Muskétások (2014-2016), Harmadik évad

musketeers3.4

A katartikus második szezon után a harmadik számomra kicsit visszaesést jelentett, de azért még így is voltak nagyon szépen kidolgozott részletei.

Rochefort halála óta eltelt öt év, ami idő alatt kitört a spanyol-francia háború. D’Artagnan, Athos és Porthos kinn a fronton küzd, miközben Aramis visszavonult egy apátságba, és szerzetesnek állt. Az események azonban úgy alakulnak, hogy Aramisnak vissza kell térnie a muskétások kötelékébe, miután mind a négy harcost visszahelyezik Párizsba, hogy felügyeljék az ottani dolgokat – amit többek közt a városba özönlő menekültek nehezítenek meg –, valamint a kadétok kiképzését. És így lehetőségük nyílik arra, hogy leleplezhessék azt az ördögi tervet, amit Párizs kormányzója – aki egyben a király fattyú bátyja –, Feron márki (Rupert Everett), a gazdag lázadó, Lucien Grimaud (Matthew McNulty), valamint a király öccse, Gaston (Andre Flynn) eszelt ki, hogy megszerezzék maguknak a trónt. A muskétásokat azonban szorítja az idő, mivel a király haldoklik, és tudják, hogy amint az uralkodó meghal, véres harc veszi majd kezdetét a koronáért.

muskteers3.5

Őszinte leszek, nekem ez az egész Feron-Grimaud-Gaston hármas nem nagyon jött be – sosem tudtam igazán eldönteni, hogy mit is akarnak, meg hogy mire is megy ki a játék, pedig egyesével érdekes karakterekről volt itt szó. Na, jó, Grimaud mondjuk önmagában eléggé skicc-szerű maradt szerintem, ami leginkább annak köszönhető, hogy nagyon ködösíteni szerették volna a figurát, hogy rejtélyes legyen, meg hogy nőjön a feszültség, ennek viszont csak annyi lett a vége, hogy a pasas egyáltalán nem tudott megfogni. Feron azonban jó volt – bár a három cselszövő közül ő purcant ki a leghamarabb, sajnos. A márki, bár szervezkedett, és mindent megtett, hogy a saját malmára hajtsa a dolgokat, megingatható volt, és lehetett érezni, hogy ő azért szereti a királyt, ha másként nem, hát testvéreként. Ezen felül Feron határozott felvázolásához nagyban hozzájárult az is, hogy krónikus fájdalmakkal küzdött, ami miatt ópiumfüggő lett. Gaston mellette egy kis nyikhaj, aki folyamatosan hisztizik és duzzog, de ettől függetlenül jól illett a történetbe.

Az évad legerősebb vonulata azonban számomra a király betegsége volt – nem hittem volna, hogy valaha is képesek leszek együtt érezni a figurával, de az alkotóknak sikerült elérnie, hogy ez megtörténjen. Louis már egészen az évad elején tudja, hogy meg fog halni, és emiatt a viselkedése furcsa, gyerekes, és felelőtlen, amivel magára haragítja a körülötte lévőket, és valamilyen szinten a nézőt is. Aztán megtudjuk – jóval a muskétások és a királyné előtt –, hogy beteg, és hirtelen minden értelmet nyer. A király egész végig próbál napirendre jutni halandósága felett, miközben azért küzd, hogy elérje, fia majd emlékezzen rá. Mondjuk sajnos ezt a nagyon szép ívet kicsit elszúrták Louis tényleges halálával, ami enyhén szólva is nagyon hirtelen következett be.

musketeers3.1

A harmadik szezon emellett behozott egy új állandó női szereplőt is, a mulatt származású, felvilágosult gondolkodó Sylvie-t (Thalissa Teixeira), aki amellett, hogy végig nagyon karakán módon van jelen a sztoriban, Athos új szerelmeként állítottak be a készítők. Ezt mondjuk kicsit sajnáltam – jobban szerettem volna, hogyha Sylvie Porthosszal jön össze, nem a bőrszínűk miatt, hanem mert a muskétások közül Porthos volt az, aki addig még nem kapott hosszú távú női társat, miközben Athosnak meg ott volt a Milady. Mondjuk ő meg éppen csak az utolsó két epizódra tűnik fel ismét, amikor azonban minden második szezonos jellemfejlődését visszabontják, amit azért eléggé sajnáltam.

Ha már azonban a szerelmi kapcsolatoknál tartunk, azt is kisebb problémának tartottam a harmadik szezonban, hogy most, hogy Bonacieux kikerült a képből, és Constance és D’Artagnan összeházasodhatott, az írók mintha hirtelen többé már nem tudták volna eldönteni, mihez is kezdjenek velük. Bár volt pár aranyos jelenetük a szezon folyamán, szinte végig úgy éreztem, hogy kapcsolatuk stagnál, és hogy nem aknázzák ki rendesen a viszonyukat. Ezt az érzést pedig csak megerősítette bennem az a tény, hogy bár kétszer is felvetették a szezon folyamán az írók, hogy legyen-e a párnak gyereke (Constance fél attól, hogy egy árvát kell majd felnevelnie, D’Artagnan azonban szeretne gyerekeket), ezt a konfliktust nem oldották fel a sorozat végére – az összes többi muskétás azonban valahogy mind megkapta a maga hepiendjét, asszonnyal, gyerekkel.

musketeers3.3

Szóval a harmadik szezon nekem hullámzott kissé – voltak nagyon szép, alaposan kidolgozott ívei, amik pont a megfelelő dolgokra tapintottak rá, és voltak gyengébb, kidolgozatlanabb, hatásvadász dolgai, amiken csak a szememet forgattam. Amit viszont el kell ismernem, hogy a lezárás nagyon szép lett, és minden sorozat legalább egy konklúziót érdemelne meg.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.