Doctor Who S10E05 – Oxygen

A kísértetkastély után maradunk a horror vonalon a Ki vagy Doki háza táján és még veszélyesebb vizekre evezünk. Az Oxygen névre hallgató epizódban megkapunk mindent, amit a hozzá hasonló Doctor Who részekben már megszokhattunk: van megfelelő mennyiségű körömrágás, dráma, nyomasztó sötétség, egy kis könnyfakasztás, egy kis bezártságérzet, és a végén ott az igazi, Dokis csavar.

A Doktor (Peter Capaldi), Bill (Pearl Mackie) és Nardole (Matt Lucas) egy elhagyatott, jövőbeli űrállomáson kötnek ki, ahol azonban nem találják a személyzetet, ráadásul a TARDIS is eltűnik. A csapat felfedezőútra indul a rendkívül komor és oxigénhiányos állomáson, ahol olyan űrruhákra kell hagyatkozniuk, amiknek ugyan van oxigénellátó berendezésük, ám az előre meghatározott számú lélegzetvételig működőképes – ha elfogy a rendelkezésre álló levegő, az illető megfullad. Útközben a Dokiék összefutnak az állomás személyzetének maradék tagjaival és együtt próbálják túlélni valahogy a halálállomást. Mint kiderül, a levegő-probléma sokkal komplikáltabb, mint elsőnek tűnik, ám gyorsan kell cselekedni, hiszen a kapott szkafanderek is ellenük dolgoznak.

Ismét egy remek epizód, ami nemcsak hogy megüti az elvárt szintet, hanem fölül is múlja azt. A már-már alapnak számító elemek (a sztori, a dráma, a színészi játék, a furfang) egytől-egyig a helyükön vannak, ám az agyam igazán a végén a két csavartól dobta le az ékszíjat – az elsőnél egy olyan pazar gazdaságpolitikai kritikát dobtak elénk az alkotók, hogy szó szerint csak pislogtam; a másodiknál pedig (amit természetesen az utolsó mondatra időzítettek, hogy függővég legyen) jött a „Jaj, ne!” felkiáltás és a spekuláció, hogy vajon ezek után hogyan tovább? Le a kalappal Jamie Mathieson előtt, aki már korábban is írt Doctor Who epizódot – többek között a fantasztikus Mummy On The Orient Expresst is neki köszönhetjük.

Peter Capaldit dicsértem már korábban is, de az Oxygenben nyújtott teljesítménye külön említést érdemel. Negyvenöt perc leforgása alatt rengeteg megvilágításban láthatjuk a Doktor karakterét: az elején ő a kicsit bogaras, ám imádni való professzor, aztán a tudásával hencegő időlordból átvált önzetlen baráttá, amikor Bill bajba kerül, végül pedig eddigi talán legsebezhetőbb pillanatában kapjuk el. Capaldi ezeket a szerepeket mind-mind pompásan hozza, és az utolsó pár percben pár könnycseppet is sikerült kicsikarnia belőlem.

Amennyire féltem ettől a résztől a trailer alapján, annyira jól sikerült. Együtt tudtam izgulni, sírni és ámulni a karakterekkel, és totálisan magába szippantott ez a kilátástalannak tűnő világ. Legközelebb egy teljesen új szörnyet fogunk megismerni, ami az előzetesből ítélve rendkívül csúnya – a hátborzongató-faktorát a következő kritikámban majd elárulom.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

1 hozzászólás

  1. Visszajelzés:Doctor Who S10E06 – Extremis | Watchaholics

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.