Ez tényleg pokoli – Inferno (2016)

Ugyan nem olvastam Dan Brown egyik könyvét sem, ám a belőlük készült filmadaptációk nagyon is kedvemre valók, így az Infernót is lelkesen vártam – ha másért nem, hát azért, mert kishazánkban forgatták, és egy kedves barátom saját gyártású színpadi kelléke is szerepel benne, amihez nem mellesleg tőlem volt a festék. De sajnos mélyen csalódnom kellett az új filmben, és az a legnagyobb baj, hogy ez nem a rendezés, a vágás vagy a főszereplők hibája, hanem a történeté!

Robert Langdon professzor (Tom Hanks) nem a megszokott módon indítja kalandját, ugyanis egy kórházi ágyon ébred, alig van magánál, és a kezelőorvosa szerint nemrég rálőttek, agyrázkódása és ideiglenes memória vesztése van – de ha ez még nem lenne elég, a kórházban ismét megtámadják Robertet, akinek hajszálon függ az élete, és ha nincs a doktornő rajongása, bizony nem élte volna túl az éjszakát.

Dr. Sienna Brooks (Felicity Jones) nagy rajongója a történelemnek és a rejtélyeknek, még kislánykorában találkozott a professzorral, és így a kórházi ágyon rögvest fel is ismerte, pedig Langdonnál semmiféle irat sem volt, kivéve egyetlen egy tartályt, ami a vírusok feledhetetlen jelképével rendelkezett, és ráadásul egy ujjlenyomat leolvasóval, amit csak Langdon tud kinyitni. Ám amit a hengerben találnak nem egy vírus, hanem egy útmutató Bertrand Zobrist (Ben Foster), őrült milliárdos zseni agyszüleménye, és egyben térképe az emberiség pusztulásához. Langdon és Sienna viszont nem csak az idővel áll harcban, hanem az őket üldözőkkel is, akik el kívánják adni a végítéletet a feketepiacon!

Nehéz felsorolni mi is volt a gond az Infernóval, így inkább csak a legszembetűnőbbekhez nyúlnék. A film nagyjából felénél megtörténik a „nagy csavar”, ami egyáltalán nem csavar, mert szinte borítékolható volt ez a dolog, ahogy az összes többi filmbéli nagy meglepetés is egyértelmű volt, és nem csak nekem nem okozott meglepetést. Talán ennek is köszönhető, hogy a két főszereplő között egyszerűen nem működött a kémia, és nem is voltak igazán partnerei egymásnak – úgy, mint mondjuk Vittoria az Angyalok és démonokban.

Az alapötlet persze merész, hiszen kvázi az emberiség kiirtásáról beszélnek a történetben, amit hőseink igyekeznek megakadályozni, Bertrand Zobrist karaktere egész jól el lett találva nárcisztikus személyiségével, ugyanakkor pont ezt rombolták le a csavarral, így pedig már az alapjáraton igazat szóló gonosz képe nem lett árnyaltabb, csak simán rossz lett.

Hiányoltam a történetből a nagy rohangászást, az igazi történelmi utalásokat, ereklyék felkutatását, történelmi összefüggéseket – szóval úgy mindent, amiért az előző két filmért rajongani lehetett, azt egy az egyben kihagyták az Infernóból. A vége borítékolható volt, hiszen mit is kezdene egy ilyen világgal egy történelmi könyvsorozat? Kár érte, én szerettem a Dan Brown adaptációkat, de most már reménykedem, hogy többet nem készítenek el belőle!

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.