Hellraiser III: Pokol a Földön

Ha a horror művészetéről van szó, Clive Barker nevét nem lehet kihagyni. A műfaj olyan nagy apostolai közé tartozik ő is, mint Edgar Allan Poe, Bem Stoker, Mary Shelley, H.P. Lovecraft, Stephen King vagy épp Dean R. Koontz; akik mind megmutatták az emberi lélek legbelsőbb magjában rejlő poklot. (Megj.: Aki Laurell K . Hamilton pornóregényeit horrornak meri besorolni, az legyen kedves, térdepeljen a sarokba és gondolja át az életét, majd szerezzen be végre magának egy hús-vér szeretőt.)

Azonban Barkert pusztán horror írónak mondani olyan, mintha azt mondanánk, Tolkien érdekes kis gyerekmeséket talált ki holmi törpékről. Művei célja nem, vagy nem csupán a félelemkeltés, sokkal inkább a szembeállítás önmagunk belső szörnyeivel. Az általa teremtett világ összemosódik a saját valóságunkkal, nehéz megtalálni a határt a kettő között. Történetei tele vannak szimbólumokkal, belső, rejtett utalásokkal, sűrítéssel.

Éppen ezért főművét, a Hellraisert, és a belőle kinőtt zseniális sorozatot elsősorban azok képesek valódi súlyának megfelelően értékelni, akik nem csupán alkalmi horrorfogyasztók, és egy sokadik poklos-démonos horrorra vágynak, vérrel, sikolyokkal és nyomokban félpucér széplányokkal, hanem rendelkeznek a megfelelő háttértudással is. Az általa teremtett világ megértéséhez szükség van a szimbólumok való jártasságra és vallásismeretre egyaránt, de némi mágiatörténeti tájékozottság sem hátrány.

A Hellraiser első része (1987) egyfajta felvezető sztori, melynek során megismerkedhettünk a történeket központi elemével, a mágikus kockával, amely kaput nyit a Pokolra. Láthatjuk a működési elvét (mely tömören három pontban foglalható össze: 1. a kocka segít, hogy mindig a rá vágyó, céljainak megfelelő ember tulajdonába kerüljön 2. a kocka segít önmaga kinyitásában, 3. aki a kockát kinyitja, válogatott kínok közt végzi a Pokolban), valamint felbukkannak a kockában rejlő dimenzió szadista démonai, a Cenobiták is, élükön Pinheaddel (Doug Bradley), akik összemossák a határt kín és élvezet között.

És ha már Cenobiták, akkor muszáj megemlíteni Barker zseniális vallásos párhuzamait. Ugyanis a Cenobiták valóban létező vallásos csoport volt, a szó maga görög eredetű, azt jelenti: együtt élők. Így nevezték a kereszténység első századaiban a világtól elvonulva élő aszkétákat, akik egy főnök vezetése alatt éltek, szigorú szabályok szerint, és bizonyos dolgokat, különösen az imádságot, közösen végezték. Ez pedig remekül rímelő párhuzam Barker démonaival, akik szintén egyfajta vallásos aszkézisben élnek együtt, nagyon szigorú szabályok szerint működnek, és bizonyos dolgokat (a kínzást) közösen végzik.

A Hellraiser második részében (1988) az első rész során megmenekült főszereplő, Kirsty (Ashley Laurence) kettős pokoljárását követhetjük nyomon (először átvitt értelemben, elmegyógyintézetbe zárva, majd a kocka által megnyitott világba átlépve szó szerint is), valamint bepillantást nyerhetünk a Cenobiták vezetőjének, Pinheadnek a múltjába, akiről kiderül, hogy ő maga is egyike volt a kockát kinyitó embereknek. Míg az első filmnél a démonok jöttek át a mi világunkba, a második filmnél már Kirsty megy át a Cenobiták által uralt másik dimenzióba.

A gyors egymásutánban érkező első két részt követően négy hosszú évet kellett várni folytatásra (Hellraiser III, 1992), ami viszont a korábbiakhoz képest sok újítást hozott magával, és magasabb színvonalat képvisel. A lényegesen jobb képi világ, modernebb ábrázolásmód és technika, valamint az érdekesebb karakterek és meggyőzőbb színészi játék mellett az egyik jelentős változás a helyszínben tapasztalható. Míg a Hellraiser I. és II. egyaránt egy poros angliai kisvárosban játszódik (az első egy romos házban, a második egy tipikus vidéki elmegyógyintézetté alakított kastélyban), addig Hellraiser III. helyszíne már New York City. A szereplők is mások, az egyetlen karakter, akit megtartottak a régi történetekből, az Pinhead (illetve egy cameo erejéig Kirsty).

