Egy kínzóan elegáns bosszú története – Éjszakai ragadozók (2016)

Volt már, hogy valaki kifejezetten neked ajánlott valamit – szerelmes dalt, verset, Facebook posztot vagy regényt, esetleg hogy bűntudatot keltsen? Susannal (Amy Adams) megtörténik ez a mindennapi eset, de egy vádoló hangvételű posztnál jóval nagyobb léptékben. A volt férje, Edward (Jake Gyllenhaal) elküldi neki új regényét, ami kegyetlen őszinteséggel szembesíti Susant saját rossz döntéseivel és a helyreállíthatatlan veszteségekkel.

A történet két szálon fut: az egyik „valós”, amely Susan jelene és múltja között ingázik, a másik pedig a volt férj regényének cselekménye. Az elsőből kiderül, hogyan él a lassan már középkorú, sikeres és szép galériatulajdonos, akinek legnagyobb problémája, hogy nem boldog, pedig – ahogy ő fogalmaz –mindene megvan, már ha a gazdag férj és a karrier kimeríti ezt a fogalmat. A látszat szerint minden tökéletes, az érzelmi élete mégis sivár, és ez az üres, melankolikus hangulat uralkodik ennek a szálnak a látványvilágán: a lágy és tompa színekben és a letisztult, gazdag, mégis ürességtől kongó terekben.

Amikor Susan elkezdi olvasni a regényt, felelevenedik a drámai szál, a pár megismerkedése és szerelme. Ez is elég távolságtartó marad, mert nem mutatja meg az őszinte és személyes pillanatokat, amelyek belehelyeznének a kapcsolatba. Rövid, komor leírást kapunk, alig néhány fontos élménnyel, amiből csak néhány fontos szó vagy mondat emelkedik ki. Ezek közül a legfontosabb talán az, amikor az író bevallja, hogy azért ír regényeket, hogy megörökítse a „halott” dolgokat – ami mondjuk egy lezáratlan kapcsolat eltemetésébe is átcsaphat.

Edward azzal a megjegyzéssel küldi el Susannak a kéziratot, hogy ez valami egészen más, mint a régebbi regényei. És tényleg: olyan nyers erejű thriller bontakozik ki előttünk, ami magába ránt és megsemmisít, pont, ahogyan a nőt. Egyébként az is érdekes lehet, hogy Edward kéziratot küld, azaz nem kiadott regényt, ezért úgy tűnik, hogy a bosszú is személyes, és az egész könyv csak ilyen célból íródott.  A bosszú pedig részben fölényes – a lenézett író bizonyít régi szerelmének –, részben pedig megsemmisítő. Nem felidézi a múltat, nem teremt semmit, csak elpusztít. A regény történetét itt most nem elemzem, de valójában nagyon kiszámíthatók az események. Semmi sem lepett meg, mégis minden ledöbbentett.

Susant a thriller folyton visszautalja a férjével közös múlthoz, és én is azt vettem észre magamon, hogy kezdek elgondolkozni a saját „kihagyott lehetőségeimen”. A film az önmagamnak tett ígéreteimet és a kompromisszumokat kérte számon. Susan életéből is csak ezeket emeli ki: először azt, hogy a kreativitását feladva nem művész lett, hanem műértő (ami nem értem, miért ne lehetne ugyanolyan kreatív, de a film ezt sugallja), aztán pedig, hogy elhagyta Edwardot az anyagi biztonságért, vagyis egy sikeres üzletemberért. Azt ugyan nem tisztázza, hogy egy elvileg tehetséges és független nő miért egy gazdag férfitól várja a megváltást, pedig ez segítene árnyalni a karaktert.

Susan az egyetlen szereplő, akit pszichológiai mélységgel akar ábrázolni a történet. A többiek jól ismert típusok, és szépen belesimulnak az elvárásainkba. A színészi alakítások is jók, de a tét egyértelműen Susan karaktere, azaz Amy alakítása, és ebben mutatkoztak hiányosságok. Nem derül ki, hogy miért nem tud aludni, de még az sem, hogy kitől született a lánya, akit az egyik jelenetben felhív, de se korábban, se később nem találkozunk vele, még utalásként sem. A kifejtetlenség nem teszi Susant titokzatossá, inkább csak szerzői hibának tűnik, ami miatt nem éreztem elég erősnek a karakteralkotást. A történet viszont üt, sőt, darabokra szed, hogy utána újraépítsd magad – ez határozottan jó pont egy drámánál. És még ha kiszámítható is a cselekmény, éppen attól izgalmas, hogy visszaigazolja azokat az elképzeléseinket, amiket csak úgy mellékesen, szinte nem is tudatosan fogalmazunk meg a mindennapokban. A két történetszál külön nem működne, de együtt egész komplex történetet tárnak fel. A háttérben nincsenek lappangó titkok, és mégis meg tudunk lepődni, sokkal inkább saját magunkon, mint a film szereplőin.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.