Lélekölő Challenge – Cannibal Holocaust

A cikksorozat végére hagytam az embert próbáló feladatokat. Hát, most végleg elérkeztünk ide, mert némi emberevés után elbúcsúzunk a challenge-től. Nem mondanám, hogy így a Cannibal Holocaust után nagyon sírok, hogy nincs több, de azért jó móka volt ez is.

cannibal-holocaust

Mentőexpedíció indul négy dokumentumfilmes után, akik Dél-Amerikába utaztak filmezni. Az akciót Monroe professzor (Robert Kerman) vezeti, akinek két jakumo bennszülött segít, hogy felkutassa a társait. A baj csak az, hogy ők közel sem ahhoz a törzshöz tartoznak, akiket keresnek. Sok megpróbáltatást követően ráakadnak a korábbi csapat vezetőjének hullájára, majd néhány holmira is – a bennszülötteknél. Továbbállva egy háborúba is belecsöppennek, ahol új, furcsa barátokra lelnek. Végül tőlük sikerül megszerezniük az oldozatok filmtekercseit. Amikor azonban megnézik a felvételeket, sokkal szörnyűbb dolgokat látnak, mint amire számítottak – és felveti a kérdést, hogy a civilizáció a rosszabb, vagy az indiánok.

Annak idején elég durván felborzolta a kedélyeket ez a film. A maga brutális naturalizmusa valóban lenyűgöző – a maga módján –, de néhány nézőnek már túlságosan is annak bizonyult. A rendező börtönbe is került, amíg meg nem mutatták a színészek, hogy élnek és virulnak. Egyébiránt a filmnek valóban volt halottja: több állat is életét vesztette a forgatás kedvéért. Ez engem különösen felháborít, mert ők nagy eséllyel még csak szerepelni sem akartak! Nem győzöm az emberek szájába rágni, hogy ezek az állatok nem azért élnek ezen a bolygón, hogy minket szórakoztassanak – függetlenül attól, hogy ezt adott esetben néha önként is megteszik, a kutyám például rettentően vicces figura. És itt egyébként azért annyit megjegyeznék, csak mert néhány ismerősöm erre fel akarta hívni a figyelmemet: nem az a probléma, hogy levágjuk és megesszük a húst. A probléma az, hogy ennek kvázi ezen a ponton nem volt értelme, hogy legyen egy „jó kis felvétel”. És ez az, ami megteszi ezt a bizonyos különbséget. Ez ugyanis nem szolgálja a létfenntartást, meg a hangzatos nagy körforgást.

Habár egyébként tényleg rémesen naturális, még én sem tudnék enni közben – pedig abban jó vagyok, valahol nem is ez ragadott meg első sorban. Mint ahogy azt fentebb is emlegettem, elég durván felvetődik a kérdés, hogy ki is az igazán primitív ebben a történetben. Az elhunyt filmesek ugyanis meglehetősen gátlástalan módon próbálnak bazári majmot csinálni az erdőlakókkal – ezt pedig ők nyilván nem fogják értékelni. Én sem értékelném, ha rámgyújtanák a házamat tök indokolatlanul. Sőt, kicsit megfeszegeti a kérdést, hogy nem az egész civilizáció lett-e túl primitív, miközben azt hisszük, hogy istent játszhatunk. A jelek szerint büntetlenül ezt nem játszhatjuk és ez is okozza a vesztét a díszes társaságnak.

A film egyébként a mai napig kap hideget meleget, mivel sokaknak nem igazán kielégítő. Ez egy részről érthető, hiszen nem mindenkinek ad jó esti szórakozást, hogy végignézi az emberi brutalitást. De természetesen sokan gyarapítják azt a tábort is, akikhez igazság szerint eljutott az, amit lefest ez a másfél óra. Ők azért már jobban értékelik, de egyben azt hiszem, mind egyetértünk: ez megfeküdte a gyomrunkat.

Ha van elég erős gyomrotok, akkor mindenképpen kötelező darab. És utána mindannyiunknak érdemes kicsit magába néznie, hogy hová fajulunk lassan. Kemény, okos, dehatározottan csak egyszer nézhető.

A cikkhez a korhatárra való tekintettel NEM csatolok képeket!

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.