Erre is tudnék egy emojit… – Emoji film

Mindig is volt egy mazochista hajlamom, legalábbis ha filmekről van szó – bizonyítékként lásd a Hűségesről és a Vadász és a Jégkirálynőről írt kritikámat –, így, mikor először hallottam a híreket, hogy milyen rossz lett az Emoji film, fellángolt bennem a vágy, hogy megnézzem. És meg is néztem. Nem kevés agysejtet veszítettem. Meg úgy öt évet az életemből.

Kezdetnek képzeljük el, hogy mindenki telefonjában egy kis világ létezik, amiben az emojik, a vírusok, a spamek, még az netes trollok is (ne kérdezd!) vígan élik életüket. Így van ez az elsős gimis Alex telefonjával is, akinek amúgy a legnagyobb problémája az életben, hogy milyen emojival is válaszoljon annak a lánynak az SMS-ére, akibe bele van zúgva. Csakhogy Alex telefonjával van egy kis bibi: az üzenetküldő-alkalmazásában ugyanis él egy emoji, Gene, aki, társaival ellentétben, képtelen megragadni egyetlen arckifejezésnél. Vagyis amikor Alex őt választja ki, Gene pánikba esik, és különböző pofákat kezd el vágni, ami összezavarja Alex szíve választottját. Ezt követően Gene elhatározza, hogy új haverjával, Pacsival, felkeres egy hackert a telefonon belül és újraprogramoztatja magát, hogy neki is csak egy arca legyen – amit még azelőtt meg kell ejtenie, hogy Alex (az egy szem hibás emoji miatt) letöröltesse a telefonját.

Azt most felejtsük el, hogy semmi értelme, vagy drámai értéke nincs az egésznek. Felejtsük el, hogy echte elhangzik a filmben, hogy „a szavak nem menők”. Felejtsük el, hogy az alkotók szerint egy tinit csakis és kizárólag a telefonja érdekli. Felejtsük el, hogy gyakorlatilag ötpercenként hangzik el egy kakis poén (ráadásul Sir Patrick Stewart hangján). Felejtsük el…

Ne, ne felejtsük el. Mert nem lehet. Ugyanis van az a trauma, amit nem lehet, és az Emoji film ebbe a kategóriába tartozik. De olyan szinten, hogy bevallom: én úgy indultam neki az egésznek, hogy majd egy üveg piával a kezemben esek neki a filmnek, és közben jegyzetelek, meg magamban röhögök, hogy milyen vacak. Húsz perc után kiderült, hogy nincs annyi pia itthon, hogy ez elviselhető legyen. Úgyhogy harminc perc után maradt a fásult „mikor lesz már ennek vége?” A végén aztán bele is tekertem.

A baj az, hogy még csak nem is mondhatom, hogy nem volt benne semmi jó, mert hát azért volt ebben egy-két ötletes megoldás, de hogyha egy kétkarú mérleg egyik oldalára helyeznénk ezt a pár jó ötletet, a másikra meg a többi átgondolatlan, logikátlan baromságot… Hát, akkor elég egyértelmű lenne az eredmény.

Mert hát amúgy maga a sztori logikátlan, sokszor sértő, és az esetek többségében sztereotípiákra épít – akkor is, ha amúgy úgy tesz, mintha próbálná lerombolni ezeket a sztereotípiákat. Aminek aztán az a vége, hogy az ember rövid úton meggyűlöli a szereplőket. Akik mondjuk ezt meg is érdemlik.

Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha most le is zárom ezt a cikket – miután az eddig elmondottakat nem tudom tovább ragozni: a lélektelen, zsibbasztó Emoji film kétségtelenül 2017 eddigi legrosszabb filmje.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.