Hellraiser: Inferno (Hellraiser V.)

A héten elérkeztünk sorrendben az ötödik Hellraiserhez, ami az Inferno alcímet kapta a keresztségben, és amit magyarul elkeserítő módon A pokol démonjainak sikerült fordítani.

A film 1999-ben készült és 2000-ben került bemutatásra, de az előző rész csúfos bukása után már eleve csak DVD-re tervezték kiadni, ami nekem különösen nagy fájdalom, ugyanis ez volt az első igazán profi, az általam elképzelt poklot bemutató Hellraiser-film.

Az Inferno szakított a korábbi epizódok folytatásos sztoriszálával, és önálló, kerek egész történetet alkot. A film főszereplője Joseph Thorne (Creig Sheffer, a szegény ember David Boreanaza), egy denveri nyomozó, aki rajong a rejtvényekért, a bűvészmutatványokért, valamint sajnálatos módon a prostikért és a kokainért is.

Egyik nap társával egy brutális gyilkosság tetthelyére hívják ki őket. Kiderül, hogy a cafatokra tépett áldozat Joseph egy régi gyermekkori iskolatársa, akit anno az iskolában rengetegen kínoztak és cikiztek. A helyszínen számos furcsaságot is találnak, többek között az általunk már oly jól ismert kockát is, ez utóbbira egy gyertya van ráolvasztva, a gyertyába pedig egy gyermek egyik ujja lett beágyazva.

A labor megállapítja, hogy az ujjacskáról le lett égetve az ujjlenyomat, ezáltal nem azonosítható be, de a gyermek még élt, mikor levágták róla. Joseph ezután magához veszi a bizonyítékraktárból a kockát, mert miért ne, szereti a rejtvényeket. A napi betevő kokain adag elfogyasztása után hazamegy a feleségéhez és a kislányához, de sokáig nem tud otthon megmaradni, mert a kábszi bizony pörget. Így éjjel a nyakába veszi a várost, és a prosti soron köt ki, ahol szemlátomást már otthonosan mozog. A választott lánnyal újabb adag kokain elfogyasztása mellett jól el is szórakozik egész éjjel, majd hajnalban, mikor a lány még alszik, kilopózik a mosdóba, természetesen a kockával, amit természetesen piszkálnia is kell, mert a kocka már csak ilyen, kényszeríti az elmét, hogy kinyissa. Jól megszokott módon jönnek is a kockalakó Cenobiták, bár ez most új stáb, de a vezetőjük még mindig Pinhead (Doug Bradley). Viszont most a hagyományoktól eltérően nem tépik szét a kockát kinyitó Josephet, sokkal inkább megpróbálják elcsábítani (úgy látszik, mégis csak tanultak valamit Angelique-től, sok év után némi módszerváltás történt). Joseph egy kisgyerek segélykiáltásait hallja, majd miközben megpróbálja megtalálni a gyereket, elveszti az eszméletét. A hotel fürdőjében tér magához, mellette a bezárt kocka, bennünk pedig ott a kérdés: akkor most lehet, hogy ki se nyitotta, csak álmodta az egészet?

 

Hősünk mindenesetre felkel, otthagyja az édesdeden alvó örömlányt, és bemegy dolgozni. Az irodába érve hamarosan telefont kap, a vonalban a még csak imént otthagyott prosti, aki segítséget kér, egyre kétségbeesettebben. Joseph a társával, Tonyval (Nicholas Turturro) együtt kocsiba pattan, irány a hotel. Persze kénytelen beavatni Tonyt is, hogy az éjjelt hol töltötte, és ezért nem kap dicséretet. A hotelbe végül egyedül megy be, és démonokat nem talál, csak a halott lányt a fürdőben, kampókra lógatva, ahogy azt már megszoktuk. Persze iszkol is kifelé, és riasztja a társát, hogy itt bizony eset van. Közben mivel nem hülye, pontosan tudja, hogy irtózatos bajban van, a lányt vele látták utoljára, ha ez kiderül, vége a karrierjének és a házasságának egyaránt. Hogy ezt kiküszöbölje, magához vesz ezt-azt a társa holmijai közül, utóbb ezeket csalafintán el is rejti a helyszínen, majd a jó öreg „társak vagyunk” nótával ráveszi Tonyt, hogy falazzon neki.

A helyszínelők nem csak hullát, hanem egy gyerek ujjat is találnak ismét, mégpedig ugyanazon donortól. A vizsgálatok kimutatják, hogy a gyermek továbbra is életben volt, mikor levágták róla a testrészt, mégpedig nemrég. Tehát jó eséllyel van a világban valahol egy kiskrapek, akinek élve nyiszálják le az ujjait szép sorjában. Joseph ezek után személyes küldetésének érzi, hogy megtalálja a srácot.

