Legends of Tomorrow S02E09 – Raiders of the Lost Art

Nagy szünet volt ez kedvenc Legendáink nélkül, amit igen nehezen viseltem, de szerencsére itt vannak ismét, válaszokkal és humorral érkezve! És csak két szót mondanék elöljáróban az eheti epizódról: George Lucas!

Sara átadta a különleges ereklyét az ellenségnek, a professzor életének fejében, ami komoly dilemmát okoz a kapitánynak. Eközben Nate minden tőle telhetőt megtesz, hogy felkutassa a történelem lapjain az ereklyét, hiszen ha az eredetére rájönnek, talán a célra is, amire használni akarják. Ráadásul a Legendák rábukkannak Ripre, akit megpróbálnak megmenteni, ő viszont semmire sem emlékszik a múltjából, így a megmentési akció olyan szintű kudarcba fullad, ami elveheti akár Nate és Ray erejét és tudását is.

Miközben a csapat Rip megmentésén, az idővonal helyrebillentésével és a világ megmentésén fáradozik. Addig Rory végre kitálal a professzornak a látomásairól, aki a tőle telhető legnagyobb tudással, és persze Gideon segítségével próbálja helyrehozni Micket.

Tudom, hogy elég sokszor mondom ezt a Legends of Tomorrow-val kapcsolatban, de sírtam a röhögéstől az eheti epizód alatt. Egyszerűen zseniálisan építették be az alkotók a Lucasi filmvilágot a mostani részbe, miközben teljes mértékig beleillett a történésekbe. A mondanivaló pedig remekül sikerült, és teljes egészében átjött, hiszen milliók életét lehet megváltoztatni egyetlen egy történettel, és ezáltal generációk életét lehet jobbá vagy rosszabbá tenni – ez pedig hatalmas felelősség, teher és persze megtiszteltetés is egyben, azon túl persze, hogy kevesen képesek ezt megtenni. Az eheti epizód leborult George Lucas életpályája előtt, és ezt igen bölcsen ették, ugyan voltak a rendező életében nagy bukások is, de az utókor az olyan nagy filmekre fog emlékezni tőle, mint a Star Wars vagy az Indiana Jones, amik emberek életét és gondolkodását változtatták meg. A fikció szeret előrerohanni és utat mutatni a tudománynak, és ezt a történelem igazolja!

Ugyanakkor az epizódban talán nem történt sok minden, mégis rengeteg információt kaptunk, amivel már érthetővé vált a rosszak ténykedése, Rip tette, és az egész eddigi részek kezdenek értelmet nyerni a néző számára is, és lassan egy adott végkifejlet felé terel minket.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.