Muskétások (2014-2016), első évad

musketeers1.1

Mindig is kedveltem Dumas hőseinek megfilmesített kalandjait (bár újra és újra rá kell döbbennem, hogy az idő bizony megszépíti az emlékeimet róluk), és bár valamilyen szinten ezt a sorozatot is élveztem, de azért az első évadon sokat forgattam a szememet.

Útban Párizs felé banditák támadják meg a fogadót, amiben D’Artagnan (Luke Pasqualino) és apja megszáll, a támadás során pedig az utóbbi életét is veszti. Miután a banditák vezetője azt állítja, hogy a neve Athos, másnap D’Artagnan továbbindul Párizs felé, hogy bosszút álljon Athoson. Persze mindez csak Richelieu (Peter Capaldi) mesterkedése, hogy rossz hírét keltse a muskétásoknak – ezen tervén amúgy több fronton is dolgozik, és éppen ezért Athos (Tom Burke), Porthos (Howard Charles), és Aramis (Santiago Cabrera) legújabb feladata, hogy felkutassák egy társukat, akinek táskájában a király (Ryan Gage) igencsak fontos leveleivel veszett nyoma. Mindeközben D’Artagnan meg őket keresi bosszúja nyomán, csakhogy neki meg a Miladyvel (Maimie McCoy) gyűlik meg a baja, aki ráken egy gyilkosságot – mikor is a hatóságok elől csakis Madame Constance Bonacieux (Tamla Kari) segítségével tud meglépni.

musketeers1.2

Az első évad bedarálása közben komolyan úgy éreztem magamat, mintha egy olyan tíz-tizenöt évvel ezelőtt készült sorozatot néznék, már ami a szerkezetét illeti: az egyes epizódok közt alig volt valami kapcsolat, egy egyes missziók teljesen véletlenszerűen követték egymást. Persze, az végig ott volt, hogy a bíboros le akarja égetni a muskétásokat, meg hatalmat akar, meg „azt, ami a legjobb Franciaországnak”, meg szóba kerül Athos múltja a Miladyvel, és D’Artagnan és Constance viszonya is téma, ám mégsem éreztem azt, hogy ennek bármiféle koherens kerete lenne.

Ezen felül az egyes epizódok történetével sem voltam mindig kibékülve. Tény, hogy néha azért próbáltak komolyabb témákat is feldolgozni, mint például a rabszolgaság (amit amúgy egészen személyessé is tett a sorozat, mivel ebben a verzióban Porthos mulatt – ami amúgy egy cseppet sem hiteltelen, hiszen Dumas-nak magának is voltak néger felmenői), ami egész jól is sikerült nekik, más alkalmakkor viszont egészen félrelőttek. Példának okáért volt olyan rész, aminek még rendesen sikerült is felhúznia: az egyik epizódban bemutatnak egy felvilágosult nemes hölgyet, aki egyfelől nem hajlandó férjhez menni, mert a fennálló törvények miatt mindenét elveszítené a férje javára, másfelől pedig szalont tart otthonában, ahol nőket – szegényeket, gazdagokat egyaránt – tanít természettudományokra, latinra, görögre, és egyéb hasonló témákra – valamint menedéket is biztosít olyan nőknek, akikre akaratuk ellenére kényszerítenének rá valamit. Na, ez a nő szúrni kezdi Richelieu szemét, főleg azért, mert gazdag, a koronának meg kéne a pénz, ezért hát megvádolja boszorkánysággal. Az epizód végére a nő mindenét elveszíti, a pénzét, a rangját, a nevét, de nekünk örülnünk kéne, hogy még él – miközben azzal senki sem törődik, hogy ezentúl ki fogja tanítani a nőket Párizsban. De például egy másik epizódban meg bérgyilkosok támadják meg a királynét (Alexandra Dowling), mikor az udvarhölgyeivel kinn van az erdőben egy forrásnál, ami állítólag jó hatással van a termékenységre, és miközben a muskétások elmenekítik a királynét, az udvarhölgyekkel valahogy senki sem törődik.

musketeers1.3

Ami a karaktereket illeti, a négy muskétást kedveltem – csak örültem volna több „bajtársi” jelenetnek –, Constance is szórakoztató volt, viszont például Richelieu nem tudott annyira meghatni, pedig azért Capaldi jól játszotta a szerepet. És bár a Milady karakterét is általában szimpatikusnak találom, ennek a verziónak egyáltalán nem sikerült belopnia magát a szívembe – míg a többi feldolgozásban azért érezhető, hogy a Milady valóban szerette Athost, itt végig ridegnek és számítónak tűnik a nő (jegyzet a margón: ezt most kizárólag az első évadra értem). A király talán itt a legkevésbé ügyefogyott az összes verzió közül, de még így is volt pár olyan stiklije, ami miatt legszívesebben felképeltem volna, a királyné pedig a legszebb (bár azon röhögtem egy sort magamban, hogy mintha a Miladynek több ruhája lenne, mint a királynénak), meg emellett a széria egyik legszimpatikusabb karaktere is.

Szóval összességében a Muskétások első évada ugyan szórakoztató a maga nemében – ha másért nem, hát a nosztalgia-faktor miatt –, de még sok benne a hiba, és az írók több energiát is fordíthattak volna a forgatókönyv csiszolgatásába. A jó hír azonban az, hogy a dolgok javulnak a második szezonra.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.