A másik gyilkosság utáni nyomozás szálai egy tetkószalonba vezetnek, onnan pedig a Mérnök névre hallgató maffiózóhoz, akit ugyan senki sem látott soha, mégis mindenki retteg még a nevének kiejtésétől is, a legendák alapján pedig hozzá képest még Darth Vader és Voldemort is kutya füle, csak taknyos kezdők, akik hozzá járnak posztgraduális képzésre „hogyan rettegjen tőlünk az egész világ” kurzuson.

Mint minden kicsit sáros, kurvázó és kokózó zsarunak, Josephnek is van besúgója (és dílere is, kettő az egyben), egy fagyiárus, akit fel is keres, hátha megtud valamit a Mérnökről. A srác persze fülét-farkát behúzva sunyít, esze ágában nincs a Mérnöknek még a nevét se kiejteni a száján, de miután Joseph jól eltángálja, mégis csak beszélni kezd. (Megjegyzem, szerintem nem túl célravezető veréssel infót kicsikarni pont attól a személytől, akitől a drogot is beszerezzük, és akinek az az egyik hobbija, hogy köp a zsaruknak. Én legalábbis tuti visszadumálnék a díler helyében, hogy óvatosan öcsém, mert tán az asszony és a főnök is megtudhat rólad ezt-azt, kurva és kokó téren. De tény, hogy én hamar bele is buknék az ilyen szakmába, így inkább maradok a saját kaptafámnál.)

Közben Tonyt eszi a lelkiismeret, hogy ő nem tud tovább hazudozni a kapitánynak, és bizony ki fog tálalni. De miről, hapsikám? – mutat rá a galád Joseph. – Te voltál kurvázni, a te tollad és cigid volt a helyszínen, a laborosok tuti megtalálták már. Szóval választhatsz: hallgatsz, és én azt mondom majd, hogy a helyszínre érve nagy feldúltságodban nem vettél kesztyűt, vagy beköpsz, én meg tagadok és visszaköpök. Hát igen, így megy ez társak közt. Tonyban összedől a rendőrbecsületről alkotott minden kép, és elviharzik, mi, nézők pedig újfent meggyőződhetünk róla, hogy a főhős egy tetű.

Hamarosan kiderül, hogy én álltam hozzá rosszul, és Joseph besúgójának kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy felnyomja az agresszor zsarut. Joseph ugyanis a Tonyt megzsaroló hadművelet után a kocsmában ücsörögve kap egy videókazettát (ó, áldott kilencvenes évek…) amit ott helyben le is játszik a kocsma tévéjén (ez bizonyára teljes mértékben megegyezik a szabályzattal). A kazettán szegény díler látható, amint halálra kínozzák, majd a már megszokott friss gyerekujjat elhelyezik mellette a kasszafiókban. Joseph persze egyből berongyol az örsre, mutatja a videót mindenkinek, de azon bizony csak a hangyák háborúja fut, sehol egy képkocka egy árva tetemről sem. Hiába esküdözik csóri, nem hisznek neki, ellenben javasolják, hogy keresse fel a rendőrség saját külön bejáratú pszichiáterét, de rögvest, mert itt bizony eléggé terhelt elmeállapotról van szó.

Persze azért az ördög nem alszik alapon csak nekiállnak keresni a besúgó  fagyis autóját, és meg is lelik azt, benne a valóban nagyon halott dílerrel és a harmadik ujjacskával, utóbbi pont ott van, ahol a zsaru jósolta.

Ezen a ponton szegény Tony már nagyon ideges, fel is hánytorgatja a nyilvánvalót Josephnek: a három hulla mind hozzád köthető öcsém, a te régi iskolatársad, a te prostid, a te besúgód, te vagy a közös pont, te vagy a kulcs.  Josephnek azonban most sem esik le a tantusz, csak pörög tovább, egyre kábultabban és szétesettebben, egyre több hallucináció által üldözve. A kötelezően felkeresésre ítélt pszichiáter sem javít a helyzeten, mikor elmeséli Josephnek, hogy bizony ő már találkozott a kockával képeken: régesrég egy zsaru találta meg egy gyilkosság mellett, eltette, piszkálgatta, majd hamarost paranoiás lett, végül megőrült és főbe lőtte magát. Ez volt az a kocka? – veszi elő a tikkelő szemű Joseph a zsebéből a cuccot (hova a túróba fér ez el neki folyton?) Ez biza. Hát nem túl fényes kilátások.

Hősünk rájön, hogy a baj nagy, és kimondottan személyre szóló, tehát hazamegy a családjához, és alszik egyet. Megjegyzem, rá is fér, már vagy két napja nonstop ébren van. A történet ezen a pontján aztán felgyorsul minden, innentől a hullák, az ujjacskák és a démonoktól hemzsegő hallucinációk száma is megugrik, valóság és álom összemosódik, a rémálmok pedig átszivárognak ebbe a dimenzióba és szép sorban valóra válnak.