A sztori főszereplője Joanne “Joey” Summerskill (Terry Farrell), egy fiatal, agilis riporternő, akinek szemlátomást se magánélete, se barátai nincsenek, teljes egészében a karrierjére fókuszál, és várja, hogy megtalálja őt végre a Nagy Sztori, amivel be tud robbanni. Ami egyik éjjel meg is történik, mikor szemtanúja lesz egy rendkívül különös balesetet szenvedett fiatal férfi haláltusájának, akit a látszólag a semmiből irányított láncok és kampók tépnek cafatokra. Megérzései azt súgják, hogy ennek a történetnek érdemes utánamenni, így nyomozni kezd. Kérdezősködései során eljut a Kazánház nevű dark/goth/fetish irányzatú nightklubhoz, és annak gazdag, nagyképű tulajdonosához, J. P. Monroe-hoz (Kevin Bernhardt), valamint a férfi (ex)barátnőjéhez, Terrihez (Paula Marshall). Joey egyébként rendkívül erős szociális skillekről tesz tanúbizonyságot, például remekül el lehet tanulni tőle, hogyan kell emberek után kutatni (egy sok száz fős nightklub bulin meg kell kérdezni a percenként 10 embert kiszolgáló csapost, hogy látott-e egy csinos lányt), vagy hogy hogyan kell olyan embereknek magas lóról, egyszerre követelőzően és lekezelően beszólni, akiktől egyébként információt akarunk megtudni. Nem is értem, miért nem sikerült még eddig áttörést elérnie a karrierjében…

Mivel azonban a történet nem akadhat fenn pusztán azért, mert Joey teljesen alkalmatlan az emberekkel történő kommunikációra, ezért minden bénázása ellenére is haladunk előre. Kiderül, hogy Terri egy eldugott régiségkereskedésben talált egy szobrot, a Lelkek oszlopát (Pillar of Souls): egy kínzócölöpön válogatott szenvedéseket átélő, kíntól tekergőző embereket ábrázoló műalkotást. A lány, aki jól ismerte J.P. groteszk ízlésvilágát, egyből tudta, hogy a pasija imádná a szobrot, így elküldte a férfit a régiségkereskedéshez. Nem is tévedett, J.P.-t valóban lenyűgözi a darab, meg is vásárolja, és a klubjához viteti azt. Itt talál a szoborra a klub egyik vendége, a később láncok által széttépett fiatal férfi, akiről mindössze annyit tudunk meg, hogy a szoborról lefeszegetett egy darabot, a kockát, és ebből a – néző számára már jól ismert – kockából kerültek elő az őt széttépő láncok és kampók.

A kockát a kínok közt fetrengő férfi mellől Terri veszi fel és teszi el. Mikor nem sokkal később J.P. kidobja a lányt, Terri, akinek nincs hova mennie, kétségbeesésében Joey-hoz fordul. Hogy ne kelljen az utcán éjszakáznia, az ideiglenes lakhatásért cserébe a sztorit kínálja fel, valamint odaadja a kockát is a nyomozásban szemlátomást teljesen tehetségtelennek bizonyuló riporternőnek.

Ezután közösen keresik fel a régiségkereskedést (Terrinek köszönhetően), majd mikor zárva találják a helyet, unortodox módszerrel jutnak be oda (vagyis betörnek, ami ismét Terri érdeme). Az ott talált dokumentumok alapján a szobor és a kocka egy angol elmegyógyintézetből származik (ismét Terrinek köszönhetően, mert Joey riporter készségei kimerülnek a saját az akadályokon történő fennakadásban, erkölcsi vívódásban és az „Ez nem fog menni” életérzés hangoztatásában).

Joey felveszi a kapcsolatot az elmegyógyintézettel, akik készségesen segítenek is neki, és videóanyagot küldenek. A régi felvételek Kirstyt ábrázolják, amint elmeséli az általa átélt borzalmakat, valamint beszámol a kocka természetéről és a Cenobitákról.

Joey az ezt követő éjjelen álmában csatamezőn jár, ahol megjelenik neki Elliot Spencer kapitány, egy brit katonatiszt alakja. A kapitány elmeséli, hogyan vált az első világháború borzalmai után a feledést keresve mindenféle kétes és tiltott élvezeteket hajszoló megszállottá, míg végül megtalálta a kockát, ami földöntúli gyönyörökkel kecsegtette. A kocka kinyitása azonban nem a mennybe, hanem a pokolba juttatta, ahol a kínok fokozatosan széttépték a testét és lelkét is, majd lényének legbensőbb, legsötétebb részét démonná transzformálták. Így jött létre belőle Pinhead, és lett a Cenobiták vezetője, aki most a szobor foglya.

Mindeközben a nightklubban a szobor, és benne Pinhead megelevenedik, és felfalja J.P. legfrissebb egyéjszakás kalandját (egyébként még épp időben, mert a srácnak már kezdett a fejére nőni a lány). Pinhead és J.P. közös jelenete a maga nemében zseniális. Miközben a Cenobiták vezére Mennyről és Pokolról, a gyönyör és kín határairól, az emberi természet mozgatórugóiról és a hatalomról értekezik, aközben a kb. 6 éves gyerek értelmi szintjén lévő J.P. jó ötletnek tartja pisztollyal lőni a szemlátomást nem evilági szobrot. Végül azonban hagyja magát meggyőzni, és belemegy a démon által kínált alkuba (aminek lényege: adjon még emberáldozatot a szobornak, és cserébe általa még sosem tapasztalt földöntúli gyönyörökben lesz része).

