„Ha azt hiszik, már mindent láttak – nézzék meg még egyszer.” Szemfényvesztők 2. (2016)

szemfény5

Ezzel, a trailerből kiragadott mondattal, tudnám röviden, tömören összefoglalni ezt a filmet. Mert van egy ilyen érzés az egészben – új a story, mégis, mintha láttam volna már ezt, viszont ez nem baj. Mivel a Szemfényvesztők fordulatai – természetesen – csak egyszer voltak ellőhetőek, így kellett ez a kistestvér, hogy másodszorra is élvezhető legyen. Épp ezért, ha szeretted az első részt, a második részt is imádni fogod, ha utáltad, nem fog szépíteni, ha nem láttad, nem kell bepótolnod. 

A történet körülbelül egy évvel az első rész után játszódik. A Négy lovas maradéka (Jesse Eisenberg, Woody Harrelson, Dave Franco), bujkálni kényszerül. Csapatuk nőtagja (Isla Fischer), angolosan távozott, a három férfi pedig Dylan (Mark Ruffalo) minden ígérete ellenére, amelyek a legújabb nagy dobásról szólnak, kezd türelmetlenné válni. A változást a hirtelen felbukkanó, jó humorú új lány, Lula (Lizzy Caplan) hozza magával, aki újra teljessé teszi a létszámot, mikor megkapják legújabb megbízatásukat, hogy leplezzenek le egy becstelen informatikust, aki legújabb okostelefonjával adatlopásra készül. Csakhogy legújabb trükkjük során maguk esnek csapdába, és rövidesen Makaóban találják magukat, ahol a gonosz-törpe-milliárdos, Walter, (Daniel Radcliffe) egy újabb, a Négy lovas Robin Hood-profiljába nemigen illő, ám visszautasíthatatlan megbízással áll számukra elő, vagyis hogy lopjanak el egy olyan szuperfejlett chipet, amelynek segítségével bármilyen eszköz és rendszer feltörhető.

Tény és való, hogy a Szemfényvesztők 2 nem lesz az évszázad legokosabb, legagyafúrtabb filmje, amin még hetek múlva is rágódik az ember, de meglátásom szerint méltó folytatást kapott az első rész. Mivel ez a két film nem kapcsolódik olyan szervesen, mint mondjuk a Gyűrűk Ura-trilógia, vagy, khm… a Harry Potter széria, így az alkotók – számomra szimpatikus módon – éltek azzal a lehetőséggel, hogy a két történetet úgy fűzzék össze, hogy aki látta az első részt, az kapjon egy kis pluszt, viszont az is élvezhesse és érthesse a filmet, aki az elsőről lemaradt és nem pótolta. Ez pedig számomra egyértelmű pozitívum egy ilyen jellegű filmnél.

szemfény1

Ami a tempót és a film hangulatát illeti, az ember azt kapja, amit elvárhat. Az történet rendkívül pörgős, igencsak a vászonra kell tapadni, ha követni akarjuk az eseményeket, és ugyan a végkifejlet ennek hiányban is érthető, én mégis élveztem, hogy figyeltem rendesen, mert jó pár apró, a film különböző pontjait összekötő apróságot rejtettek el az alkotók. Akad benne persze néhány előre látható és kiszámítható csavar, de üsse kavics, olyan is van, ami némiképp gyengére sikerült vagy éppen csak engem nem dob fel, mivel visszacsap az előző részre, de mivel alapvetően jó indulatú fordulat, így ezt sem bántam annyira.

Volt persze néhány teljességgel érthetetlen dolog is. Például, hogyan lehet egy elvileg börtönben raboskodó ember háromszor olyan jól tájékozott és az aktuális eseményekre felkészültebb, mint a szabadlábon ügyeskedő Lovasok és vezérük? És miféle börtön az, ahol a fogva tartott olyan technikai felszereltséget élvezhet a cellájában (???), ami informatikusoknak is ritkán adatik meg? Értem én, hogy Bradley (Morgan Freeman) karaktere, és hogy extraagyafúrt legyen a pali, kulcselem, de ez mégiscsak nevetséges.

Noha a vászon tele neves és tehetséges színészekkel, egyiküknek sem ez lesz élete alakítása, ám ez még távolról sem ok a panaszra, mert amit felvonultattak, az karakterhű volt és élvezhető. Az én kedvencem azért a hipnotizőr Merrit McKinney-t alakító Woody Harelson volt, akinek humoros megjegyzései nélkül nem lett volna ez a film ugyanaz.

szemfény3

Amit még szerettem ebben a filmben, az az ügyesen beleszőtt szerelmi szál volt, ami épp csak egy csipet fűszerként jelent meg, és nem vitte el az egészet a francba. Bár alapvetően nagyon romantikus alkat vagyok, kifejezetten gyomorfájást kaptam volna ebben a filmben egy túltolt szerelmi jelenettől, vagy egy szenvelgős drámai betéttől. Így, amit kaptam, az tökéletesen elég volt, sőt, kellett.

Végezetül: A látvány. Nekem bejött. Másodszorra is. Lehet, hogy a többség csak SGI volt és nem valódi trükk, engem mégis lenyűgözött. Akadt azért pár trükk, aminek a valódi verziójára és annak mikéntjére módfelett kíváncsi lennék. Nem tartozik ezen megfejthetetlen elemek közé a kártyaadogatás, amiről sokan sokfélét mondanak, mégis, azt a részt, az oly nyilvánvaló hibája ellenére, hogy egyszerűen túl sok volt, meg tudnám nézni még vagy háromszor, mert olyan vagyok vele, mint a macska a műegérrel: tudja, hogy nem igazi, mégis, egyszerűen csak ízlik a szemnek.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.