Ruth Ware: Sötét erdő közepén

„Én mondom, csak néhány Xanax választja el attól, hogy előadja a Psycho zuhanyzós jelenetét.”

A Sötét erdő közepén Ruth Ware első krimije, és ez bizony meg is látszik. Ez nem jelenti azt, hogy rossz, de a gyakorlott – és gyanakvó – olvasó kilométerekről kiszagolhatja a fordulatokat, így inkább kezdő krimifalóknak ajánlanám.

A történet főszereplője Nora, a kissé antiszociális krimiíró, aki egy nap váratlan meghívást kap. Hajdani legjobb barátnője, Clare lánybúcsújára invitálják; csakhogy Nora tíz éve nem beszélt vele. Egy nap, tizenhat évesen otthagyta az iskolát, és többet vissza se nézett. Most azonban úgy érzi, lehetőséget kap arra, hogy végre lezárja a máig kísértő múltat, és némi hezitálás után úgy dönt, elmegy a világtól elzárt, erdei nyaralóba. De a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy eltervezték, és hamarosan szörnyű fordulatot vesznek az események…

A könyv legerősebb pontja egyértelműen a hangulat. Tényleg végig lehetett érezni a feszültséget, amíg a házban voltak, és az erdő leírása is olyan jól sikerült, hogy engem is nyomasztott. Ennél nagyobb hatást csak a lánybúcsús társaság tett rám, de szigorúan negatív értelemben. Rémesek voltak, a hat emberből (Norát is beleértve) csak egyet bírtam, őt is csak olyan tessék-lássék módon. Azért el kell ismernem, hogy némelyikük jelentős mértékben erősítette a borzongásfaktort, főleg, ha hozzáadjuk a meglehetősen fura programokat. De többnyire csak az agyamra mentek, méghozzá magas szinten. Mellesleg most valószínűleg örök időkre megszilárdult a lánybúcsú-fóbiám. Valahogy van bennük valami, ami engem borzasztóan irritál, és ezek után aztán tuti, hogy inkább elbarikádoznám magam, ha valaki meghívna.

De térjünk vissza a történetre: amikor még nem történt meg a nagybetűs Bűn, csak fura dolgok történtek a házban, akkor azt hittem, hoy olyan lesz, mint a Tíz kicsi néger, de sajnos nem tett jót neki, hogy kiléptünk a nyaralóból, utána ellaposodott az egész. Addig csak úgy faltam az oldalakat, utána viszont nyugodt szívvel tettem le a könyvet bármelyik pillanatban. Mondjuk lehet, hogy csak azért, mert innentől minden teljesen nyilvánvaló volt.

Néha komolyan azt kívánom, bárcsak nehezebben jönnék rá a fordulatokra, mert sokkal izgalmasabb lenne, ha nem járnék mindig egy lépéssel a szereplők előtt. Főleg egy olyan hősnő előtt, aki krimiket ír, szóval illene előbb megvilágosodnia. Biztos nem volt egy Agatha Christie.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.