Mercy Street (2016- ), Első évad

Mercy Street

Tudjátok, van az, amikor IMDb-n néztek valamit, és az oldal filmeket és sorozatokat kezd el ajánlgatni az alapján, hogy éppen mit néztek? Na, én is valahogy így bukkantam rá a Mercy Street-re, mikor még a The Crimson Fieldet néztem.

1862-ben járunk, az amerikai polgárháború kellős közepén. A fiatal özvegy, Mary Phinney (Mary Elizabeth Winstead) önkéntes nővérnek jelentkezik az északi oldalon és határozott abolicionista nézeteit hallva rögtön le is küldik őt Alexandriába – amit éppen csak akkor foglalt el az Unió, ami miatt általános a feszültség a kékruhás idegenek és a Konföderációt támogató helyi lakosok közt –, hogy főnővéri posztot töltsön be a helyi katonai kórházban. A létesítmény már ott lévő dolgozói vegyes érzelmekkel állnak Mary érkezéséhez: Anne Hastings (Tara Summers), a nagyképű, képzett nővér, aki Florence Nightingale mellett is szolgált, lenézi Maryt, és nehezen tűri, hogy a kevésbé szakavatott nő neki dirigáljon miközben Anne szeretője, az igencsak konzervatív nézeteket valló katonai sebész, Dr. Byron Hale (Norbert Leo Butz) egészen szívélyesen fogadja őt. A kórház másik orvosa, a kísérletezgető és ópiumfüggőségben szenvedő Dr. Jedediah Foster (Josh Radnor) azonban szintén nem tartja sokra a nőt, Mary azonban szövetségesre lel a szabad feketében, Samuel Diggsben (McKinley Belcher III), aki egy orvos mellett nőt fel, így maga is ért a gyógyításhoz, ám bőrszíne miatt nem lehet belőle orvos.

mercystreet1-3

Az éremnek azonban két oldala van: a kórház a déli Green család hoteljában lett kialakítva. A családfő, James Green (Gary Cole) próbálja úgy kezelni a helyzetet, hogy családját is megvédhesse, és jó színben tűnjön fel az északiak előtt, azonban az elveiről se kelljen lemondania. Fia, Jimmy (Brad Koed), nehezen viseli, hogy egészsége nem engedi, hogy ő is részt vegyen a harcokban, miközben kisebbik lánya, Alice (AnnaSophia Robb) is csak a déliek felsőbbrendűségéről tud beszélni, és arról, hogy mennyire büszke kedvesére, Tomra (Cameron Monaghan), aki a seregben szolgál. A nagyobb lánynak, Emmának (Hannah James), azonban nem csak a szája jár – ő leveti a krinolint, és önkéntesként beáll ápolónak a kórházba, hogy gondozhassa az ott lévő néhány déli katonát, ami később arra is lehetőséget ad neki, hogy segíthesse kedvese, a déli kémként ügyködő Frank (Jack Falahee) küldetéseit.

Ami talán a legérdekesebb a Mercy Streetben az az, hogy amíg a legtöbb, a polgárháborúval foglalkozó film és sorozat általában határozott állást foglal az egyik oldal mellett, addig ez a történet mindkét félt bemutatja, és inkább azzal foglalkozik, hogy mit vált ki a helyzet az egyes emberekből, semmint hogy magával a háború ideológiájával foglalkozzon – így lehetséges az, hogy a sorozat két kvázi főszereplője Mary és Emma, akiket amúgy valós, történelmi személyekről mintáztak.

mercystreet1-4

A sorozat ezen felül számos kettősséggel és konfliktussal foglalkozik: Dr. Hale és Dr. Foster például egymásnak feszül a módszereik miatt, ahol a néző hajlamos inkább Foster pártját fogni, azonban egy másik fronton azzal kell szembesülnünk, hogy bár Foster az északi oldalon áll, közben rasszista nézeteket vall. Anne Hastings remek nővér, akit csodálnak a tudásáért, azonban borzalmas, alattomos ember. Mary és Emma ellenkező oldalon állnak, ám nem számít, milyen egyenruhát viselnek azok, akiket gondoznak, mindegyik katona egyszerre bűnös és áldozat, hős és szörnyeteg.

Ezeken a kérdéseken túl még olyan témák is felmerülnek, mint az árulás, a háború okozta pszichológiai teher – és azok, akik ezt képtelenek elbírni –, az orvosi etika, és az eszmék és a praktikum egymásnak feszülése. Nem elhanyagolható persze a feketék helyzete sem – amúgy esküszöm, számomra a sorozat legszimpatikusabb karaktere Samuel volt –, és az, hogy mit is jelent valójában a szabadság, hogy lehet-e egyáltalán egy fekete egyenrangú a fehérekkel, ha olyan területen él, ahol már eltörölték a rabszolgaságot?

mercystreet1-5

Amúgy pedig hadd térjek vissza egy pillanatra a „szimpatikus karakterek” témájára: bár azt hiszem, alapból hajlamosak vagyunk az északiak pártjára állni (miután ők küzdöttek a rabszolgaság ellen, és ők is győztek), a sorozat több szerethető karaktere is a déli oldalon áll, miközben az északi nem egy olyan karaktert vonultat fel, akit legszívesebben felképelne az ember.

Persze ez a cikk éppen csak egy röpke pillantást engedhet a történetbe, mivel az számos szereplővel, történetszállal, és konfliktussal operál, de ne féljetek: amikor nézi az ember, könnyű megjegyezni és átlátni, hogy ki kivel is van, és miért is áll ki.

mercystreet1-6

Lezárásként csak annyit hadd mondjak, hogy nekem nagyon tetszett a széria: ügyesen összerakott, érdekes kérdéseket feszegető, megkapó és megosztó karaktereket felvonultató történetről van ugyanis itt szó. Így hát külön örömmel tölt el, hogy hamarosan jön a második évad.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.