Legends of Tomorrow S02E15 – Fellowship of the Spear

„Egy Gyűrű mind fölött, Egy Gyűrű kegyetlen, Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen.” Hupsz, rossz cikk – vagy mégsem?

Most, hogy a Lándzsa majd’ minden darabja a Legendáknál van, Sara azt tervezi, hogy ellopják az utolsó darabot is a Légiótól, amihez azonban tudniuk kell, hogy hol is rejtőztek el, erre azonban Hunter tudja a választ, így a csapat szó szerint berepül a darázs fészkébe, ami nagyon durva emlékeket juttat mindenkinek az eszébe. Jaxnek köszönhetően azonban sikeres akciót zárnak, ami magában rejt egy komolyabb veszélyt is: most, hogy egy helyen van minden darab, a Lándzsa összeáll, és ezzel a leghatalmasabb tárggyá válik az univerzumban, amit vagy mindenáron meg kell védeni, vagy pedig elpusztítani, hogy ne kerüljön rossz kezekbe. Az utóbbira pedig lesz Nate-nek egy ötlete, amihez viszont vissza kell menniük az időben az emberiség egyik legvéresebb háborújába!

A széria megdöbbentően jól alkalmazza a geek kultúra elemeit, és ez most sem történt másként, hiszen az egész epizódok a Gyűrűk ura hatja át, kezdve a Szövetségtől a csatákig, na meg persze maga az alkotó, Tolkien is feltűnik, mint az események központi alakja, és persze olyan titok tudója, ami megváltoztathatja az emberiség sorsát. Még hogy nem kell történész egy időutazós sorozatba? És persze külön köszönet Nate beszólásáért, mikor Tolkien megemlíti, hogy szereti a hosszú történeteket!

Ráadásul Mick ismét találkozik halottnak hitt társával, ami felkavarja benne az állóvizet a többiek iránt, akik között talán sosem érezte eléggé jól magát, és akik sosem bíztak benne eléggé. Ugyanakkor ott van egy kettősség is, hogy Sara, mint kapitány pontosan tisztában van az emberei értékével, és eszerint is cselekszik, ami talán egy teljesen más színezetet ad Mick tetteinek – legalábbis én merem remélni.

Amaya még mindig a jövő megismerésének hatása alatt áll, amit csak mélyít benne a háborús látványvilág, ezért is hallja talán a Lándzsa hívó szavát, amivel eltörölhetne minden szörnyűséget és helyrehozhatná utódai sorsát. Sara azonban kimondja azt az igazságot, amire Amayának szüksége van, és talán ez elegendő lesz ahhoz, hogy megeméssze magában a dolgot. De az biztos, hogy a felajánlása a Lándzsával kapcsolatban teljesen logikus volt, és a többiek helyében komolyabban elgondolkodtam volna rajta.

Nagyon érezni már, hogy közeledünk a fináléhoz, ezért nincs helye egy percnyi nyugalomnak sem az epizódban, és ez jól is van így, tekintve, hogy a Légió komolyan megspékelte képességeit, és ezzel egy sokkal veszélyesebb és pusztítóbb csapattá vált!

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.