Te vagy az a macska a dobozban – Kiéhezettek (2016)

Pont ma olvastam erről a filmről, és csak azt tudom mondani, amit a kedves blogger kolléga említett. A Kiéhezettek (vagy eredeti címén Girl with All the Gifts) az elmúlt évek talán egyik, ha nem a legjobb poszt-apokaliptikus túlélő horrorfilm, ami nagyjából úgy kavarta fel a kategóriája állóvízét, mint 2013-ban a játékok között a The Last of Us.

Maga a film, ha emlékeim nem csalnak egy könyvadaptáció, de mivel nem volt még szerencsém a könyvhöz, így az összehasonlítás ebben a tekintetben elmarad – mással ellenben lesz. A már a bevezetőben is felhozott játékhoz hasonlóan itt is egy gombafaj okozza az emberiség gyors hanyatlanását: a gomba, megtámadva az ideget
egy élő, mozgó de már embernek nem mondható lényt alkot, és folyton arra készteti hordozóját, hogy egye az egézségesek húsát. A megmaradt túlélők különféle bázisokon barikádozzák el magukat, és folytatnak bizonyos kísérleteket, mert mit ad isten – nem minden fertőzöt harap egyből. Gyermekek születtek úgy, hogy
bár az agyukban ott van a gomba, normál körülmények között képesek megőrizni az emberségüket, így remek alannyá válva az esetleges vakcina előállításához szükséges kísérletekhez.

Az egyik kislány, Melanie (Sennia Nenua) különösen fogékony a körülötte lévő dolgokra és emberekre, akik szintén hatással van a kislány: tanítójuk Helen  (Gemma Arterton) egyből a védelmébe veszi a mogorva katonákkal szemben, sőt a tiltás ellenére ragaszkodni kell a kislányhoz. A kutatásért felelős doktornő (Glenn Close)is nagyjából hasonlóan érez, ám elsődleges feladatának, így a gyerekeken való kísérletnek sem mondhat ellent. A hol idilli, hol elviselhető körülményeket megzavarja a bázis totális lerohanása a kiéhezettek részéről, és csak egy maroknyi ember – a fentebb említettek mellé még három katona betársul – képes elmenekülni. Útjuk hosszú, nehéz és kérdésekkel teli, de a legfőbb az: vajon megéri-e ez az egész?

A Kiéhezettekre is csak azt tudom mondani, mint korábban a The Last of Us-nál: egyszerűen zseniális. Hajszálvékony kis történetmorzsákból állnak össze a darabok, minden kisebb mozdulatnak – ha az adott pillanatban nem is – megvan a maga jelentősége, és minden karakter egy kerek egész, nem csak holmi papírsablon. A mogorva
katona szerepét eljátszó Paddy Considineról egészen a film végéig azt hihetné az ember, hogy egy címeres szemétláda, aki alig törődik másokkal, csak a küldetéssel, de a végén láthatjuk, hogy benne is mi játszódott le. Az örök emberség hangja persze Helen, aki még akkor sem riad meg a megrekedt állapotú gyermekektől, amikor azok előtte ugranak mások torkának. AZ abszolút etalon persze a kis Melanie, aki aki egyszerre érzi embernek és szörnyek magát – és nem tudja eldönteni, hogy mi is ő valójában. Egy gyerekként kell szembesülnie egy olyan világgal, amibe bár ő beleszületett, és képes is lenne az egyedül túlélésbe, az valószínűleg az emberségébe kerülne.

Ez a film évek óta először képes volt elérni nálam azt, amit horror film eddig nem nagyon tudott: bizonyos jeleneteknél és mondatoknál a hideg futkosott a hátamon – csak példának hozom fel a szülészeti klinikát és az arról való meséket vagy a falhoz láncolt kiéhezettet -, mert ez a film is képes előhozni az emberből azt az elemi félelmet, amit akkor szoktunk érezni, mikor végveszélybe kerülünk. Csókolom a kezeit a teljes stábnak.

Magyar nevével ellentétben a Kiéhezettek nem egy zombi film – pont úgy, ahogyan a The Last of Us sem egy zombis játék -, de ez szerintem csak részletkérdés. A poszt-apokaliptika remekül működik, a városok kinézete valami elképesztően gyönyörű, és a túlélésért folytatott harc is remekül lett bemutatva. Egy apró dolgot azért hiányoltam: a leírása szerint a túlélők  egy kisebb része ugyanis nem élt a biztos falak mögött, hanem vándorolva élték az életüket. Lehet hogy a könyvbe voltak ilyen személyek, de a filmben ezt nem helyezték nagy piedesztálra.

Vita nélkül a tavalyi év legjobb horrorja a Kiéhezettek, és megkockáztatom azt is, hogy a 2010 után készültek közül is a top 3-ban van. Jól van megalkotva, jól van kivitelezve és azon kevés darabok egyike, ami még képes a félelemnek némi spóráját a nézőbe ültetni.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

1 hozzászólás

  1. Visszajelzés:Túl messze van a cél - Train to Busan | Watchaholics

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.