Túl messze van a cél – Train to Busan

Az ázsiai horroroknak eddig két típusát szerettem: a nagyon misztikusat vagy a nagyon gusztustalanat – de még a horroron edzett gyomornak sem kottyannak meg  az olyan darabok, mint a Teke Teke vagy a Kuchisake Onna. Ma azonban a japán vizekről elevezve egy dél-koreai horrort lesz cikkünk mai alanya, a 2016-ban kijött és nagy sikert aratott Train to Busan.

Akárcsak a legtöbb országban sokan a lelküket is kihajtják azért, hogy megfelelő anyagi körülményeket biztosítsanak utódaiknak – az más kérdés, hogy az érzelmi kapocs ezáltal folyamatosan gyengül. Ezt éli át az elvált apa és dolgozó ember Seok-woo (Gong Yoo), aki kislányával Soo-annal (Kim-Su an) szeretné megerősíteni kapcsolatát, de a folytonos csalódások miatt a kislány inkább látná Busanban élő anyját. Fel is szállnak az oda induló vonatra, de sajnos az utolsó pillanatban egy zavargásban megsérült nő is felkerül a szerelvényre, magával hozva egy halálos vírust, ami nagyon rövid időn belül az utasok nagy részéből élőhalottat csinál. A túlélők sikeresen elbarikádozzák magukat az egyik vagonba, de az idő vészesen fogy, a kormány szokásához hűen tehetetlen és megállni a vonattal felér egy vacsora meghívással a lényeknek.

Amikor a Kiéhezettekről írtam, akkor voltam nagyjából hasonló extázisban, mint ezután a film után. A Train to Busan is, bár hangulatban és történetvezetésben eltérő darab (itt még a baj kitörésének a kezdetén vagyunk), de végig lehet követni és érteni, valamint bár elvileg “amerikai-stílusú” a téma, képesek voltak remekül átültetni ázsiai környezetbe. A száguldó vonatról akaratlanul is a Koutetsujou no Kabaneri jutott eszembe, bár a szerepkör itt most teljesen eltérő. A vonat egyszerre menedék és halálos csapda a maroknyi túlélőnek, akik közül kevés az, aki ténylegesen fel is veszi a harcot a lények ellen. Ilyen személy a mindenki által (valamikor jogosan) piszkált Seok, a kis családjáért küzdő leendő apuka Sang-hwa (Ma Dong-seok) és a fiatal baseball játékos Yong-guk (Choi Woo shik). A teljesen tapló szemétláda ezúttal egy ténylegesen mindenkin átgázoló CEO Yong-suk (Kim Eui-sung) szerepköre, míg a titokzatos hajléktalan férfi (Choi Gwi-hwa), aki láthatóan tud valamit a dologról – de, hogy mit az csak a Seoul Station névre hallgató animációs előzményfilmben derül ki.

A karakterek remekek a fő helyszínként szolgáló vonat helyzeti kihasználása első rangúra sikerült bár én eddig ennyi wc-s jelenetet egy horrorfilmben sem láttam, de ez most mellékes. A net és e technika megmaradása is lényeges dolog, hiszen a legtöbb filmben pont az információ hiánya vagy a téves információ okozza a legtöbb problémát. Itt azonban minden túlélő rendelkezik telefonnal, ami még működik és a vonalak is élnek (persze csak akkor, ha van kivel beszélni), valamint a vonaton lévő tv és bemutatja a külső helyzeteket és a kormány bizonyos eltussolási kísérleteit. A zombik meg egyszerűen zseniálisak, bár a tényleg hihetetlenül gyorsan lefutó átváltozás kissé erős, de ehhez a filmhez ez kellett.

A Train to Busan, drámai film lévén nem érhet véget pozitívan, vagyis nem teljesen: a vártnál sokkal több benne a magát feláldozó lelket száma, valamint a rövid, de annál lényegesebb telefonbeszélgetések (Seok beszélgetése az anyjával vagy a kollégájával), amik képesek még tovább emelni ezt a filmet a piedesztálon.

Egy remek,izgalmas és ténylegesen szomorú film a Train to Busan. Kötelező darabnak tenném be a Kiéhezettek mellé (ami még mindig nem zombis film), a 2016 és 2017-es horrorcsomagban.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.