Jean-Christophe Grangé: A lelkek erdeje

*** SPOILERVESZÉLY ***

Nem vagyok krimi rajongó. Thriller rajongó még úgy sem. Akkor mégis hogy került a látókörömbe A lelkek erdeje? Nemes egyszerűséggel egy félreértés kapcsán.
2011-ben – a kötet magyarországi megjelenésekor – megláttam a borítóját, elolvastam a címét (szigorúan ennyit, se a borítón lévő egyéb szöveget, se fülszöveget, se semmit) és beleszerettem. Akartam ezt a könyvet. A borító és a cím alapján azt hittem, hogy ez egy misztikus fantasy történet lesz, de idén – amikor 6 év elteltével megszereztem végre és elkezdtem olvasni – rájöttem, hogy ez a könyv a krimi és a thriller szerelemgyermeke.

Ekkor kezdtem fenntartással viseltetni iránta, ami végül igen hamar elpárolgott és tudatosult bennem, hogy Jean-Christophe Grangé nem más, mint az a francia író, akinek neve alatt jegyzik a Bíbor folyók című 1998-ban (eredeti, itthon 2011-ben) megjelent könyvet, melyből 2000-ben Jean Reno főszereplésével filmet forgattak. Ezen felbuzdulva gyorsan utána is kerestem, hogy készült-e A lelkek erdejéből film, vagy megint csak én nem tudok róla. De nem, határozottan állíthatom, hogy nem filmesítették meg Jeanne Korowa vizsgálóbírónő történetét.

És most – Produkcióóóóóóó! – következzen a sztori dióhéjban.
Az események kezdete Párizs, Franciaország fővárosa, ahol valaki brutális kegyetlenséggel meggyilkol először egy, aztán kettő, végül három – látszólag – egymástól teljesen független nőt. Az ügyet Jeanne, még az egyetemről ismert jóbarátja és kollégája kapja, aki a helyszínekre magával viszi a lányt is. A nyomozás, illetve Jeanne egyik magánakciója során kapcsolatot talál a gyilkoshoz, ám a magánakció természetéből fakadóan sajnos nem használható fel hivatalos bizonyítékként. Egy következő tragikus eseményt követően a nő rendelkezési állományba vonul, és saját költségen elindul, hogy felgöngyölítse az ügyet. A nyomok először Közép-Amerikába, azon belül Nicaraguába, onnan Guatemalába, végül pedig Dél-Amerikába, az argentin mocsarak vidékére kalauzolják. A történetben szerepet kap az 1970-es ’80-as évekbeli Argentína politikája, diktatúrája, az őskor kutatás, az autizmus, az emberi kariotípusok vizsgálat, az indiánok, a bőgőmajmok és sok-sok nyom felkutatása.

Jeanne Korowa, a történet főhősnője egy jelenség a szememben. Azt nem mondom, hogy lennék a helyében, mert ugyan ki lenne az, aki szívesen töltené az estéit egyedül, üres főtt rizst vacsorázva és desszertnek egy kis Effexor nevű nyugtatót majszolva. Na ugye, hogy nem egy álom. Ennek ellenére Korowa vizsgálóbírónőben olyan akaraterő és küzdeni akarás lakik, ami elengedhetetlen az ő szakmájában. Akkor igazán önmaga, amikor dolgozik, amikor nyomoz. Egyébként szerintem egy nagyon jól megírt karakter, ha a karrierjüknek élő, magas pozíciót betöltő, mégis minduntalan társra vágyó női szerepet akarta Grangé bemutatni. Ebben az esetben én adok egy pacsit virtuálisan, mert sikerült, és a karakter fejlődése sem elenyésző.

Az író a helyszíni leírásokat sem aprózta el. Párizs nagyvilági városát magam előtt láttam, majd Nicaragua fülledt melegében én magam is alig kaptam levegőt. Ezzel szemben Guatemalában Jeannal együtt fáztam és szomorúan konstatáltam a világ azon részén uralkodó szegénységet. Argentína mocsaras vidékét, a trópusi típusú esőerdők liános zöldjét, de a kopár, meleg, mindentől távol eső apró településeket is a legapróbb részletekig magam elé tudtam képzelni. Az alig összetákolt kajibákat, az elhagyott katonai támaszpontokat, a régmúlt visszaemlékezései alapján bemutatott helyszíneket mind nagyon jól szemléltette Grangé.

A történet egész végig pörgős, érdekes, igazán lebilincselő. Nem gondoltam volna, hogy ennyire bele tudok merülni egy nyomozás részleteibe, de ez a francia író megmutatta – akit egyébként „A francia Stephen King!”-ként is szokták emlegetni –, hogy igen, a krimi is egy kiváló kategória. Amikor csak időm engedte már ütöttem is fel a lapokat és faltam a betűket. Egyetlen egy negatívumot tudok megemlíteni, mégpedig, hogy a végén a megoldást másfél – két oldalban lerendezte. És ott vége. De hát így nem lehetne vége! Kérem engem érdekel, hogy mi lesz ezután! Nem nevezném egyébként szabályszerű függővégnek, mert a történet mégis csak kapott egy lezárást, egy keretet. Ennek ellenére bennem mégis ott motoszkál a kérdés, hogy ezután mi lesz Korowával?

És kiknek ajánlom? Határozottan azoknak, akik szeretik a misztikus elemekkel tűzdelt – mert azért teljesen nem lőttem anno mellé –, thriller és krimi elegyéből alkotott izgalmas nyomozós történeteket. Azt azért hozzá kell tennem, hogy ha valaki szeretné megvásárolni a kötetet, akkor nem lesz egyszerű dolga, mert én is jó pár hét keresgélés után teljesen véletlenül akadtam rá. De könyvtárakban nagy valószínűséggel megtalálható, és nem lehetetlenség akár a nagyobb antikváriumokban is belebotlani.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.