Címekcímekcímek és megint csak a címek

A minap, mikor egy lábaszegett ismerősnek romantikus regényeket vadásztam a neten, a második-harmadik sorozat címeinek átböngészése után, feltűnt pár dolog. Például, hogy ordítóan ostoba címekkel operálnak a szerzők, amik egyszerűek, hatásvadászok és amellett, hogy már-már lakonikusan lényegre törőek, olyan halálos pontossággal irányozzák be a célcsoportot, mint egy amerikai mesterlövész. És akkor elgondolkodtam: Mire jó a cím – és milyenek is a címek?

címek1

Kezdjük talán az első kérdésemmel, mert arra egyszerűbb a válasz. Hogy mire jó egy cím, az viszonylag egyszerűen megfogalmazható: témamegjelölésre. Egy valamire való cím ugyanis valamiképp kapcsolódik a műhöz, ideális esetben annak egyfajta esszenciája. Ezen kívül jó még a figyelem felkeltésére is. Ez a kettő együtt, ha jól csinálják, kijelöli a célcsoportot, és ha még jobban csinálják: eladja a könyvet. Mert hiába a fene nagy olvasói tudatosság, tegyük a szívünkre a kezünket: ki az közülünk, aki ne emelt volna már le egy-egy könyvet a polcról egy érdekes cím miatt? De ugyanígy működnek a borítók is, és bizonyos esetekben már a szerzők nevei is, hiába tűnik ez elsőre nagyon felszínes választási alapnak. Hacsak nem kritika vagy ajánlás után megyünk, egyszerűen nincs más támpontunk, mint ezek az első benyomások – valamint az (igen megbízhatatlan) fülszöveg. És ezt a szerzők és szerkesztők nagyon is jól tudják.

címek4

De hogy milyenek is a címek a gyakorlatban? Nos: A legtöbb cím azért igyekszik betölteni a főfeladatát, hogy megjelölve a témát felkeltse az érdeklődést és ezáltal olvasókat szerezzen. Szerencsére a könyvek többségének címe manapság ilyen. Ilyen cím például A Jézusvideó, A Trójai faló, Éjszakai cirkusz, Az időutazó felesége. De azért láttunk már arra is példát, hogy a cím az égvilágon semmit sem jelöl meg, noha figyelmet felkelt, gondoljunk csak az ismert Alkonyat-szériára. (A mai napig nem tudom, az egyes köteteknek miért az a címe, ami, de hogy a címek összefűzik a szériát, az tagadhatatlan.)

Vannak aztán az elvont címek, amelyek valamely módon nyilván kapcsolódnak a tartalomhoz és figyelmet is felkeltenek, de főképp azáltal, hogy annyira elvontak, hogy elképzelni sem lehet, mit takarnak, ezért kíváncsivá teszik az olvasót. Ilyen cím például az Öltések közt az idő és a Tintaszív is.

cím4

E kettő típus között helyezkednek el azok a címek, amelyek megfoghatatlan dolgot jelölnek meg, és annyira rettenetesen kreatívak, hogy emiatt nyúlunk a könyv után. Ilyen számomra az Ébredő sötétség, A szél neve vagy A bölcs ember félelme. Ez utóbbi kettő nem mellesleg egy (zseniális) sorozat első és második kötete, ami át is vezet minket a sorozatok címeihez.

Vannak tehát az olyan sorozatok, amelyekről az, hogy egy széria részei, cím alapján nem igazán mondható meg, ilyen a fentebb említett, de – amíg nem látjuk a borítókat – Az Örökség-széria is, amelyek részei, az Eragon, Elsőszülött, Brisingr és Örökség csak így önmagában, avatatlan szemnek, nem tűnik sorozatnak. Ennél azonban sokkal népszerűbbek azok a könyvsorozatok, amelyek valamilyen nyom alapján összeköthetőek egymással, és azután már csak annak kell utána járni, hogy következnek egymás után.

címek3

Ebben a típusban is mutatkozik két fő csapásirány. Az egyik, amikor a főhős neve fémjelzi a sorozatot. Mi is lehetne ismertebb példa erre, mint a Harry Potter és… – sorozat, amelyen a mi korosztályunk felnőtt. De hasonló elven működik az Anita Blake, vámpírvadász sorozat is, amely immár tizen-plussz kötetet számlál. A másik fő irányvonal pedig az, amikor a sorozat egyes köteteit a cím egy tagja köti össze. Ez is előfordul minden műfajban. A fantasy regények között ott van például A végzet ereklyéi-sorozat. Garantálom, hogy a rajongók, nem a sorozatcím alapján keresik kedvencük legújabb kötetét a boltokban. Miért is tennék, mikor minden kötet címlapján van egy jó kis összekötő elem: …város: Csontváros, Üvegváros, Hamuváros. (stb.) A sci-fi világában ott van Szergej Lukjanyenko Őrség-sorozata, amely nem cicózik, mert már a sorozatcímbe is belepattintja a hívószót: Éjszakai őrség, Nappali őrség, Alkonyi őrség – stb. És természetesen véges-végtelenül operál ezzel a metodikával a romantikus-regény ipar. Hogy csak egy példát említsek: Indián hold, Indián szív, Indián égbolt, Indián varázs. (Rá nem jönnék, hogy egy sorozat. És hogy indiánok is vannak benne. És hogy romantikus. De különben műfajában egész jó, és még a címektől sem pattan el túl sok ér az agyamban.)

címek 2

De hogy ne rejtsem véka alá azt a sorozatot sem, amely ezen sorok írására ingerelt, az az a sorozat, amelynek nem csak a címe agyrohasztóan buta és cukormázas, de még az írónőjük világ-nagy troll is! S hogy miként lehet már a címadással trollkodni? Nos – hát úgy, ha két különböző sorozatodban fordul elő ugyanaz a kulcsszó! Jelen esetben, a gyönyörű. Az elkövető pedig nem más, mint Jamie McGuire, aki volt annyira galád, hogy ezt a hívószót adta az egyik széria sorozatcímének és két kötetcímébe is beleoperálta (Gyönyörű sorscsapás, Gyönyörű esküvő), majd indított egy Maddox-testvérek címen futó sorozatot, amelynek kötetei: Gyönyörű tévedés, Gyönyörű megváltás, Gyönyörű áldozat. Hogy milyen maga a sorozat, arról nincs személyes tapasztalatom, így arról nem mondanék véleményt, ám, hogy az írónő gyakorolhatná még a címadást, azt bátran állítom. (Egyébként mentségére legyen mondva, állítólag néhány karakter összeköti a két sorozatot, de az elkövetett címadási vétek így sem lesz bocsánatos!)

címcímcímgyönyörű1

Röviden és szubjektíven, a teljesség igénye nélkül, nyilvánvalóan, ennyit a címekről.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.