Brüno – a polgárpukkasztó

A hitetlenkedés elsőszámú provokálójával állunk szemben.

Egy álldokumentumfilmről beszélünk. A történet német nyelvterületen kezdődik, egy műsorvezető élete bontakozik ki előttünk, akit kirúgnak és az élete többi területe is összedől, így hát elindul Los Angelesbe, hogy a „legnagyobb meleg filmstár” váljon belőle. Amerikába érkezve aztán ügynökséget keres-talál magának, statiszta lesz egy tévéműsorban – de ez sem igazán az ő műfaja. Aztán lehetőséget kap: fizetett közönség véleményezi a kínlódva összehozott új műsorának egy mintaadását. Mivel negatív a műsorának fogadtatása, ezért szexvideót szeretne készíteni egy politikussal, de ez a terve is hamar romokba dől. Elkeseredettségében tanácsért folyamodott egy elhunyt példaképéhez médiumon keresztül. Hasznos tanácsot kapott, így jótékonykodni készül. Közel-Keletre ment a békekötést elősegíteni. Énekelve.

Ezen a filmen elsősorban nem kell gondolkodni. Aztán mégis… minden létező tabut elővesz és meglovagol. Szó szerint. Ezzel zavarba ejtve mindenkit valamelyik ponton. Olyan dolgokat mond ki, olyasmikre kérdez rá és olyan helyzeteket játszik meg, amelyek a valóságban csak lefojtva a felszín alatt léteznek. Néha olyat, amit mi is szívesen megjátszanánk – csak úgy poénból, vagy kíváncsiságból: mi lenne, ha mégis azt mondanám ki, ami először az eszembe jut? Mi volna, ha aszerint élnék, ami leghamarabb kipattan a fejemből? Hogyan reagálnának rá? Milyen lehet, ha egyszer én is játszanám a hülyét?

Egy túlzásokba bonyolódó film ez. Gúnyolódik, nagyít – és mindezt tökéletes komolysággal teszi. Nyilván azért olyan abszurd mert tudjuk, hogy megtehetnénk mindezt mi is, de valami íratlan, vagy sokszor írott regulázás miatt mégsem tesszük. De érdekes elképzelni, hogy hogyan folyna a Világ egy olyan mederben. Más szemszögéből milyen úton halad az élet?

 Gyerekességet mutat. Ez azért különleges, mert a nagy vágyakkal rendelkező úriemberben megfogalmazódnak azok a kérdések, amiket mi is számtalanszor elgondolunk egy némán, felhúzva a szánkat, forgatva a szemünket, sóhajtva egy nagyot. De mi nem mondjuk ki ezeket. Aztán itt jön ez a kabaré, és hangosan kimondja mindezt. És még vicc tárgyává is teszi az élet nagy kérdéseit, vagy azokat, amik hosszas, kőkemény (ha-ha) gondolkodást szülnek még mielőtt cselekednénk. Nevetséges dolgokon siránkozik a film és a mi felelősségtől súlyos nehézségeinkből pedig piti kis semmiséget kreál. De éppen ezért a saját görcsösségemnek is görbetükör ez a film.

Elgondolkodtató az is, hogy a mindennapokban ténylegesen vannak Brünóhoz hasonló haszonlesők hatalmi pozícióban. Itt meg aztán megint vehet az átlagember lemondóan egy mély levegőt.

A humor nemzetközi nyelvén szólal meg a készítő, főszereplő. A szélsőségesség, túlárasztás persze komikus, de elgondolkodtató is. Azt gondolom, hogy remek módszer a kínos viccekbe csempészni a társadalomkritikánkat. De persze egy túlterhelt, keserű nap után is remek kikapcsolódás a film –gyorsan lehet sírni a bődületes butaságokon, amik elhangzanak. De csak ha erre a másfél órára hajlandóak vagyunk a polcra tenni minden komolyságunkat.

 

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.