Jessie Burton: Múzsa

„Az írásom én magam vagyok. Szóval, ha nem jó, én sem vagyok az.”

A babaház úrnője értékelésemben azt írtam, hogy bérelt helye lesz a könyvespolcomon az írónő következő könyvének. Hát az sajnos nincs, mert már karácsonykor is tele volt, de nagyon nagy lelkesedéssel fogadtam a megjelenését.

London, 1967: Odelle Bastien, a szárnypróbálgató kezdő író állást kap az előkelő Skelton galériában. Főnőke, Marjorie Quick személyében váratlan támogatója akad, és egy jóképű fiatalember, Lawrie Scott is felbukkan az életében. Lawrie birtokában van egy különleges, addig ismeretlen festmény, ami a híres és tehetséges spanyol festő, Isaac Robles műve.

Spanyolország, 1930-as évek: Robles és húga, Teresa megismerkedik egy Londonból érkezett műkereskedővel és családjával. Robles mindhármukat elbűvöli, különösen a család lányát, Olive-ot, aki maga is művészi álmokat dédelget. Ám mindannyiuk élete fenekestől felfordul, amikor kitör a spanyol polgárháború…
Be kell vallanom, olyan gyönyörű a borító, hogy akkor is megveszem, ha az életben nem hallottam volna még Jessie Burtonről. Tudom, hogy nem ez a helyes hozzáállás, de egészen belezúgtam.
De szakadjunk el a vizuális örömöktől: imádom ezt a nőt. Olyan szépen ír, és olyan érdekesek a női karakterek, hogy kicsi szívem repes az örömtől. Ennél jobban csak akkor repesne, ha nem találtam volna ki a fordulatok 90%-át a fülszöveg alapján. És sajnos a maradék is megfordult a fejemben olvasás közben, szóval nem állítanám, hogy sok meglepetés ért. Ettől függetlenül mégis élveztem, mert olyan hangulatos volt az egész. Legnagyobb meglepetésemre a 60-as években játszódó részek sokkal jobban tetszettek, mint a 30-as évekbeliek. Pedig általában pont fordítva szokott lenni, de Odelle egyszerű, önmegvalósítós története lekötött annyira, hogy még örültem is volna, ha csak ez a szál van, és csak az ő kutakodásán keresztül tudjuk meg, mi történt a múltban.
És ha már múlt: nem tudom, hogy sikerült így összeszedni a könyveket, de ebben az évben többet tudtam meg a huszadik századi spanyol történelemről, mint az elmúlt 21-ben összesen. Talán azért nem voltam oda ezért a részért annyira, mert szinte minden szereplő idegesített, és egyáltalán nem tudtam megérteni a motivációjukat.
Viszont Quick nagyon érdekes volt a sok titkával, és nagyon szerettem a kapcsolatát Odelle-lel. Tetszett, ahogy ösztönözte és terelgette, hogy ne pazarolja el a tehetségét. Meg a Lawrie-ról alkotott véleményével is egyetértettem. Egyébként pont ez hiányzott pl. a Brooklynban, hogy nem kell mindig pasi meg sírig tartó szerelem ahhoz, hogy az ember megvalósítsa az álmait.
A befejezés nagyon ötletes, tetszett, hogy olyan hatást keltett, mintha tényleg valóságos lenne az egész, és Odelle negyven évvel később megírta volna a történetüket.
Az utószónak is örültem, jó volt kicsit jobban megismerni Jessie Burtont és a siker árnyoldalát. Mindenesetre remélem, hogy még jó sok könyvvel örvendezteti meg a világot, mert én biztos lelkesen fogok repülni a könyvesboltba.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.