Tutankhamon (2016), 1. évad

Nem terveztem, hogy a pilotnál tovább megyek a Tutankhamonnal, de valahogy annyira berántott már az első epizód magával, hogy maradtam még a maradék háromra. Igen, ez egy ilyen apró minisorozat, amiben azért van szufla bőven – na, meg persze romantika, és keserédes végkifejlet is!

Howard Carter (Max Irons) önképzéssel vált sikeres egyiptológussá, akinek vérében van a kincsek utáni keresgélés. Azonban nincs a vérében sem a diplomácia, sem a politika, így sokszor bajba kerül forrongó és őszinte természete miatt. Szerencsére sokan pártolják őt, mint például a Metropolitan Múzeum kihelyezett vezetője, Maggie Lewis (Catherine Steadman), vagy éppen a nemrég Egyiptomba érkező gazdag Lord Carnarvon (Sam Neill), aki nem csak a kincsek izgalmáért költözött egy időre az országba.

A nagy háború azonban közbeszólt, és a nemrég megkezdette közös munka Carter és Carnarvon között megszakadt egy időre, ám a közös hitük a nagy kincsben a háború lezárta után is megmaradt. És bár dacoltak lázongással, fosztogatással, kormányok közötti bürokráciával, a jutalom nem maradt el: nevüket örökre bevéste a történelem!

A Tutankhamon egy érdekes és kalandos minisorozat, élveztem az izgalmakat és az utazást Egyiptom földjén, a visszafojtott várakozást a kamra ajtaja előtt, lélegzetvisszafojtva vártam, hogy felemeljék a szarkofág fedelét, és ámultam a sorozat rendkívül pontos replikáin és díszein, amit a sírhoz készítettek az alkotók. Remekül adagolták az izgalmakat, okos és feszes forgatókönyvet írtak, kevés sallanggal szerencsére. Külön tetszett a sajtó kezelése, hogy már ebben az időszakban is mennyit számított a reputáció vagy a nagyvilág megítélése!

Bár a romantika kicsit túlmutatott a megszokott ízlésemen, ugyanakkor bájosak voltak a szerelmesek együtt. Külön tetszett, hogy a korszaknak megfelelően reagáltak a szereplők erre, különösen Carnarvon atyai jelleme volt az, ami egyszerre szerető és óvó apát, és egy bármikor támadni kész vadállatot rejtett magában. A színészek is megfelelően hozták szerepüket, elhittem az izgatottságukat vagy éppen a közönyüket. Különösen a negyedik részbeli pillanatok voltak azok, amik egy merész és keserédes véget nyújtottak a nézőknek – határozottan ügyes munka volt ez a minisorozat.

Történészként kicsit mindig más szemmel nézem az ilyen kaliberű sorozatokat, mint egy átlagos néző, így különösen nehéz számomra elvonatkoztatni a tanulmányaimtól, hogy élvezzem ezt a szériát. A kissé túl romanticizált történt ugyan kalandos és érdekes, de sok esetben pontatlan és nélkülözi a valódi tudományos munkát. Értem, hogy miért kellett beállítani az egyiptomi kormányt a nagy gonosznak, aki el akarja venni Howardék kincsét, azonban az sosem volt az ő kincsük, az mindig is a helyiekhez tartozott, az ő múltjuk része, és ezt kiárulni rossz. És ha ebből a szemszögből nézzük, akkor igenis lehet szimpatizálni a helyiek reakcióival.

A Tutankhamon egy nagyon jó kis sorozat, jót tesz a szemnek, jót tesz a léleknek, és ha tényleg nem történész szemmel nézi az ember, akkor a sodró kaland bizony gyorsan magával ragadja!

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.