Pilotmustra: The Collection

thecollection1

Avagy fel kell tennem a kérdést: miért menő szenvedés és a nyomasztó melankólia?

1947-et írunk, még mindig fúj a második világháború utószele, Párizsban sok mindent még mindig csak jegyre lehet kapni, a kormány azonban máris azon fáradozik, hogy ismét a divat fővárosává tegyék Párizst. Megindul hát a keresgélés azon divatház után, ami véghez vihetné ezt a feladatot – csakis olyan jöhet szóba, persze, amelyiknek nincsenek német kapcsolatai –, és a jelöltek közt van Paul Sabine (Richard Coyle) üzlete is. Sabine azonban több nagy titkot is rejteget – először is a csőd szélén áll, kevés bevételét is csakis amerikai felesége (Mamie Gummer) kapcsolatainak köszönheti, másodszor pedig a valódi lángelme a Sabine-kollekció mögött valójában nem Paul, hanem az öccse Claude (Tom Riley). Azonban Claude beszámíthatatlan, önpusztító tendenciái vannak, és a férfiakhoz vonzódik, ezért a háttérben kell tartani. Mindeközben a háttérben visszatér a városba Marianne (Iréne Jacob), a varroda vezetője, és a lánya, Nina (Jenna Thiam), miután az utóbbi titokban életet adott törvénytelen gyerekének Belgiumban, a Life magazin pedig egy morcos, nagy sztorira áhítozó újságírót (Stanley Townsend), és egy lelkes és aranyszívű fotóst (Max Deacon) küld Párizsba, hogy dokumentálják a Sabine Divatház felemelkedését.

thecollection2

Elöljáróba csak annyit, hogy egy tényleg színvonalas sorozattal – vagyis pilottal – van dolgunk, mert hát az Amazon nem adja lentebb: a díszletek, a jelmezek, a színészi játék, a rendezés, minden, de minden hihetetlenül a helyén van, úgyhogy ilyen szempontból egy szó sem érheti a ház elejét. Sőt, még a rejtély-komponens is befigyel, hiszen az epizód azzal indít, hogy egy ismeretlen személy éppen titokban elföldel egy hullát. De hogy ennek miért kell ilyen nyomasztónak lennie?

Ebben a sorozatban szinte mindenki szemétláda, bunkó, frusztrált, vagy szimplán csak megragadt valami borzalmas élethelyzetben. Paul durván megkérdőjelezhető döntéseket hoz a család védelmének nevében, az anyja, Yvette (Frances de la Tour), meg hagyja. A felesége, Helen, inkább csak tűri, semmint örömét lelné a házasságban, és bár szereti a férjét, tisztában van annak hibáival, és számon is kéri azokat. Claude klasszikus önpusztító, ami bicskanyitogató modorral párosul – ugyanakkor meg úgy tűnik, ez csak a látszat, ami érző lelket takar. Az újságíró Ross isimén alamuszi, aki egy sztori kedvéért lazán hajlandó tönkre tenni bárkit. Nina rendes, viszont szenved, és elég csak ránézni ahhoz, hogy az embert elkapja a depresszió.

thecollection3

Viszont ebben a szenvedés-feszt volt legalább egy karakter, aki egy kis napfényt csempészett a képernyőre: Billy Novak, a fiatal, amerikai fotós. Gyerekek, én egy epizód alatt beleszerettem a karakterbe. Billy lelkes, igazi művész, az, aki nem csak szimplán a szépet akarja megörökíteni, hanem bemutatni a világnak Párizs árnyoldalait is. Mindenkihez egy mosollyal és kedves szóval fordul, ugyanakkor viszont képes makacsul végigvinni, amit kitalált, és elérni, amit akar. És ahogy fűzi a nőket… Na, szóval amíg ebben a sorozatban mindenki más vagy szemét, vagy depressziós, addig itt van ez a tündér, aki azt kívánom, bárcsak lemászna a képernyőről.

A The Collectionben van potenciál, ez nem kérdés. Érdekes a téma, érdekesek a karakterek, és rettentő színvonalas a produkció. Csak hát olyan rettentő nyomasztó az egész, mint egy matekórával indító hétfő – és ez bizony egy kicsit eltántorít a szériától.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.