Ben Aaronovitch: London folyói

„A családunkat nem mi választjuk – mondtam vidáman. – A barátainkat hála istennek igen.”

covers_286727

Ben Aaronovitch nem fogja megváltani a világot a London folyóival, de nekem tökéletes nyári limonádé volt.

A Peter Grant sorozat bevezető része Londonba kalauzolja el az olvasót. A rendőrként dolgozó, kissé nemtörődöm és meglehetősen hétköznapi Peter csupán két dolgot szeretne elérni megúszni a papírmunkát és levenni a lábáról a kolléganőjét, Lesleyt. Egy gyilkossági nyomozás azonban váratlanul fordulatot hoz az életébe, és fenekestől felforgatja azt. Találkozik egy szemtanúval, aki már halott, megismerkedik a rejtélyes Nightingale felügyelővel, aki Anglia utolsó varázslója, és maga is mágustanoncnak áll. Nem elég, hogy a gyilkosságsorozat egyre különösebbé válik, még az is kiderül, hogy a Temzének  van istene és istennője is, akik egyáltalán nincsenek jóban egymással, és konfliktusaik egész Londonra kihatnak.

 

Aaronovitch fantasybe oltott krimije meglehetősen szórakoztató. Az író – és általa Peter Grant – stílusa imádnivalóan szellemes és ironikus, sokszor kishíján hangosan felnevettem. Rengeteg popkulturális utalás van a könyvben, amik külön derültséget okoztak, különösen a Harry Potter-félék.

Legnagyobb bánatomra én még nem voltam Londonba, de ha egyszer merő véletlenségből ott barangolnék, akkor biztos vinném magammal ezt a könyvet, és jól bejárnám a helyszíneket. Ettől függetlenül is „ismerős” volt a terep, elvégre ki ne találkozott volna filmekben/könyvekben az olyan helyekkel, mint a Fleet Street, a Covent Garden vagy a Seven Dials? Na ugye…

A történet izgalmasan indul, kb. a feléig tartja is a színvonalat, de a második része kicsit laposabbra sikeredett. Ebben az is közrejátszhatott, hogy a mágia háttere nem kapott elég biztos alapokat, és egy picit kidolgozatlanok voltak a részletek. és hogy azt sem tudtam, mi folyik itt. Nem azt mondom, hogy nem szeretem a csavarokat a történetben, mert de, de itt egyszerűen túl sok volt, a végére egy nagy káosz lett az egész, és már azt sem tudtam, ki a főgonosz.

Ó, és egy tanács: mindenki tájékozódjon minimálisan Mr. Punch és Judy történetéről, mielőtt belevág a könyvbe, mert kelleni fog az info. Vagy csak nézze meg/olvasa el a Holtodiglant, nekem az is elég volt.

Nem mehetek el szó nélkül Temze anya és apa, avagy a megszemélyesített folyók mellett. Ez alapjáraton egy nagyon érdekes ötlet, értékelem. Viszont kicsit furcsák voltak ezek a karakterek, talán túl emberiek, vagy nem is tudom. Én valamennyivel misztikusabbra és rejtélyesre képzeltem volna őket, de ez sem volt rossz megoldás.

Összességében tehát ez egy szórakoztató, nagyon angolos könyv; kedvelhető, de nem túl maradandó karakterekkel. Nekem nagyon kellemes szórakozást nyújtott pár napra, és bár nem ájultam el tőle, de eléggé érdekel ahhoz, hogy keressem a boltokban a folytatását.

 

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.