Six (2015-), 1. évad

2015-ben véget ért A törvény nevében című sorozat, ami nekem nagy kedvencem volt, azonban a két főszereplőnek, Timothy Olyphantnak és Walton Gogginsnak köszönhetően elkészült a Six, ami meglehetősen kemény, nehezen emészthető, de pont ezért érdemes megnézni a nyolc epizódból álló első évadot. Ami nem sikerült a Sleeper Cellnek, az sikerült ennek a show-nak!

A haditengerészet kommandósai mindig is a világ legkeményebb harcosai közé tartoztak, ám még őket is képes megtörni az általuk látott kegyetlenségek sora. Ez történt Rip Taggarttel (Walton Goggins) is, aki el is hagyta csapatát, és egy kiterjedt vállalathoz állt kvázi zsoldosnak, ami munkakörben a világ legborzalmasabb helyein igyekszik megvédeni megbízóit, már ha képes öt percig józan maradni. Egy elsőnek barátságosnak tűnő akció során megtámadja őt, a vállalat embereit, meg egy csapat kisiskolás lányt és tanárnőjüket a Boko Haram, és foglyul ejtik őket. Ekkor még nem tudják, hogy Taggart mennyire értékes, így fogva tartóik „csak” a kislányok eladásával és a tanárnőjük megerőszakolásával vannak elfoglalva. Ám az amerikai sajtónak hála kiderül Rip múltja, és ez nagyban megnehezíti volt csapatának a kiszabadításáról szőtt terveit. De egy haditengerészeti kommandós senkit sem hagy hátra, még akkor sem, ha az a saját múltja elől igyekszik menekülni.

Nem vicceltem a bevezetőmben, a Six alkotói nem kendőzték el a valóságot, és megmutatták a Boko Haram nevű szervezet igazi, kegyetlen arcát, vagyis azt, hogyan bánnak a nőkkel, a gyerekekkel, és hogy saját kifacsart nézeteikkel mennyire manipulálnak másokat. De nem kell aggódni, a manapság sajnos népszerű ISIS is felbukkan a történetben, ahogy a vallás mögé bújt hatalommánia és kegyetlenkedés is. Mert igen, ez a széria egyik legnagyobb erénye (a sok egyéb mellett), hogy a terrorizmus és fanatizmus igazi arcát mutatja meg a nézőnek.

A casting remekül sikerült, Walton Goggins minden perce a képernyőn aranyat ér, különösen a karakterfejlődése epizódról-epizódra, mert igen, egy alkoholista is találhat célt magának egy ilyen szörnyű helyzetben. A volt csapatának tagjai eközben azon dolgoznak, hogy őt és a többi túszt kimentsék, ám ez sosem annyira könnyű, mint az a kilencvenes évek akciófilmjei elhitették velünk. Kőkemény munka áll a háttérben, felderítések, sikertelen akciók, csalódás, bukás és halál.

És miközben szereplőink a túlélésért küzdene , megismerjük múltjukat, Taggart alkoholizmusának okát, az új csapattagok viszonyát, és a régiek tragédiáját. Ráadásul a feleségeknek is komoly szerep jut a történetben, akik nemcsak a háttér-támogatásban vesznek részt, hanem szerves részei a kommandósok életének, döntéseiknek a harctéren és azon kívül is.

A Six egy olyan sorozat, ami kegyetlen, de nem azért, mert ezzel akarja a nézőt sokkolni, hanem hogy megmutassa a világ egyes részeink valódi arcát, hogy felnyissa a nézők szemét, és talán, talán megváltoztathass a jövőt.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.