Ezért bizony kár volt – Sin City: Ölni tudnál érte (2014)

Hatalmas Sin City rajongóként igencsak vártam a folytatást, aminek elkészültére nem is számítottam, hiszen az alkotók hangoztatták, hogy ez nem olyan történet, amiből érdemes vagy lehet folytatást csinálni. Nos, az élet úgy hozta, hogy az első film premierjén igazuk volt: a Sin City: Ölni tudnál érte című mozit valóban felesleges volt megalkotni, és inkább csak rontotta a renoméjukat, mint sem emelte.

sincity2.3

Sin City mocskos utcáin valami mindig folyik: erőszak, üldözés, hatalmi játszma vagy éppen vér. Ezen az estén sincs ez másképp, ahogy az elkövetkezendőkön sem fog ez változni. Marv (Mickey Rourke) még mindig imádata tárgyát, Nancyt (Jessica Alba) vigyázza, azonban nem veszi észre, hogy a lány Hartigan (Bruce Willis) után búsulva lassan kifordul magából, és kezdi elveszteni a lába alatt a talajt. Eközben egy ifjú szerencsejátékos, Johnny (Joseph Gordon-Levitt) megismerkedik Sin City igazi vezetőjével, és kiadós leckét kapa szerencsejáték és a hatalom témakörében. Dwight (Josh Brolin) eközben képtelen szabadulni a múltjától, és volt szerelmétől, Avától (Eva Green), aki minden létező módon kihasználja a férfi érzelmeit, de nem ő az egyetlen.

sincity2.2

Mondanám, hogy csak én írtam meg ilyen laposra a film összefoglalóját, mondhatnám, de nem tehetem, mert a Sin City: Ölni tudnál érte pontosan ennyire lapos, unalmas, és felesleges film – azon túl persze, hogy hemzseg az időbeli és logikai hibáktól. Tekintve, hogy mennyire elsőrangú a film castingja, valódi bűntény ez a film, hiszen ilyen tehetségekkel és névsorral megáldva, illetve az előző film utódjaként nagyon könnye tudott volna sikereket elérni. De az átgondolatlan (szerintem túl hamar kiadott) forgatókönyv, és a hibás rendezés együtt a biztos bukásba vezették ezt a nagyszerű lehetőségekkel rendelkező produktumot.

Marv történetszála kissé zavaró, hiszen az előző film végén biztosra vettük, hogy meghal villamosszékben, de Marv egy akkora hős, hogy ezt is túléli, de itt nem ő az egyetlen, aki hasonló regenerálódási képességekkel rendelkezik. Goldie / Wendy (Jaime King) is sikeresen visszatért a halálból csodás hajkoronájának köszönhetően, ezenfelül Manute (Dennis Haybert) is teljes „képben” láthatta a világot. Nehéz eldöntenem, hogy hanyagság okozza ezt a sorozatos következetlenséget, vagy éppen az összezavarodott idővonal, aminél maguk az alkotók sem vették a fáradtságot, hogy kibogozzák nekünk.

sincity2.1

A korábbi filmnél is kisebb snitteket láthattunk, amik a legvégén összeértek egy nagy egésszé, és megértették velünk Sin City egyedi működését. Ezúttal azonban a jelenetek az adott történetszál szerint egy csokorba vannak szedve, megkapják a maguk lezárását, amit nagyon nehéz valódi lezárásnak tekinteni, legfőképpen Johnny története az, ami kiverte nálam a biztosítékot.

Azon már nem is érdemes fennakadni, hogy Nancy mióta ilyen jó lövész vagy harcos, hogy egy tisztességes rendőr is nagyjából tíz perc után feladja elveit, csak mert egy szép nővel beszélt, vagy hogy az egyetlen ázsiai színésznőt lecserélték, remélvén, hogy nem veszik észre a nézők. Nem jött be, én észrevettem, hogy a korábbi Mihót játszó Devon Aoki ezúttal hiányzik, és egy olyan színésznőt tettek a helyére, aki bár ügyes, mégsem ért a kardforgatáshoz, így pedig azt a kevés harci jelenetet is sikerült elrontani a filmben, amit élvezni lehetett volna.

sincity2.4

Sin City: Ölni tudnál érte – nos, ezért a folytatásért biztosan nem!

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.