High School DxD

Habár én kedvelem az ecchi műfajt, nem is ez volt életem legfurcsább élménye, de azért a top 10-ben benne van. Az anime hamar belopta magát a szívembe, bár nem én voltam az elsődleges célközönség. No, de nézzük, miért?

dxd1

Issei egy lányiskolából átalakított gimibe jár a két barátjával. Habár az intézmény már koedukált, a lányok vannak továbbra is többségben, ami a három fiúcskának maga a mennyország. Az életük kukkolásból és a látottak elemzéséből jár – és persze az emiatti elutasításból. Issei élete akkor fordul fel, amikor váratlanul felbukkan egy cuki leányzó, akivel végre elmegy randira – csak arra nem számít, hogy ezért az életével fizet. Szerencsére akad egy megmentője: Rias Gremory, a Gremory démoncsalád lánya. Ennek köszönhetően viszont angyalok, bukott angyalok és démonok szövevényes világában találja magát.

Issei egyébként alapvetően minden perverzsége ellenére egy meglehetősen szimpatikus karakter. Kicsit ügyetlen, kicsit kretén, de könnyen a néző szívébe lopja magát a kitartásával és a hatalmas akaraterejével. Mindezekért cserébe ugyanis megbocsátjuk neki, hogy a gondolatait két dolog tölti ki: cicik és bugyik. Ezt szerencsére nem csak mi nézzük el, hanem az elnöke, Rias Gremory és a társai is. Bár ezen a ponton azért meg kell jegyeznem, hogy a bandában rajta kívül egyetlen srác van és ő képes viselkedni – szóval ezzel elég durva kontrasztot állít fel.

dxd2

Rias egy másik meglehetősen érdekes karakter. A három tisztavérű démoncsalád egyikéhez tartozik. Issei és a többiek az ő szolgái, habár a kapcsolatukat nem lehetne pont ezzel a szóval leírni. Viszont mindannyian szeretik őt, mivel törődik velük és igyekszik vigyázni rájuk. Előszeretettel piszkálja Isseit, aki rendszerint képtelen koncentrálni bárhova, hogyha Rias óriási keblei a képbe kerülnek, viszont furcsán féltékeny is rá. Az ő irányítása alá tartozik még a kis szadista Akeno, aki egyben a legjobb barátnője is, a brutál erős és brutál cuki Koneko, valamint Kiba, a csajok kedvenc szőke szépfiú.

dxd4

Az anime remekül lavírozik a humor és amély elgondolkodtatás között. Egy részről Issei a fő humorfaktor, mivel ha épp nem perverz, akkor biztos, hogy vele történik valami tök szerencsétlen dolog. Más részről neki is megvan a komoly és elszánt oldala, amivel mindig kiáll a barátaiért és meg akarja védeni azokat, akiket szeret. Mellette pedig természetesen még ott vannak a többiek is, akik ugyanúgy küzdenek a problémáikkal, legyen az hétköznapi, vagy természetfeletti és még a nagy Rias Gremory is elbizonytalanodik néha. Kifejezetten megható pillanat volt, amikor egy éjszakai beszélgetés folyamán mindezt egy kicsit fel is tárta Isseinek és vele együtt nekünk is. Így pedig csak még jobban megszerettük a vörös démonlányt.

dxd3

Az első évad laza tizenkét része tökéletes kezdés és pontosan annyi, amennyire szüksége volt első körben a sztorinak. Volt itt minden, mi szem szájnak ingere és még arról is sikerült gondoskodni, hogy kíváncsiak legyünk a folytatásra. Aki kedveli a műfajt és még nem kerített sort rá, annak most itt az ideje.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.