A Karib-tenger Kalózai – A Fekete Gyöngy Átka

„Igyunk hát pajtás, Yo-ho!”

Az ötödik rész bemutatója előtt szeretnék én, a legnagyobb rajongója a Karib-tenger Kalózainak (a címért még küzdök) az eddigi négy részről írni nektek egyenként, kezdjük is az első résszel!

A legenda szerint, létezik egy hajó, mely szélvész gyors, szinte utolérhetetlen, fekete vitorlái vannak, a legénysége átkozott, a kapitánya pedig olyan ördögi, hogy még a pokol sem fogadta be. Ez a hajó pedig nem más, mint a Fekete Gyöngy. A tündérmesének hitt hajó azonban mégiscsak feltűnik a horizonton, kifosztva az addig békés Portroyal kikötőjét, sőt, még a kormányzó lányát, a szépséges Elizabeth-et ( Kerira Knightley) is elrabolják. A lány megmentésére szinte egy egész flotta indul, ám előtte a bátor Williamnek (Orlando Bloom )össze kell fognia a hírhedt kalózzal, Jack Sparrow-al ( Johnny Depp), hogy megmentsék a lányt a gonosz Barbarossa (Geoffrey Rush) fogságából, hogy Jack visszaszerezze, amit rég elvettek tőle, és talán még a kincsből is megkaparintsanak valamennyit.

Nehezebb a legkedveltebb dologról írni, mint azt hinnétek. Az első rész 2003-ban látott napvilágot, én pedig 2006 környékén ismerkedtem meg a szériával, és még mindig gyerekes imádattal tekintek minden képkockájára, mondom a szövegeit oda-vissza, de pontosan ezért, mivel ennyire ismerem kívülről belülről, látom a hibáit, ami valljuk be, az első részben nem sok akad.

Az egész Franchise-nak, de kifejezetten az első résznek megvan egy elképesztő egyedi stílusa, amellett, hogy minden kalóz filmes klisét magában hordoz, amit csak el tudunk képzelni. A megmentésre váró hölgyet, a semmirekellő kalózt, aki mégis a jó ügyet szolgálja, az ivászatot, a tengeri legendákat, a hatalmas és rettegett hajókat, az átkot és a kincset, melynek megszerzésére mindenki áhítozik. Egy lépéssel távolabbról nézve ez a film olyan, mint a Disney kalózos, rumgőzös, eléggé piszkos tündérmeséje, melynek ötlete egy Disney Land-es látványosságból pattant ki.

A karaktereink szinte mindannyian kitűnőre sikeredtek, háromdimenziósak, van céljuk, van múltjuk, még ha nem is ismerjük meg minden részletüket elsőre. Ami pedig a legfontosabb, hogy bele illeszkednek a világba. Jack pimasz és nem törődöm, felelőtlen, mindig épp azt teszi, amit a helyzet megkövetel, állandóan rögtönöz, sosem tervezne előre. Will egy igazi kovács merevségével és makacsságával megy előre, és mivel mindene Elizabeth meg is tesz érte akármit. Ő szinte teljes ellentéte Jacknek. Hosszú távra, előre gondolkodik, tervez, persze csak addig, amíg meg nem ismerkedik Jackkel, onnantól kezdve mindenkinek egy nagy rögtönzés az egész élete. Elizabeth pedig elsőre talán tényleg a megmentésre szoruló szűz, de hamar kiderül róla, hogy talpraesett, megtalálja a megfelelő lehetőségeket és él is velük, amikor tud, kivéve, ha egy horda élőholttal találja magát szembe. Barbarossa meg a tipikus, taktikus, mindenre számító kalózkapitány, akivel nehéz ujjat húzni, pláne alkut kötni. A mellékszereplők humorosak, nem zavaróak, sőt még hozzá is adnak a hangulathoz, még a kikosarazott Norrington kapitány is (Jack Davenport) szerethető karakter.

A történet látszólag egy kalóz legendára épül, ettől is olyan rejtélyes az egész, de még maga Jack is amolyan tengeri ikon, akiről sok szóbeszéd járja, aztán persze fele se igaz a dolgoknak, ettől pedig olyan, mintha ő maga lenen a korszak egyik nagy rock sztárja, akiről mindenféle hülyeség kering a közhiedelemben, ám amikor leszedjük a hírnevet, a sok álcát és maszkot egy egyszerű embert találunk a legmélyén. De pont ez az egyszerűsége hozza meg számára a sikert.

Ebben a részben a három látszólag szövetségre lépő szereplő Jack, Will és Elisabeth korántsem mondhatóak rendes társnak, csakis a szükség hozzá őket össze, és majdhogynem úton útfélen el is árulják, vagy kiadják egymást (főleg Will és Elizabeth Jack-et), még ha a vége jól is sül el. A közös ellenség is csak ideig óráig összetartó erő, amint Barbarossát legyőzik, a szövetségük darabokra hullik, ebből is látszódik, hogy abban a korszakban mennyire magára volt utalva az ember,még a legnagyobb cimborák is eladták egymást ezért azért, persze a fő szempont itt is a túlélés és persze a kincs. A történet tehát mondhatni korhű, a misztikus fantasy elemeket nem nézve, azok viszont jól hozzák a tengeri hiedelmekhez passzoló árnyaltságot.

A színészeink játékába sem lehet túlzottan belekötni. Megvan köztük a kémia, a szerelmi szál nem erőltetett, nincs túl tolva. A poénok végig viccesek, még ha visszatérőek is, másodjára vagy harmadjára sem unalmasak. Ami pedig teljesen dicséretre méltó, az a zene, melyet Klaus Badelt írt, Hans Zimmer csak a további részekért felelt. Fülbemászó és megunhatatlan dallamok összessége.

S hogy mi a hibája a filmnek? Igazából kukacoskodni lehet vele, fizika törvényei szinten, meg, hogy mi hogyan csináltuk volna másképp a dolgokat, mit tettünk volna máshogy a karakterek helyében, de én ki merem mondani, hogy az akkori korszaknak még a CGI is megfelelt, a párbeszédek is rettentő élvezetesek, a történetben sincsenek bukkanók. Remek kikapcsolódás bárkinek, aki egy izgalmas kalandfilmre vágyik, a közkedvelt disney humorral fűszerezve.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.