Manchester by the sea (2016) – Dalok egy magányos hánykolódóhoz

Borongós, keserű és sötét. Lee (Casey Affleck) éppolyan merengős, hideg és szívszorongató, mint a Manchester melletti tenger, amelyhez ezer emlék fűzi. A film alaphelyzete egyáltalán nem új, a fordulatok már ezer helyen előkerültek, mégis az a konstelláció, amibe Kenneth Lonergan rendezi, kisöpri az ember lelkét, és minden más helyét átveszi a metsző, tengeri szél.

Lee bostoni, egyáltalán nem komfortos, de legalább elszigetelt otthonát kell feladja a régi városáért, mikor a bátyja (Kyle Chandler) hosszas betegeskedés után meghal és rábízza kamasz fiának nevelését. Ez nem csak azért éri traumaként, mert a fivére egy szóval sem említette ezt a tervét, hanem azért is, mert Manchesterhez és a múltbéli életéhez keserű emlékek fűzik.

A film erejét az az elképesztően erős atmoszféra adja, amelyet a zenék, a képi világ és Casey Affleck zseniális játéka teremt meg. Bár Affleck szinte az elejétől a végéig a fájdalomba fásult, kővé vált karaktert hozza, azt olyan hitelesen teszi, az apróbb kilengéseket olyan szépen ábrázolja, hogy ezt az egyhangúságot elnézzük neki. A komolyzenei háttérrel megtámogatott zenei koncepció épp olyan tiszta és éteri, mégis nyomasztó és a lelkünk legmélyéről szóló, mint Lee karaktere. A férfi mély depressziója kiterjed az egész filmre. A tragédia, amit magával cipel szépen lassan bontakozik ki előttünk, a felvillanó emlékképek néhol összemosódnak a jelennel, ez is finoman jelzi, hogy Lee nem tudott túllépni a múltbéli eseményeken. Az alkotás erejét adja az a zseniális érzékkel felépített, feszülő dramaturgiai ív, amely hiteles képet fest elénk a depressziós ember küzdelméről, reménykeltő fejlődéséről, és ami a végén keményen az arcunkba vágja a fájó igazságot, hogy ez sajnos nem megy ilyen könnyen. A férfi találkozása feleségével, annak közeledése és a véletlen tűzhelyen felejtett szósz mélyen megbúvó sebeket szakít fel és itt dől el, hogy Lee nem maradhat tovább Manchesterben. Ide mutatnak azok az apróságok is, hogy a rábízott fiú, Patrick (Lucas Hedges) találkozása a báty rettegett, problémás volt feleségével nem végződik katasztrofálisan. Bár unokaöccse ragaszkodik hozzá, a költözést mégsem tudja vállalni, így végül a két magányos férfi útjai elválnak és egyedül folytatják tovább a felhalmozódott problémáik feldolgozását.

Gyönyörűen megkomponált alkotást láthatunk, ami nem akar többet, mint az élet egy szeletét hitelesen megmutatni. Nincs hollywoodi happy end és vicces, vidám fordulatok, csak a kőkemény, rideg valóság. Nem ajánlott koranyáresti kikapcsolódásnak, annál inkább bekuckózós, magányos éjszakai kuporgáshoz.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.