A főzés az gyógyítás is – Jang Geum’s Dream

Pár éve hazánkban is nagy sikert aratott A Palota Ékköve névre hallgató sorozat. Bár a dramatizálás miatt eléggé szappanoperának lehet gondolni, azt nem sokan tudják, hogy igaz történet az alapja: Korea első sikeres női orvosáról, az egyetlen nem olyan királyi személyről, aki kitüntettek a Dae (vagyis Nagy) titulussal. Azt meg még kevesebben tudják, hogy korábban készült belőle egy animációs sorozat, a Jang Geum’s Dream.

Mivel ezt a sorozatot elsősorban gyerekeknek szánták, a készítők némileg variáltak a történeten: bár vannak benne politikai intrikák, gyilkosságot nem mutatnak a sorozatban és mivel a szereplők itt mind fiatalok, így a felnőtt romantika részei is kimaradnak – ennek ellenére a történet semmit sem veszített a jó tartalmából. Jang Geum fiatal lányként él nagybátyáéknál és arról álmodozik, hogy egy nap a királyi konyhán dolgozhat. Egy véletlen folytán ő és kuzinja, Donji megmentek a császár életét (akkor ők persze még nem tudják, hogy ki is a férfi), majd egy majdnem balul elsült esküvői lakoma megmentése után Lady Han meghívja Jang Geumot, hogy legyen tanonc a konyhán. A feladat nem egyszerű, mert a rangokért megy a harc még az egyszerű tanulók között is, valamint a király életére pályázó orvgyilkosok immáron Jang Geumot is a listájukra tették. Szerencsékére a talpraesett lány mellett ott vannak barátnői Yeonsaeng és Csanghi, valamint a király testőre Min Jeong Ho, aki már nagyon korán érdeklődni a kedves, de folyton bajba kerülő Jang Geum után.

A történetre azt gondolhatnánk, hogy egyszerű, mint a faék – ami részben igaz is -, de emellett nagyon szép betekintést tud nyújtani a régi korea társadalmi és kulturális életébe. Láthatjuk, hogy bár a császár személye szent és minden felett álló, a tanácsnokok miatt sokszor megvan a kötve a keze, és emiatt gyengének érzi magát. A korrupció és egymás furkálása leginkább Choe (vagy magyarosan Csö) családra vezethető vissza, ahol is az udvarhölgy mindenáron unokahúgát, az amúgy nagyon tehetséges, de sokkal inkább robotikus Geumyeongot akarja előtérbe helyezni – akár csalás vagy rosszabb esetben emberélet árán is. Persze örök segítségként ott van Min Yeong Ho vagy az ő egyik jó barátja, a Jang Geumbe reménytelenül szerelmes Suro jang. És ha már a romantika vizeire eveztünk át!

Aki látta az élőszereplős sorozatot, az tudja, hogy Min Jeong Ho és Jang Geum egy pár lesznek. Nos, itt az animációs sorozatban ezt azért nem mondják ki nyíltan, de két fiatal tettei és kis szende pirulások egymás között arra enged következtetni, hogy már nagyon az elején megszerették a másikat – és ez rajtuk kívül mindenkinek leesik -, csak nem tudják bevallani a másiknak. Erre lett volna jó egy harmadik évad, de sajnos arra ilyen távlatokból (2005-ös a sorozat) kötve hiszem, hogy folytatnák. Pedig jó pár dolog miatt nagyon is megérné: Jang Geum a második évadban lassan kibontakozó orvosi képességei, a már említett romantikus vonulat, valamin a palota többi lakójának sorsa.

Leendő történészként nagyon szeretem a történelmi drámákat, de a nyugati tipúsak (Pl. Reign) nem tudták valamiért nekem visszaadni azt az élményt, amit elvártam, az ázsiaiaknál  ellenben teljesen átjött, és magával ragadott ahogyan a Jang Geum’s Dreamnél is. A szinkron volt még egy vicces dolog, mert az első évadot japán szinkronnal néztem meg, a másodikat ellenben már csak eredeti, koreai szinkronnal találtam meg. Kicsit furcsa volt a fülemnek a japán után, de már a Train to Busanban is nagyon tetszett a beszédük egyedi stílusjegyei, így nem volt vele probléma.

A Jang Geum’Dream egy olyan sorozat, amit olyanoknak is tudok ajánlani, aki nem kifejezetten animés, vagy eddig azt sem tudta, hogy létezik ilyen: bár gyermetegebb és emiatt valamivel “varázslatosabb”is, mint a Palota Ékköve, ugyanazok az értékek megvannak ebben is, csak valamivel több a nevetés.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.