Harry Potter és az Elátkozott Gyermek

Miután a Harry Potter végigkísérte az iskoláséveimet, nem volt kérdés, hogy mennyire szeretnék visszatárni az univerzumba. No, persze mondhatjuk azt, hogy újra lehet olvasni és újra lehet nézni, de hát azért az mégsem ugyanaz, mint ha kapsz egy vadiúj kötetet egy ismeretlen történettel. Így hát sokévnyi fanfiction írás és olvasás után végre megkaptam amit akartam és megkérkezett a Harry Potter és az Elátkozott Gyermek.

A kötet egyébként nem is könyvnek készült, hanem színdarabnak, így a könyv is ezt tartalmazza. A történetben Harryék gyermekeit láthatjuk viszont az iskolában. Ha még emlékeztek, Albus az utolsó rész végén megkérdezte, hogy mi történik, hogyha a mardekárba kerül, az apja pedig biztosította, hogy az is egy remek ház. Mindezek után Albus valóban a mardekár házba kerül, karöltve Scorpiussal, Draco fiával. Az iskolában remekül össze is barátkoznak, hisz mindketten magányosak. Mindezt megfűszerezik a családi veszekedések, Harry ugyanis nehezen birkózik meg az apaság kihívásaival, mivel túlzottan sok példa nem volt előtte. Ennek folyományaként Albus és Scorpius egy beszélgetés kihallgatása után visszautaznak a múltba, hogy végre valamivel ők is kitűnjenek a tömegből.

A rajongók egyik lényeges panasza az volt a darab ellen, hogy nem karakterhű. Nos, én ezzel azért igen sok szempontból tudnék vitába szállni. Egyrészt nagy eséllyel senki nem ismeri jobban ezeket a szereplőket, mint maga Rowling mama, elvégre ő találta ki őket. Másrészt a karakterfejlődés – legyen az negatív, vagy pozitív – az írás igen fontos része és ez is egy olyan dolog, amit az írónő irányít, nem pedig mi, így az egyetlen, aki tudja, hogy merre haladnak, szintén Rowling. Persze, valahol érthető a felzúdulás, hisz Harryt egy jólelkű egyénként ismertük meg. Viszont ez az évek során nem változott, mindössze a jóhiszeműségéből nem mindig jó dolgok sülnek ki. Tudjátok, a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Akinek van családja – márpedig azért a többségünknek van –, hogy ez együtt jár a vitákkal és azzal is, hogy mondunk olyan dolgokat, amiket később csúnyán megbánunk. Persze, ettől még nem lesz szebb dolog, de ez egy valós jelenség. Én is mondtam – pláne kamaszként – olyan dolgokat édesanyámnak, amit ma már nem szívesen vallok be, és sajnos neki is volt ilyen pillanata. Ez nem jelenti azt, hogy ne szeretnénk egymást. Emberek vagyunk. És ez az, amitől sokkal emberközelibbek lettek a karakterek az Elátkozott Gyermekben, szemben mondjuk a klasszikus sorozattal, ahol valahogy mindig minden sikerült.

Albus karaktere egy különös jószág. Persze, ha abból indulunk ki, hogy tinédzserkora hajnalán jár, tulajdonképpen ez borítékolható is. Lázadni akar, ráadásul nem elég, hogy az apja árnyékában él, a tetejébe ki is közösítik, amiért ő nem griffendéles. És akkor itt van Scorpius, akivel pontosan ezek az események hozzák, mivel mindketten magányosak. Scorpius ugyanis az apja tetteinek a terheit cipeli, senki nem akar Draco fiával barátkozni, azok után, amit művelt. Itt újra megállnék egy pillanatra az életszerűség miatt – ugyanis ez megint egy annyira életszagú momentum, mint az, hogy én itt a gép előtt pötyögök. Az emberek ugyanis imádnak olyan dolgok alapján is megítélni, amiről adott esetben nem tehetünk. Scorpius sem tehet arról, hogy Draco az apja, de hát ez a közösséget nem nagyon érdekli.

Én imádtam a Harry Potter és az Elátkozott Gyermeket. Az elejétől a végéig ízig vérig Rowling. Tele van olyan pillanatokkal, amelyek bármelyikünkkel megeshetnek, mindezt egy olyan világban, ami minden, csak nem valós. Ez az, amiért ennyire szeretjük az írónőt és most ezt újra megcsillogtatta nekünk.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.