Gladiátor (2000)

A Gladiátor megkapó látványvilággal rendelkező film, ami egy letűnt kort kíván bemutatni és egy örök eszmét – eredeti szálakon elindulva majd kicsit megspékelve ezeket. Kiemelnék ebből néhány gondolatot melyek mentén elmélkedhet az, akinek erre kedve van.

A szereposztás a következő képen alakul: az uralkodó, aki a fiát nem tartja trónra termettnek, ezért a hadvezérét kéri fel erre a posztra. A hadvezér, aki nagyon sikeres, de már haza vágyna. A trónra termett nő, kinek egyetlen hátránya a neme a trón elfoglalásában, akinek régen köze volt a hadvezérhez és aki imádva szereti apját és kiszámíthatatlan öccsét is.

Számomra a történet legmegkapóbb része a hűség motívuma – a határozott, igen mély kötődést nagyon árnyaltan ábrázolja. A megszokott itt kicsit mellékszálként futó anya-fia kapcsolaton túl, jelen van még egy nagyon kemény mozzanat is – az, hogy miatta hal meg az, akiket a legjobban szeret. Egy döntéséért. Azért, mert az értékrendje alapján dönt. Hatalmas fordulat ez. A szerettek elvesztésének képe megrázó, felkavaró, szívszorító, durva és kegyetlen. Feldördül az emberben a „De miért?” és a „Muszáj volt?”. És igen. Kellett ahhoz, hogy ne csupán mézesmázos szabadságharc legyen a film, hanem annál valamivel több. És itt rá is térhetünk a hazafiasság motívumára. Az igazságért való hű harc és a népért való áldozatos munka. Az „egy nagyobb jóért” szimbólum jelenik meg a főhős igyekezeteiben. Talán azért megkapó ez a rész, mert valahol mindenkiben lehet talán egy tenni akarás a közösségért: hasznosnak lenni, számítani. Mert az igazi tisztelet, becsület és erény csak így lehet a miénk.

És a zsarnokság, ami ellen folyik ez a jelentős harc, az valami nyomasztóan förtelmes és szánalmas is egyben. Zseniálisan kirajzolódik, hogy mennyire megtörhet és elsorvaszthat valakit a hajlam mellett a kielégületlen szükséglet. Felvetődik bennünk a kérdés: mi lett volna, ha a fiú megkapja apjától a dicséretet anno?… Ki tudja. Addig is ez…Elvetemült elmebeteg kategória. Amolyan szelídebb Joffrey Baratheon a srác.

De ezen ellenerővel szemben a főhős még mindig fel van vértezve kinccsel: a felebaráti szimpátia megszüntethetetlen emberi nyelvével. Egy harcostárs és egy gyermek is közelről szemléli és támogatja őt. Bajtársiság, empátia a kenyerük. Aztán ha ez nem volna elég, jön a nép adta szeretet. Tartója és tanítója szavára hallgatva módszeresen megszeretteti magát a néppel – és én itt találtam némi megmagyarázatlan részt. Azért szeretik, amiért ügyesen harcol, vagy azért, ahogyan befejezi a harcokat? Számomra ez nem derült ki. De a fő, hogy szeretik, és ezért örülök vele!

A célra törés és a szeretet mellett szerintem viszonylag jelentős és nem mindennapi szerepet kap az ezotéria szobrocskás változata. Ezt a szakaszt fűzhetjük a szeretethez és a vágyódáshoz de azt gondolom, hogy ez annál egy kicsit még érdekesebb mozzanat. A gyermekek szoktak játszani ilyesfajta bábukkal. Beleképzelik magukat, beszéltetik azokat. Nem találkoztam eddig még ezzel a motívummal másutt – felnőttként szobrokat a szeretteinknek… De elgondolkodtató. És biztosan jó érzés játszani velük. Könnyebb imádkozni értük vagy beszélni hozzájuk – elmondani mennyire hiányoznak. Reálisabb érzés így, mint az éghez szólni önmagában. Amúgy meg a szeretteinkhez való visszavágyás valamiféle ártatlanság leplével burkolja be azt, aki ezt érzi, jó megfigyelni ezt a film egész folyamán keresztül. Majd a beteljesedés is teljesen átélhető, annyira emberi és azt gondolom, hogy része az általános emberi érzelem-palettának: egyfajta megváltás – és itt is a zenével tökéletesen manipulálnak a készítők.

Mint tudjuk, a szerelem, nyugalom tengere a család – legalábbis ideális esetben. Ez de ennek az ellentétes példája is meglelhető ebben a történetben. Nagyon jól megjelenítve azt, hogy mekkora kétségekben él az, aki a családját nagyon szereti, de ezt ugyanakkor a családja megnehezíti – feltételekhez köti… De az egykori szerelem is meglepő módon megértő szeretetté szelídülhet az időközben megszerzett tapasztalatok birtokában – mutatja a film. Erre kíváncsian várom a való életben a mintát. Majd jön a halál – a jutalom az út végén. A fény. A hazatérés. Felfogható ily módon is a sokat harcolt számára – a földi ügyeket lezárva eszményi módon távozni el. Ez volt az utolsó gondolat, ami igazán megfogott benne.

Egy igen megrázó filmről beszélünk, telis-tele brutalitással, de még nézhető mennyiségben. Ajánlom mindenkinek az újra nézést egy kis érzelmi hullámvasút átéléséért. Hatásos, mondhatom.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.