Vegyél mókust! – Üldözési mánia (2001)

A napokban felmerült Orlissa és köztem egy beszélgetés, miszerint manapság nem képesek a filmesek igazán jó és egyedi vígjátékot alkotni, anélkül, hogy alpáriak, trágárak, vagy csak simán gusztustalanok lennének. Így hát előkaptam néhány régebbi műremeket a polcomról, leporoltam a dvd-ket, és már indult is a filmes este, jó vígjátékokkal, csak éppen egy évtizeddel ez előttről.

üldözésimánia.1

A fogadások már nem olyan élvezetesek a gazdagok számára, mint a kezdetekkor, túl sok a szabály, a megkötés, ágálnak az állatvédők, keresztbetesz a kormány Azonban az izgalomra még mindig vágynak, így a híres és igen módos Donald Sinclair (John Cleese) saját játékokat eszel ki, hogy szórakoztassa barátait, és mi lehetne annál szórakoztatóbb, hogy élő emberekre fogadnak? A kaszinóban egyedi érmék elnyerésével már meg is történt a gyanútlan emberek nevezése a versenyre, melynek tétje több millió dollár, csak annyit kel tenniük, hogy egy kisváros vonatállomásának csomag megőrzőjét kell kinyitniuk saját kulcsukkal.

Enrico Pollini (Rowan Atkinson) izgatottan csap a lovak közé, annak ellenére, hogy nemrég érkezett az országba. Randy (Jon Lovitz) a családi pihenést módosítja, azzal az indokkal, hogy egy sürgős állásinterjúra várják. Duane (Seth Green) és fivére piti bűnözők, azokból is a butább fajták, akiknek sosem sikerül semmi, így kapva kapnak a gazdagság lehetőségén. Nick (Breckin Meyer) pedig egyáltalán ne akar részt venni a hajszában, amíg egy „égi jel” nem mutatkozik meg előtte, és nem ugrik vele fejest az izgalmak és a veszélyek világába. Ugyan mindenki saját módszerekkel halad a vonatállomás felé, útjuk néha keresztezi egymást, így a játékosoknak akad lehetősége a másiknak keresztbe tenni, miközben az őket figyelő milliárdosok újabb esztelen fogadásokat indítanak.

üldözésimánia.3

Az első ránézésre eszetlen marhaságnak tűnő film komoly meglepetéseket tartogat minden néző számára. A humor egyedülálló szinten van jelen a történetben, ugyan akad itt is gusztustalanság, de ez nem az alkotók öncélú viselkedését mutatja, hanem a helyzet így kívánta meg. A folyamatos kiszólások az élet nagy kérdéseire, az emberi lét mivoltának magyarázatára pedig nem olyan dolog, amit egy vígjátéktól várna az ember. Külön merészségnek tartom a kiszólást Hitler felé, amit John Lovitz mesterien „követett el”.

üldözésimánia.4

Az alkotók nemcsak a karakterek vicceire figyeltek oda, hanem a szereplők fejlődésére is, itt senki sem egysíkú vagy egyszerű, mindenkinek több rétege van, amit a film során megismerünk, és megszeretjük. Mindemellett pedig egy lenyűgöző zenei egyveleg is megtámogatja a filmet, ami az utolsó nagy dobással igazán egyedivé és felejthetetlenné válik.

Az Üldözési mánia meglepő módon nagy tanulsággal is zárul, ami szintén igen merész húzás az alkotóktól. Bátran állítom, hogy többszöri újranézés során sem veszít értékéből a történet, és ugyanúgy képes bárki a hasát fogni a nevetéstől, legyen tizenéves, vagy idősebb.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.