Hamarosan eltűnnek (meghalnak) Joseph idősek otthonába besuvasztott, és egy szem fiacskájuk által csúnyán elhanyagolt szülei is (ismét két ujj, és ismét adalék, hogy Joseph egy féreg), majd Tonyt is megölik (plusz egy ujj), végül a felesége és a lánya is meghal (plusz két ujj). A környezet egyre szürreálisabb, mostanra már nonstop hallucinál szegény ördögünk.

Mígnem szembesül saját múltjával, megtalálja a kisfiút, akinek folyton lenyiszálják az ujjait, és ráébred (pontosabban Pinhead elárulja neki), hogy bizony ő maga az a kisfiú, a saját gyermeki énjét tépkedi valaki apró darabonként szét. Mivel minden rejtvényfejtő múltjával együtt is értetlenül áll a dolog előtt (itt jegyzem meg a tanulságot: gyerekek, ne kábítószerezzetek, mert bármilyen okosak is voltatok, garantáltan elbutultok tőle),ezért Pinhead a szájába rágja: te egy rossz ember vagy. Elhanyagoltad a szüleidet és a gyerekedet, megcsaltad a feleséged, elárultad a társad, kurvázol, drogozol, besúgókat versz, és ezzel szép apránként a lelkedet pusztítod. Minden rossz tetted egy-egy darabka elvesztése a lelkedből. Minden halál a te nyakadon szárad, te ölted meg ezeket az embereket a bűneiddel, ez pedig itt a Pokol, szeva’. Még van két ujj hátra: az egyik a gyerek- Josephé, a másik a felnőtté, nyissz-nyiszz, jönnek a már korábbi részekből jól ismert láncok és horgok, és Joseph ezzel a többi, kockát kinyitó szegény pára sorsára jut végre…

… Majd felébred a hotel fürdőszobájának padlóján, mellette a kocka. Kimegy, látja, hogy a teljes mértékben élő örömlány békésen szundikál, pont, mint a lidércnyomás előtt. Persze megkönnyebbül, gondolom, rég volt ennyire rossz álma. Bemegy a munkahelyére, felszabadultan elcseverészik a kollégáival, mígnem csörög a telefon: a lány az, segítséget kér, ismét, és pont úgy, ahogy először is. Joseph szemében megjelenik a szörnyű felismerés, és megelőzendő a rá váró kálváriát, előrántja a fegyverét, és főbe lövi magát.

… Majd felébred a hotel fürdőszobájának padlóján…

És igen. Ezen a ponton derül ki, mennyire zseniális ebben a filmben a pokol ábrázolása. Nem feltétlen a testi kínokkal, a hús széttépésével lehet valakit az idők végezetéig kínozni: remekül szét lehet tépni a lelket is.

Míg a keresztények pokla a tüzes üstben ücsörgő bűnösökkel elég szegényes, addig például a görögök és a rómaiak (valamint a nyomukban Dante) pokol-ábrázolása sokkal személyre szabottabb volt, mindenkinek saját, személyre szabott kínzással. Joseph bűnhődése a saját, általa elárult szeretteinek a halála, újra és újra és újra, vég nélkül.

Bár a történetben akadnak néha kisebb logikai bakik (pl. az első áldozat még akkor halt meg, mielőtt Joseph kinyitotta volna a kockát, az egyébként rendkívül okosnak beállított zsaru pedig végtelenül ostobának bizonyul), a film a maga nemében zseniális. Az író és rendező (Scott Derrickson) rájött, hogy ha valaki korábban megnézett négy másik Hellraisert, akkor jó eséllyel nem lehet már elérni az ingerküszöbét pusztán újabb démonokkal és újabb széttépésekkel, muszáj valami újat letenni az asztalra. És ezt meg is tette, így most először az eddig kizárólag véres látványra építő széria műfajt váltott, és átment pszicho-horrorba. Mégpedig az egyik legjobban megírt, remekül összerakott pszicho-horrorba, erősen megfűszerezve a kilencvenes években aranykorát érő rendőr-thrillerek hangulatával.

Az Inferno tehát hatalmas újítás volt a szériában, és figyelmet érdemelhet mindazok részéről is, akik a korábbi filmeket nem szerették. Ezért is tartom rendkívül szomorúnak, hogy sosem kerülhetett mozivászonra, pedig a képi világ, a borongós-piszkos zsarus sötét hangulat és a megoldás egyaránt megérdemelte volna a nagyvásznat.

Lia Névjegye

Életigenlő, filmrajongó, könyvmoly, grafomán cosplayer.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.