azonban igencsak hiányosak, jó nagy mozgásteret hagyva az íróknak.

És Schecter ezt ki is használja – míg Michelle Moran feldolgozása alig foglalkozik a testvérek egyiptomi életével, és rögtön Kleopátra öngyilkosságával és a Rómába való úttal kezd, addig a Cleoptara’s Moon nagyjából harmada Alexandriában játszódik, jelentős hangsúlyt fektetve arra, hogy bemutassa, milyen életet is élt a királyi család Octavianus támadása előtt, és hogy mennyit fogtak fel a gyerekek a kibontakozó konfliktusból. És ez kifejezetten tetszett is – alapos munka volt, és jól át lehetett érezni az idill mögött megbúvó rettegést.

A könyv második felével viszont nem volt annyira megelégedve. Schecter próbált túlmenni azon, hogy egyszerűen bemutassa Szelénéék életét Rómában, és igyekezett egy olyan történetszálat beépíteni, amivel bemutatja, hogyan lázadt Szeléné Octavianus ellen. Ez a szál azonban vagy éppen csak megkaparta bizonyos dolgok felszínét, ahelyett, hogy kifejtette volna azokat – mint például a puccs, amire Szeléné készült Octavianus ellen –, vagy ha rendesen ki is fejti az eseményt, mintha nem lenne semmi nyomatja, mintha akár ki is hagyhatnánk, mert nem járul hozzá lényegében a cselekmény előrelépéséhez – mint például ahogy Szeléné eléri, hogy egyiptomi szokás szerint eltemetethesse az öccsét.

Ami viszont ennek ellenére is működött, az a csavar a végén – ó, milyen rejtélyes is az asszonyi természet! –, és a finoman bevitt, teológiai boncolgatás. Nem mondom, nagyon élveztem, mikor a regény elején Szeléné folyton-folyvást belekötött az egyistenhit – jelen esetben a zsidóság – logikai problémáiba, ugyanakkor viszont később nagyon komolyan el is merengett azon, hogyan is működhet a „szabad akarat”. Amit azonban hiányoltam, és ez nem feltétlenül magának a regénynek a sara, az valami szószedet a könyv végén, ami megmagyarázza a történetben feltűnő, különböző római és egyiptomi kifejezéseket. Történelmi áttekintés azonban van, úgyhogy a sztori végén kapunk egy kis ízelítőt abból, mi is történt a szereplőkkel a való életben a végszó után.

Meg még egy apróság, amit felrónék mind Morannek, mint Schecternek: Szeléné élete Rómában nagyon érdekes, meg minden, de az élete Mauritániában éppen annyira érdekes lenne, szóval nem biztos, hogy Szeléné házasságával rögtön le is kéne zárni a sztorit. Úgyhogy kihívás íróknak, akik esetleg szeretnék kipróbálni magukat a történelmi regények terének: kérek egy sztorit Kleopátra Szelénéről, Mauritánia társuralkodójáról!

Összességében, bár élveztem a Cleopatra’s Moont, azért nem voltam vele teljesen megelégedve: a cselekmény ritmusa néha nem az igazi, és néha mintha a történelmi háttér is el lett volna egy kicsit mismásolva. Szóval jó volt ez, de a Kleopátra lánya azért jobb, úgyhogy ha valakit érdekelne Kleopátra Szeléné története, én inkább azt a regényt ajánlom.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

1 hozzászólás

  1. Visszajelzés:Esther Friesner: Sphinx’s Princess | Watchaholics

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.