Gotham – Mr. Freeze, Riddle, Dr. Strange Arc

 images-1

Feltornyosult pár Gotham rész, pontosabban fél évad.

Egy kicsit lemaradva a Gothammel pontosan fél évadnyi rész gyűlt össze, és szeretném bepótolni, mielőtt nekiveselkedünk a harmadik évadnak. A második évad második fele Mr. Freeze (Nathan Darrow) tragédiájával, nyit, folytatjuk Rébusz ügyködésével, aki befeketíti és eltávolítja Jim Gordont az útból, majd egy kis Arkhamos adok kapokra invitál minket Dr. Strange (BD Wong), miközben Bruce Wayne egyre jobban beássa magát cége színfalai mögé, és kutatja szülei gyilkosának felbérlőit.

maxresdefault-1

A sorozat már a második évadát tolta le, egy picit sem adva le a színvonalból sőt, még inkább magasabbra tette a lécet.  Hihetetlen tragédia, és szívszorongató történet Mr. Freeze vagyis Dr. Victor Fries és beteg felesége Nora (Kristen Hager) története. A doktor azt kutatta, hogyan is menthetné meg feleségét a haláltól, egy különleges szérum segítségével, mellyel hibernációba küldhette volna addig, míg meg nem találják a gyógymódot. Ez a szál zseniálisan szépen van felépítve — mint mindegyik. Érződik kémia a házaspár között, remek színészeket találtak a szerepre. Érezzük a kétségbeesést, a fájdalmat. A vége persze nem happy end, így Victor végül Strange „vendége” lesz.

GOTHAM: Cory Michael Smith in the "Wrath of the Villains: Unleashed" episode of GOTHAM airing Monday, May 2 (8:00-9:01 PM ET/PT) on FOX. ©2016 Fox Broadcasting Co. Cr: Jeff Neumann/FOX

A Riddle szál a másik kedvencem. Edward attól retteg, mikor jönnek rá, hogy „véletlenül” megölte a barátnőjét, főleg, hogy Jim és Lee is gyanakodnak rá, így hamar megszületik a híres Rébusz, aki okos, előre kitervelt, lépésekre lebontott feladványosan tünteti el a kiszemelt áldozatot. Jim bele is sétál a csapdájába és jó időre börtönbe kerül. Ebben a pár részben csúcsosodik ki leginkább Ben McKenzie remek színészi tehetsége. A tehetetlenség, miközben tudja, hogy nem ő a bűnös, hogy elvesztette Leet-t,  Aztán amikor megszöktetik, választaná a Gothaman kívüli szabadságot, de ő el van köteleződve a város iránt, az eredeti célja mellett, és ez hihetetlen karakterfejlődés. Egy agyonnyúzott, megtört ember és még mindig kiáll amellett, amiben hisz. Néha eltűnődöm, hogy vajon ennyi stressz után, hogy van még életben ez az ember? Edward pedig még nem az igazi Rébusz, úgy értem fejtörőkkel húzta csőbe Jimet, de még nem voltak olyan nehezek, első szárnypróbálgatásnak viszont tökéletes volt, nagyon tetszik, hogy a karakterek nem egyből profin dolgoznak, hanem csak kipróbálják magukat abban, amiben később szinte verhetetlenek lesznek.

g1-1

A Rébuszos szállal párhuzamosan kapunk némi Pingvint is, aki kiszabadul Arkhamból, papíron tiszta elmével, találkozik az apjával és annak új pénzéhes családjával. Mondanom sem kell, újabb megpróbáltatások érik, és amit nagy szenvedések árán kikezeltek belőle, az hamar visszatér.

gotham-hugo-strange-pic

Az utolsó szál pedig Dr. Hugo Strange nevéhez köthető, aki az elmegyógyintézet alaksorában mondhatni szörnyeket gyárt és halottakat hoz vissza a halálból több-kevesebb sikerrel. Az egyik baklövése, mikor visszahozza Theo Galavant, akinek kimossa az agyát és vérszomjas gyilkost csinál belőle, aki viszont jól sikerült az maga Fish Mooney, akinek új képessége van, de a személyisége maradt a régi. Strange egy társaságnak dolgozik, akik mondhatni a várost irányítják, tehát nagyon szépen bontakozik ki a várost egészében átszelő rendszer, annál is inkább, mivel Bruce nyomozása is szépen halad előre, aki az életét is kockára teszi, hogy kézre kerítse szülei gyilkosát.

GOTHAM: The “Wrath of the Villains: Transference” season finale episode of GOTHAM airing Monday, May 23 (8:00-9:00 PM ET/PT) on FOX. ©2016 Fox Broadcasting Co. Cr: Jeff Neumann/FOX

Összefoglalva: a második évad második fele megkockáztatom, hogy a több gonosz miatt sokkal izgalmasabb, akciósabb, miközben drámának és sok érzelemnek sem vagyunk híján. A karaktereink fejlődnek haladnak előre az útjukon. Sokan mondták, hogy miért nem telik el több év a két évad között történetben, így sose látunk majd Batmant. Nem is kell Batman, illetve, voltaképp a detektívet már megkaptunk, maga Bruce Wayne is úgy fejlődik, mint a színen lévő fő gonoszai, és amikor majd először összecsapnak, akkor lesznek a legerősebbek, hiszen végül is ez a sorozat pont erről szól, hogy végignézzük a folyamatot, hogyan kerültek oda ezek a komplex karakterek, ahol most vannak, vagy lesznek.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.