A kertbérlő (2015)

Bájos, könnyed kis vígjátékra számítottam, keserédes véggel, ám moralizáló, elmélkedő, negyedik fal-bontogató tragikomédiát kaptam. De Maggie Smith-ért akkor is megérte.

Amikor a hetvenes évek közepe felé a sikeres drámaszerző, Alan Bennett (Alex Jennings) Camdenbe költözik, a furcsa, hontalan, idős asszony, Mary (Maggie Smith) már egy ideje ott lézeng a környéken a lepukkant furgonjában, a szomszédok nem kis bosszúságára – ám elküldeni őt mégsincs senkinek sem szíve, akkor sem, amikor az öreg hölgy gyakorlatilag a szociális munkások minden egyes segítő szándékú próbálkozását ellehetetleníti. Azonban végül Bennett lesz az, aki marasztaja a nőt, mikor megengedi neki, hogy a kocsibeállójára álljon – ahol aztán Mary tizenöt évig marad is.

Talán elsőként azt érdemes leginkább leszögezni, hogy egy valós történettel van dolgunk – pontosabban egy „többé-kevésbé igaz történettel”. Alan Bennett (aki amúgy a film végén fel is tűnik egy cameóban) egy valódi angol drámaszerző, aki valóban Camdenbe költözött a hetvenes években, ahol egy hontalan, idős nő valóban tizenöt évig a kocsibehajtóján élt, és aki ebből később megírta A kertbérlőt, először 1999-ben színpadra, majd 2015-ben vászonra. Bennett amúgy nem csak főszereplője, hanem narrátora is történetnek, így igazából a címszereplő „kertbérlő” csak látszólag van a középpontban, valójában azonban Bennett rajta keresztül fokalizálja a saját életét.

Viszont a narratív hang, amit a film megüt, kifejezetten érdekes: Bennett azzal nyit, hogy egy írónak két lénye van, az, aki ír, és az, aki él – és ennek megfelelően ő maga is duplán jelenik meg a vásznon, és ez a két énje bizony gyakran bonyolódik szóváltásba, aminek keretein belül az egyik Bennett kérdőre vonja a másikat azért, amiért olyan dolgokat ír, amik valójában nem is történtek meg, vagy éppen azért, hogy Maryt a saját anyjához viszonyítja. Amúgy erre a metafikciós megközelítésre az utolsó jelenet teszi fel igazán a pontot, amikor a valódi Alan Bennett megérkezik a film forgatására.

Mindemellett pedig Maggie Smith remekel – persze, gondolom, ez senkit sem lep meg. Ami viszont meglepett, az az, hogyan is kezeli a film Mary karakterét. Hollywood ugyanis valahogy belénk – vagy legalábbis belém – ültette azt az elvárást. hogy minden, de még a tragédia is, olyan szépen, tisztán menjen végbe. Ehhez képest A kertbérlő egyszer sem szalasztja el az alkalmat arra, hogy kihangsúlyozza, Mary mennyire büdös, mosdatlan, tisztátalan is valójában. Egy jelenetben még azt is kifejtik, hogy a végterméke ott hever a furgon körül. Az idős hölgy története egy pillanatra sem ível felfelé, helyzetéből esélye sincs kilábalni, viszont Mary mégsem ragad meg az egysíkú, szegény nő szerepében, hiszen minél többet tudunk meg a múltjáról, figurája annál árnyaltabb lesz.

Bevallom: A kertbérlő érdekes, elgondolkodtató, és helyenként még vicces film is, de nem feltétlenül mondanám, hogy szórakoztató. Hűen színpadi eredetéhez, inkább emlékeztet egy színdarabra, mint egy mozira, méghozzá abból is a nehezebben emészthető fajtára. Szóval, összességében nagyon is megéri megnézni, viszont senki se gondolja azt, hogy egy könnyed, nyár délutáni mozinak esik neki.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.