Lélekölő Challenge – 7 Days

Nem túl vidám darabbal kezdem ezt a szép, lélekgyilkos hetet (persze melyik példány az), a 7 Days került elsőként a listára. Mondhatni, valóban kegyetlen darab – azonban nem abban az értelemben, ahogy én azt elsőre gondoltam.

7days1  Bruno Hamel (Claude Legault) orvos, egy tündéri kislány édesapja és gondoskodó férj. Egy nap azonban telefonálnak az iskolából, hogy a gyerek ebéd után nem ment iskolába. Hamarosan már a rendőrséggel karöltve keresik az eltűnt Jasmine-t (Rose-Marie Coallier), aki hamar elő is kerül – holtan és megerőszakolva. A rendőrség hamarosan meg is találja a pedofil gyilkost és mindenki nagyban készül a perre. Bruno agya azonban eldurran és elrabolja a férfit a rabszállítóból, hogy egy távoli házba vigye, ahol kegyetlenül megkínozza. A kínzások változatosak, kegyetlenek és látszik, hogy lassanként kínzó és áldozat egyaránt kezdenek megőrülni, ahogy telnek a napok. Egyikük a testi, másikuk a lelki fájdalomba.

Bruno karaktere annak ellenére, hogy nem tipikus gyilkos, nem túlzottan bonyolult. Mindössze egy apáról van szó, akinek látnia kellett a bántalmazott kislánya holttestét. És tulajdonképpen ez az, ami a dolognak a keménységét adja: valahol mind megértjük őt. Pont a napokban írtam cikket a The Candy Shopról, ami pont a gyerektémát boncolgatja. Mert hát tulajdonképpen mennyire beteg elme kell ahhoz, hogy valaki nyolcéves gyerekeket erőszakoljon és öljön meg? Tulajdonképpen ez egy olyan gondolat, ami a filmbe is bekerült az egyik szereplő szájából, aki kerek perec közli Brunoval, hogy ő bizony vele van.

7days2

Ezzel a problémával egyébként a feleséget leszámítva mindenki szembesül, még a rendőrség is. Különösen a főnök, akinek a feleségét valaha szintén meggyilkolták. Kísérti őt is a fájdalom nap, mint nap, csak éppen ő helyesen próbál cselekedni és erre az útra szeretné terelni a dühös apát is, akit azonban senki és semmi nem állíthat meg abban, hogy bosszút álljon.

Az asszonyt én egészen konkrétan egy külön kasztba soroltam. Habár tudom, hogy neki is borzasztóan fáj, de azért kicsit meredek azért hibáztatni valakit, mert nem az üzenetrögzítőt nyomkodja valaki, amint felébred. Általában az ember ilyenkor még iszok egy kávét és elolvassa a reggeli újságot. Valahol egy kicsit azt éreztem – persze ebben tévedhetek, nem én írtam a sztorit –, hogy valójában magát okolja az egészért, csak ezt a férjére akarja kivetíteni, hogy ezzel is kisebb legyen a bűntudata.

7days3

Tulajdonképpen látványvilágot tekintve nem nehezebb darab, mint mondjuk akármelyik horror. Ennyit ugyanúgy láttunk már a Fűrész-filmekben, vagy akármelyik gore cinemában. Ami a habot és a cseresznyét adja, az valóban az, hogy a film megérteti a nézővel, hogy ez nem jó, de mégis valahogy elfogadjuk. Mindezt követően pedig elgondolkodhatunk azon, hogy most akkor MI mennyire vagyunk normálisak? Hát, a jelek szerint egész konkrétan semennyire.

Jelzem, én a filmtől dühös lettem meglehetősen, úgyhogy magas vérnyomással ne tessék nézni. De egyébként bátran ajánlom bárkinek, aki az ilyesmit kedveli. Én pedig ezzel zártam is a challenge első napját.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.