Doctor Who S10E01 – The Pilot

A kissé furcsára, és talán gyengére sikeredett karácsonyi különkiadás után eljött a Ki vagy Doki tizedik évadának az ideje is. Abszolút megérte csaknem öt hónapot várni a folytatásra, hiszen nyitányként egyből kaptunk egy olyan részt, ami egyszerre ütős, izgalmas, érzelmes és rendkívül varázslatos – egyszóval pontosan olyan, amilyennek lennie kell. Emellett pedig végre megismerhetjük az új útitársat is, aki egyelőre szintén nem okoz csalódást.

A Doktor (Peter Capaldi) a New yorki események után felcsap egyetemi professzornak, és az esetlen Nardole-al (Matt Lucas) valamint a TARDIS-szal együtt gyakorlatilag beköltözik a saját irodájába. Az egyetemen konyhásként dolgozó Bill (Pearl Mackie) titokban beoson a Doki előadásaira, és amikor az időlord felfigyel rá, magántanítványává teszi a fiatal lányt. Emellett a Doki, amikor épp nem oktat, természetesen folytatja eddigi munkásságát, és Nardole segítségével egy titkos páncélszekrényt helyez el egy pincében, ami úgy tűnik, felkelti egy, a közelben garázdálkodó alien figyelmét. Az alakváltó földönkívüli felveszi a kapcsolatot a kíváncsi Billel, és kitartóan követi a lányt, a Doktort és Nardole-t, felvéve a harcot még a TARDIS-szal is. Vajon mi a szándéka, és mi köze van mindehhez a Dokiéknak?

A Ki vagy Doki esetében a változás állandó, hiszen jönnek-mennek a Doktorok és az útitársak, mégis sok esetben megvannak a nézők fenntartásai egy-egy új főszereplő érkezésekor. Én személy szerint nagyon közel éreztem magamhoz Clarát, mások azonban nem tartották elég „emberinek”, és sokan pont emiatt például Amyvel sem tudtak azonosulni. Ezzel szemben Bill (akárcsak annak idején például Rose) a hétköznapi ember rétegét képviseli: első látásra nincs benne semmi különös, viszont a cselekmény előrehaladtával egy rendkívül gyors észjárású, érdeklődő, vicces és belevaló csajszit ismerhetünk meg – Tizenkettes nem véletlenül választotta pont őt több száz hallgató közül.

Az epizód többi eleme is abszolút a helyén volt: a sztori letisztult, a helyszíneken való ugrálások ellenére könnyen követhető és izgalmas. A látványvilágért – ami bár a sorozat egyik alappillére, és ezen a téren soha nem adnak egy bizonyos szint alá az alkotók – most külön piros pontot adok, főleg azért a jelenetért, amikor az alien és Bill utoljára találkoznak. A főellenség a The Pilotban inkább sajnálandó, mint félelmetes, bár azért akadtak pillanatok, amikor borsózott tőle a hátam – mindez az epizód élvezeti értékéből semmit sem von le.

Jók tehát a kilátások a tizedik szezonra – van egy új útitársunk, aki nem csak a jellemével hoz egy kis változást a sorozat történetébe, egy Doktor, aki, mint mindig, most is élvezi, hogy újra „munkába” állhat, és a trailer alapján rengeteg új izgalom és szörny. Kíváncsian várjuk!

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

1 hozzászólás

  1. Visszajelzés:Doctor Who S10E02 – Smile | Watchaholics

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.