The Real O’Neals (2015-2017)

Aki ismer, az tudja, hogy nem vagyok jóban a keresztény egyházzal, a katolikus szubdivízióval pedig pláne nem, így hát elismerem, lehet bennem némi mazochista hajlam, ami például akkor küzdötte magát a felszínre, amikor nekiálltam ennek a szériának. Eléggé kiszámítható módom húztam is rendesem a számat az első két rész láttán, sőt, majdnem fel is adtam az egészet, de aztán csak rávettem magamat, és néztem tovább. Nem bántam meg.

A chicagói ír katolikus O’Neal első ránézésre egyenesen tökéletes: anya, apa, három gyerek, akik minden vasárnap templomba járnak, egyházi rendezvényeken vesznek részt, és még a házuk is tele van vallásos jelképekkel. Azonban mindez csak a látszat, ami egy csomó olyan titkot takar, ami egy cseppet sem egyeztethető össze a katolikus egyház szigorú tanaival. Példának okáért a szülők, az irányításmániás és szinte már fanatikus hívő Eileen (Martha Plimpton) és a végtelenül igyekvő, kedves, ám meghunyászkodásra hajlamos és nem éppen kezdeményező típus Pat (Jay J. Ferguson), akik amúgy is csak azért házasodtak össze, mert becsúszott egy gyerek, éppen válófélben van. A legfiatalabb gyerek, és egyetlen lány, Shannon (Bebe Wood) folyamatosan megkérdőjelezi a család hitét és a nők szerepét a vallásban, miközben, nem mindig a legerkölcsösebb módszerekkel, folyamatosan arra hajt, hogy minél többet keressen. Mindeközben a középső gyerek – aki amúgy a sorozat kvázi narrátora –, Kenny (Noah Galvin) bejelenti, hogy ő bizony meleg. A legidősebb testvér, Jimmy (Matt Shively), nos… nos, neki igazából nincs semmi stiklije, csak szimplán síkhülye, ami mondjuk, erényére legyen mondva, aranyszívvel párosul.

Szóval a sorozat első egy-két része kicsit nyitogatta a bicskát a zsebemben, mondjuk inkább csak a keresztényellenes hozzáállásom miatt, hiszen ezekben a narratíva nagyon ráment a vallásra, és annak is a begyöpösödött verziójára, ami főleg Eileen karakterén ütközött ki (ő a námbör one a családban, ha az egyházról van szó, a többiek inkább csak amolyan koca-hívők). Azonban úgy a harmadik-negyedik epizód után ez lazult kissé, és bár megmaradt a vallásos felhang, az inkább a hattérbe szorult miközben a széria a család tagjainak kapcsolataira és Kenny identitáskeresésére fókuszált. Nem mellesleg pedig azt is meg kell említenem, hogy az első pár rész után a sorozat már azt is be merte vállalni, hogy megkérdőjelezi és görbe tükröt állít a vallás elé, így jöhettek létre olyan epizódok, amikben például rámutattak mennyire káros is a nagymama hipervallásossága, vagy amiben Shannon felvetette, hogy miért ne lehetne Isten nő.

Mindeközben Kenny coming outját is nagyon eltalálták, méghozzá úgy, hogy a karakter nem lett se nem sztereotipizált paródia, se nem ajnározott példakép. Jó, persze, Kenny sok olyan dolgot szeret, ami sztereotipikusan „meleg” (divat, Broadway, Beyonce, főzés, stb.), azonban ettől függetlenül még összetett karakter, aki túlmutat a sztereotípiákon. Az pedig külön tetszett, hogyan is alkalmazkodik új helyzetéhez, ahhoz, hogy már felvállalja melegségét. Ugyanis lehet, hogy nyíltan a fiúkat szereti, viszont fogalma sincs még, hogyan is működik a meleg szubkultúra, így ez egy valódi spirituális utazás a számára, hogy integrálódjon – amiben bizony sokszor esik hiba. Ja, és igen, nem tudom, kitalálta ki, hogy Kennynek néha színes-szagos, túljátszott fantáziái legyenek (egyszer pl. beleképzeli magát egy Mesterszakács-szerű műsorba, és akkor az még a lazább dolgok közé tartozik), de örök hála.

De rajta kívül is nagyon jó kérdéseket feszeget a sorozat: Pat és Eileen például nem jönnek újra össze, bár Pat továbbra is a házban lakik (előbb a pincében, majd a garázsból kialakított „kis házban”), és a kapcsolatuk is jobb lesz, mint mikor házasok voltak. Ezen felül pedig Eileen randizni kezd a gyerekek igazgatóhelyettesével (Matt Oberg), aki ezzel egyidőben Pattel is összehaverkodik. Jimmy, bár nem egy észlény, hatalmas szívvel és őszinteséggel áll hozzá mindenhez, és többször is gyönyörűen kiáll az öccse mellett, miközben Shannon képviseli a józan észt a családban.

Így hát örömmel mondhatom, jól tettem, hogy nem adtam fel a szériát két epizód után, mert amint a sorozat túllépte a maga merev, vallásos korlátait és a családra fókuszált katolikus mellékzöngével, nagyon, nagyon jó lett. Így hát kár, hogy az ABC két évad után lelőtte. Béke poraira.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.