Útonállók (2011), 1. évad

Bár a western nem a kedvenc műfajom, azért nem vetem meg, (Pl. a Deadwood az egyik kedvencem a műfajban, mint persze sokaknak), és mivel az ausztrálok stílusát is szeretem, így kapva kaptam az alkalmon, hogy a kettő ötvöződik egy szériában, az Útonállókban. Úgy kezdtem neki, hogy tudtam, az első évaddal már kaszálták a sorozatot, ami itt igencsak jogos volt, és bár nem mondom, hogy kérem vissza a sorozattal eltöltött órákat az életemből, azért nem volt valami nagy élmény, amolyan egyszer megnézhető darab, kis túlzásokkal.

Ausztrália az 1860-as években az útonállók, aranycsinálók és remény telve érkezők időszaka volt, azonban, mit oly sokaknak a remény hamar elhalt, és így váltak útonállókká, vagy ami még rosszabb, városvezetőkké! Jack Keenan (Daniel MacPherson) és Dan Sinclair (Michael Dorman) lovas kocsik fosztogatásából tartják fent magukat, ám a gyors meggazdagodás reményében mindig elcsábulnak más törvénytelen melókra is, mint a hamiskártyázás vagy éppen a bankrablás, ám ezek sosem végződnek jól a számukra. Hopetoun városának a közelében vernek tanyát, ahol Jack kedvese, Mary (Zoe Ventoura) a helyi bordélyház és mészárszék feje, aki nőként és egyedülálló anyaként éjt nappallá téve dolgozik, hogy legyen miből élniük.

Azonban új rendőrfőnök érkezik a városba, aki nem tűri az ilyen alakok dorbézolását a városban, és vérdíjat tűz ki a fejükre, na meg egy szerencsétlen pakolókovács fejére, akit az általa kiszemelt hölgy, Emilia (Anna Hutchison) szívét nyerte el. A srácoknak így menekülőre kell fogniuk, de sok dolog van, ami a városhoz köti őket, így mindig felbukkannak, igyekezvén persze a törvény orra elől meglógni, ami nem mindig sikerül számukra.

A sorozat a megszokott klisékkel operál, és teszi ezt végig a tizenhárom rész alatt: a szépfiú galád és csélcsap, a rablók aranyszívűek, a rend őrei a gonoszok, a lányok sosem mehetnek ahhoz, akit szeretnek, a városvezetők korruptak, és az idegenek mindig gonoszak – és ezzel a felsorolással lefedtem mindenkit a városban. Ami azért is szomorú, mert lehetett volna ebből egy igazán jó kis széria, ha eldöntik az alkotók mit is akarnak vele kezdeni: egy feelgood széria, ami a klisékre épül (ekkor persze iszonyatosan jól megírt szereplőkkel kellene dolgozni), vagy egy drámaibb széria, ahol a történések a fontosak nem pedig a szereplők (na, ennél meg fordulatos történetek kellettek volna). Azonban sem jól megírt karakterekkel, sem fordulatos storyval nem rendelkezik az Útonállók, így pedig igencsak jogos volt a kasza, amivel legalább egy egyfajta lezárást adtak a szériának, így legalább nincs hiányérzet a végén.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.