Azonban J.P. nem szereti a könnyebb végüknél megfogni a dolgokat, így ahelyett, hogy csettintene testőrei valamelyikének, vagy másfél percen belül felrendelné a lakosztályába a klubban csak érte ácsingózó készséges nők valamelyikét, ő inkább Territ keresi meg telefonon. Újrakezdéssel kecsegtetve átcsábítja magához a lányt, majd egy rendkívül szórakoztató kétértelmű párbeszéd közepette próbálja a szobor közelébe csalogatni őt. Ami ismét nem a könnyebbik út, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy Terri egy vasággyal 50 kilós, szerektől nem mentes életet élő lány, J.P. pedig egy kb. 100 kilós színizom hústorony. Ha rám hallgatna, egy elegáns ökölcsapással tenné eszméletlenné a prédát, majd simán odalökné a testet a démonnak. De J.P.-t nem az esze juttatta a mesés vagyonához (hanem az, hogy megölte a saját szüleit, és örökölte a vagyonukat, bár hogy ezt ennyi ész birtokában hogy úszhatta meg, az rejtély), így hát kézenfekvő megoldások helyett taktikázik. Rá is farag, a lány az utolsó pillanatban kicsúszik a markából, majd dulakodás közben leüti a bártulajdonost. Pinhead (aki ezen a ponton szerintem végképp csalódik az emberiség intelligenciájában) ráébred, hogy új balekot kell keresnie, így minden rábeszélőképességét bevetve Terri győzködésébe kezd. Az egész világból kiábrándult, kétségbeesett lány kötélnek áll, és odalöki volt szeretője testét a démonnak, aki be is kebelezi azt. És mint kiderül, már csak erre az utolsó áldozatra volt szükség ahhoz, hogy Pinhead kitörjön szobor-börtönéből, és testet öltve a Földre szabaduljon.

Mint minden hosszú bezártságból szabaduló démonnak, neki is az az első célja, hogy kizárja a legyőzetés és újbóli bebörtönzés lehetőségét. Ami már csakis – az egyébként Joeynál lévő- kocka segítségével lehetséges, az ugyanis még képes lenne visszazárni őt a saját dimenziójába. Kettős műveletet indít tehát: egyrészt hamis képeket vetítve a klubhoz vonzza a riporternőt, majd addig is, amíg Joey úton van, vérengzésbe kezd, és válogatott módszerekkel végez ki mindenkit a klubban, miközben néhány válogatott személyt Cenobita démonná transzformál, így teremtve magának új démon-csapatot. A szereplőket a különféle függőségeiket és jellemzőiket felhasználva alakítani démonná egyébként rendkívül jól kidolgozott, erős szimbolikával bíró megoldás volt a film alkotóitól.

Az újonnan létrejött Cenobita csapat, élükön Pinheaddel a helyszínre érkező Joey-ra támad, aki menekülés közben hirtelen vallási megvilágosodottságában (a ’Ha van Pokol és démonok, akkor nyilván a másik oldal is létezik’- elv mentén) egy templomba menekül, abban bízva, hogy oda nem mehetnek utána a démonok. Ez irányú tévedése nála jobban már csak a templomban tartózkodó papot lepi meg, aki az egyik pillanatban még mosolyogva magyarázza a hisztérikus lánynak, hogy a démonok nem léteznek, csupán szimbolikus értelemben, majd egy perc múlva már a filmtörténelem egyik legerősebb vallási jelenetében találja magát, ahol Pinhead önmagát helyezi Krisztus képébe. Ez a jelenet olyan erős, és olyan tömény jelentéstartalommal bír jóról és rosszról, valamint az ember fejében létező, pusztán önmagunk által teremtett határokról és hitrendszerről, hogy már pusztán emiatt az egy jelenet miatt megéri megnézni a filmet.

Pinhead végül Joey elméjébe, a lány fantáziavilágába átlépve csellel megszerzi a kockát, azonban ebben a birodalomban Spencer kapitány is létezik, így Spencer és Pinhead, egyazon entitás két aspektusa csap össze a fináléban, ahol végül a kapitány – önmaga feláldozásával- zárja vissza a kocka dimenziójába a démont. Ez pedig ismét egy zseniális szimbólum önmagunk legbelsőbb, legsötétebb részének legyőzéséről. A film záró képsorai a kocka nyers betonba rejtésével, majd az általa elért valóságdarabka saját képére formálásával pedig szintén nagyon erőteljes jelentést hordoz magában.

A harmadik Hellraiser film korántsem hibátlan, de a kibontakozó történet és a háttérben megbúvó mondanivaló is messze felülmúlja az elődökét, egyszerre lett kiforrottabb, érthetőbb, élvezhetőbb és mégis tartalmasabb. Sok képkocka már a helyére került, de még korántsem ért véget a sztori: a Cenobiták és Pinhead után a Hellraiser IV-ben a kocka létrejöttének történetét ismerhetjük meg – hamarosan.

Lia Névjegye

Életigenlő, filmrajongó, könyvmoly, grafomán cosplayer.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.