Legends of Tomorrow S02E08 – The Chicago Way

A Legends of Tomorrow készítői igencsak belehúztak, mivel az eheti epizódban majdnem minden titokra fény derül, legyen az barát vagy ellenség!

Stein professzor a 2016-os kaland óta nem önmaga, hiszen még mindig fel kell dolgoznia azokat az emlékrohamokat, amiket pillanatok alatt kell befogadnia, pedig rendes időben éveket ölelnének fel, az elkalandozásai pedig már másoknak is szemet szúrnak, nem csak Jaxnek. Ugyan a srác próbálja jó irányba terelni a professzort, akit a hirtelen elöntő apai érzések kereszttüzében olyan dolgokért aggódik, amik talán be sem következnek, viszont ahogy Jax kifejtette, egy apróság is okozhat igazán nagy galibát az időben.

Ráadásul az idő-szeizmográf ismét jelez, méghozzá a húszas évek chicagói alvilágába kalauzolja a legendákat, ahol Al Capone lebuktatóját kell megmenteniük, azonban a híres gengszternek akadt pár új barátja, akiknek teljesen más tervük van a csapattal. És amíg van, aki megkötözve várja a sorsát, addig a csapat egy bűnöző kezébe kerül – furcsa mód azonban pont ez a jó irány!

A húszas évek stílusát ügyesen elkapták a készítők, és szinte egyértelmű volt, hogy ezt igazán Rory fogja élvezni, aki nem csak élvezte is, hanem komoly dilemmával találta szemben magát, mikor egy régmúlt hang szólalt meg a fejében. Nagy kedvencem a szereplő, és jó látni, hogy a jelleme milyen hosszú utat tett meg, így aggódom érte a továbbiakban, miközben jó érzés látni, ahogy a szíve kitárul, és kiderül, hogy ő valójában nem is rossz ember, csupán valaki, akikkel rossz dolgok történtek – és ezt nem csak én látom meg benne.

Nagyon sűrű epizód lett a mostani, ugyanis egyszerre kaptunk választ a gonoszok céljára, tudtuk meg, hogy hol van egy hiányzó szereplőnk, miközben még a történelem menetét is helyre kellett billenteni – persze ennek minden perce élvezetes volt, csupán a lezárás volt egy kicsit hirtelen, én ebben az esetben értékeltem volna egy dupla epizódot, hogy rendesen kiélvezhessék a nézők a katartikus pillanatokat.

Sara és Stein professzor beszélgetése volt az epizód egyik csúcspontja, pont azért, hiszen Sara az idővonalat is szétbombázta volna testvéréért, és most Stein az, aki hasonlót kíván tenni. Hihetetlen, hogy a korábban olyan arrogáns professzor mennyire emberivé és gondoskodóvá vált, miközben a mindenki által gyilkoló gépnek tekintett egykori Árnyak Ligája tag mennyi bölcsességre és önfegyelemre tett szert. Sarának nagyon jót tett a nagyobb felelősség a hajó kapitányaként, mert nemcsak, hogy belenőtt a feladatba, de ráadásul sokkal jobban is csinálja, mint Hunter.

A visszatérő szereplő láttán pedig szívem hevesebben vert – köszönöm a készítőknek, még akkor is, ha ezzel egy drámai vívódást tesznek bele a történetbe és egy szeretett szereplő életét nehezítik meg. Na, de a hősöknek is kellenek a kihívások, ahogy a Legendáknak is!

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.