Colleen Hoover: Hopeless – Reménytelen Hopeless sorozat 1. rész

Kicsit vonakodva kezdtem neki a könyvnek több okból is. Egyik indok, hogy a kötetet igazából azért vettem meg, mert a Könyvmolyképző Kiadó Rubin pöttyös Szeretetcsomag akciójában a sorozat 2,5. részét kaptam ajándékba. Mivel szenvedélyes könyvgyűjtő vagyok, ezért egyértelmű volt számomra, hogy ebből a sorozatból az első két könyvet is be kell szereznem. Erre az idei Nemzetközi Könyvfesztiválon sort is kerítettem. Másik elég nyomós indok, hogy olyan témát boncolgat az író, ami nem hogy nőként, de szerintem mindenkinek nehezen feldolgozható. Álljon itt két címke ízelítőként: gyermekbántalmazás és nők elleni erőszak.

Történet szempontjából adott egy tizenhét éves örökbefogadott lány, akinek semmi emléke nincs az adoptálása előtti időről, ráadásul mindenféle technikai kütyütől mentesen éli életét. Taníttatását otthon intézi az anyja, s így a nagyvilággal is vajmi kevés kapcsolata van. Ugyan a szemben lakó Six becenévre hallgató lány a legjobb barátnője, jó kapcsolatot ápol az anyjával és annak barátjával, eljár futni, van jogosítványa, de aminek egy gyermek és kamasz életének szerves részét kellene képeznie, amely által szocializálódik, azaz az iskola bizony kimaradt.

A történet onnan kezd beindulni, amikor főhősünk, Sky és Six elérik, hogy Sky az iskola utolsó évét a helyi suliban végezhesse el. Első iskolai nap délutánján találkozik egy fiúval, Holderrel, aki – ahogy az lenni szokott – felforgatja a szívét és az eddigi nyugodt életét is. Egyre több furcsa álom, egyre több apró emlék és titok kerül felszínre a lány régi életéből, de a teljes kép csak az utolsó 20 oldalon áll majd össze igazán. Addig pedig lehet tippelni, különböző teóriákat felállítani – ahogy én is tettem –, de ami a cselekmény végkifejlete lesz, azon valóban meg fogsz döbbenni.

Az események Texas államban játszódnak, főleg Sky jelenlegi lakhelyén, de egy igen fontos látogatásra fogjuk elkísérni a főszereplőket Austinba. Azt hiszem annyit elárulhatok, hogy ez a történet csúcspontja és olyan beszédesen ír az írónő a helyszínről, annyira jól megírt a cselekmény ezen része, hogy szinte látom és a bőrömön érzek mindent, amit Sky is.

Többször is volt olyan érzésem olvasás közben, hogy összefacsarodott a szívem attól, hogy a következő emlék vajon mit hoz a felszínre. A borítón található idézet – „Előre szólok: legyen nálad zsebkendő, mert a Reménytelen olvasása közben sírni fogsz.” kristina@Goodreads.com – is próbál felkészíteni, hogy mit fogsz tapasztalni, de erre a történetre szerintem nem lehet felkészülni. Főleg úgy, ahogy én indultam neki. Tudtam, hogy valami rossz történt a főhőssel, de arra nem számítottam, amit végül kaptam. Határozottan jól jött, hogy bekészítettem a zsebkendőt, mert bár nem bőgtem instant elejétől a végéig, de volt jó pár igazán lélekig hatoló mondat benne. És ugyan vonakodtam, abszolút nem bántam meg, hogy a kezembe vettem, mert nem egész 24 óra alatt olvastam végig.

A Hopeless – Reménytelen egyszerre felemel, elborzaszt, belemar a szívbe, átölel, szerelembe hajszol, megragad, összetör, de a végén összerak. Mindenképpen megérdemel tőlem 5/5 csillagot, mert a karakterformálása is nagyon a helyén van. Az elején még nem lehet tudni, hogy ki mit miért és miért pont úgy cselekszik ahogy, de a történet előrehaladtával az apró részletekből összeáll az egész és megértesz mindent.

Ha szeretnél egy szerelmi történetbe burkolt erős témájú, kifejezetten jól megírt könyvet olvasni, akkor vedd bátran a kezedbe. Én csak ajánlani tudom.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.