Vivien Holloway: Vérvörös horizont

„A hősiesség és a hülyeség semmiben sem különbözik egymástól, ezt jobb, ha az eszedbe vésed. A hősök ugyanúgy meghalnak, mint hülyék, csak általában sokkal hamarabb.”

 

A Vérvörös horizont két rövid történet erejéig ismét visszakalauzolja az olvasókat a Végtelen horizont világába. Az egyik novella a regény történéseihez vezető kulcseseményt meséli el részletesebben, míg a másik röviddel utána játszódik, így nem árt előbb azt elolvasni, ha nem akarunk spoilerekbe futni.

covers_397388

Őszintén szólva soha nem tudtam, hogyan is állok a kiegészítő novellákkal. Néha úgy érzem, csak egy újabb bőr lehúzása egy jól bevált sztoriról, és semmit nem adnak hozzá az eredeti alapanyaghoz, néha viszont meglepően jól szórakozok rajtuk és sajnálom, hogy olyan gyorsan véget érnek. Szerencsére ez a vékony kis könyv a második kategóriába tartozik.

Mint mondtam, két novellát tartalmaz, mindegyik kb. negyvenöt-ötven oldal körül van. Az első a Táguló horizont címre hallgat, és lényegében a Végtelen horizont előzménye. Kiderül, hogyan találkozott először Becky, a regény hősnője Nick Mattockkal, a Hydra kapitányával, és hogyan köttetett meg az a bizonyos alku, ami annyi bonyodalomhoz vezetett. Persze röviden már a regényen is fény derült annak az balszerencsés estének az eseményeire, de ezúttal az egész Nick szemszögéből olvasható, ami szerény véleményem szerint sokkal érdekesebbé teszi az egészet, meg hát jóval részletesebb is. Ráadásul röviden még a főgonosz Garrahy is feltűnik, és bebizonyosodik, hogy neki mindig mindenhez köze van. Hiába, ilyenek ezek a csúnya gonoszok.

A címadó Vérvörös horizont viszont már röviddel a regény eseményei után játszódik, a narrátorunk pedig ezúttal nem más, mint az egyik megosztó mellékszereplő, Juniper, a hajdanvolt kalóz, majd Nick elsőtisztje. Ő ugye végül a rossz oldalon kötött ki, de kezdettől fogva érdekes karakternek tartottam, úgyhogy én igazán szívesen olvastam róla. Érdekelt, hogy mit kezd azzal, ami megmaradt neki, illetve örültem, hogy jobban beleleshetünk a sunyi kis lelkületébe. Mert egyébként nem nevezném gonosznak, inkább csak megvannak a saját érdekei, amiket a szeme előtt tart, és a saját játszmáit játsza a többiek között.

Egy nagy bajom volt ezzel a novellával: akkor ért véget, amikor kezdett igazán érdekes lenni. Remélem, hogy ez a meglehetősen gonosz befejezés azt jelenti, hogy valami készül Vivien Holloway háza táján, és egyszer Jun saját könyvet kap, mert ha nem, akkor nagy lehetőségek maradtak kihasználatlanul. Az biztos, hogy mind Juniperben, mind ebben a steampunk világban bőven van még potenciál.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.