Amikor hiányzik mind a négy kerék… – Automata (2014)

2014 végén és 2015 elején három nagy androidos film is került a mozikba: a Chappie, az Ex Machina és az Automata. A Chappie ötletességével, bájával és Blomkamp kíméletlen társadalomkritikájával fantasztikus film lett, az Ex Machinához még nem volt szerencsém, de Misplaced már írt róla a blog berkein belül, na, és itt az Automata, amit nagy reményekkel vártam, mégis minden percével csalódást okozott – de ne szaladjunk ennyire előre.

2044-re az emberiség a kipusztulás szélére sodródott, mikor a népesség több mint 97 százaléka meghalt, hála a napkitöréseknek, amik egyúttal letarolták a bolygó felszínét, és felperzselték mind a földet, mind az eget. A megmaradt emberek összezsúfolva kénytelenek élni, robotok által megépített mesterséges felhők, falak és városok alatt meghúzódva. A robotok azonban már beszűrődtek a hétköznapokba, a háztartásokban is megtalálni őket, hogy segítsék a túlélők életben maradását. Ehhez azonban két protokollt tápláltak beléjük: az első és talán legfontosabb, hogy semmilyen életformának nem árthatnak, és nem hagyhatják, hogy baja essék, a második, hogy a robotok nem módosíthatják sem önmagukat, sem más robotokat.

Jacq Vaucannak (Antonio Banderas) még így sem lehet sok panasza az életre, jó állása van, ugyanis ő az androidokat gyártó ROC vállalat egyik biztosítási ügynöke, aki az elromlott gépeket nézi át, és küldi komolyabb vizsgálatra. A jó munkájának hála pedig jó betegbiztosítása van, így feleségével még gyermeket is vállalhattak, ami ebben az időszakban ritka kincs. Azonban egy furcsa eset arra készteti Vaucant, hogy komolyabban ássa bele magát a protokollokba, a robotok létjogosultságába, na meg a falakon túli élet mocskába.

Egy filmnél mindig az eljátszott lehetőséget sajnálom a leginkább, mert ha jó az alapanyag, de rossz a kivitelezés, akkor bizony nekem is vérzik a szívem, mikor a földbe taposom – most ugyanebben a helyzetben vagyok, mivel az Automata lehetett volna egy igazán kiemelkedő és egyedi darab a robotos filmek körében, de sajnos nem lett.

Az íróknak elsősorban egy fizika könyvet adtam volna a kezébe, ugyanis a napkitörésekről, sugárzásról és ezek hatásairól szóló részek akkor marhaságok, hogy egy valamire való csillagász bizonyosan a szívéhez kap az első öt perc után. De láttunk már vámpírokat vérfarkasokkal verekedve, szóval, ha csak a valóságtól való elrugaszkodás lett volna a baj az Automatával, akkor én lennék a leginkább megelégedve.

Gondolom azt mindenki sejti, hogy a robotok öntudatra ébredése a fő téma a filmben, és az ehhez vezető út, ami, nos, egyáltalán nincs kifejtve, és igen a film végére kapunk az eredtről egyfajta magyarázatot, de az valójában a robotok megalkotásának kezdetét mondja el, és az öntudatra ébredést nem, ráadásul még komoly logika buktatókat is hagy magad után, amitől a film végén a nézőnek bizonyosan égnek áll a haja. A másik nagy zavaró tényező, hogy gyakorlatilag ebben a filmben minden lopott, így visszaköszön a nézőnek a Brazil, Huxley Szép új világa, a Mad Max, a Szárnyas fejvadász, és még vagy egy tucat nyolcvanas és kilencvenes évekbeli tévés sci-fi, amiben az emberiségnek annyi, és sok homok illetve robot van.

Ugyanakkor az alkotók ebbe az alapból igen bonyolult témába (amit ráadásul rosszul is oldottak meg), még belepasszíroztak egy társadalomkritikát és egy személyes drámai szálat is – ezek közül maximum egyet bírt volna el ez a történet, de hát sokat akar a szarka… Az emberiség egyik fele úgy bánik a másikkal, mintha azok csótányok és élősködők lennének, de ez nem azt jelenti, hogy ők kiváltságos helyzetben vannak, csak nem a napi betevőért harcolnak egy sikátor mélyén, hanem egy túlzsúfolt városban egy igen apró lakásban ehetnek előre gyártott kaját.

Ráadásul még itt van nekünk a főszereplő, Jacq Vaucan, akinek tíz perc után bemosni támadt kedvem, aztán a karakter ezt még megfejelte egy olyan beszólással a feleségének, amire egy valamire való ember minimum laposra verné, hogy többé ne kelljen fel a padlóról. De természetesen a hős nem hős, ha az asszonnyal sem tud bánni, így ahelyett, hogy ezt házaspári dilemmát meglovagolták volna a készítők, egy sajnálom, megbocsátok párbeszéddel el is intézték.

A mondandóm végére pedig itt ülök a klaviatúrám felett és egyetlen jó dolgot sem tudok mondani az Automatáról, pedig egy kissé Asimov Robotika beütésű filmnél ez nálam alap lenne.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.