5 Érdekes gonosztevője az animációs sorozatoknak

Minden mesébe kell egy gonosz – ez olyan kötelező, mint a levegővétel – hiszen a hős által eltanuljuk a az emberi értékrendszer pozitív aspektusát, addig a gonosz a kötelező ellenpólusa. De a mai időkben eljutottunk oda, hogy a hős leginkább önmagával viaskodik, a gonosz meg vagy minden elemében gonosz a felmentés legkisebb szikrája nélkül, vagy olyan gonosz, aki a válogatott sorscsapások révén sodródott erre az útra. Na, mai alanyaink nem az utóbbiak soraiból kerülnek ki, hanem ízig-vérig rosszfiúk – és egyéb meghatározhatatlan interdimenzionális lények.

  1. Aku (Samurai Jack)

Aki már magában a nevében is hordozza a gonoszt. Aku maga a testet öltött gonoszság, szenny és minden más negatív jelentéssel bíró szó, amivel csak illetni lehetne. Ennek ellenére mégsem ragadt meg egy őshal agyi szintjén, hanem roppant intelligens, aki nem becsüli le azt a maréknyi személyt, aki ellene mer szegülni. Inkább apránként szedi őket szét, de akkor véglegesen.

  1. V.V Argost (The Secret Saturdays)

Aki anno látta Szombaték Titkos Világa névre hallgató sorozatot, annak egyből elméjébe villant a tenyérbe mászóan formális beszédű halálos ellenfélt minden teremtett lény számára – ki emellett elsőrangú showman -, akinek pályafutása tragédiákkal tűzdeli tele a Szombat család életét.

  1. Him (Powerpuff Girls)

Talán azt tudom mondani, hogy Aku-val egykaliber ez a tag, csak míg Aku kinézetével és nevével is az ázsiai kultúra lelkes hódolója, addig Him sokkal inkább a nyugati értelemben vett ördög díszpéldánya. Erős, türelmes és valami hihetetlen módon kegyetlen, de a legtöbb esetben ő is a mentális terror eszközeit alkalmazza.

2.Bill Cipher (Gravity Falls)

Ő már a “mai” sorozatgyártás egyik furcsa figurája. Ha Aku a megtestesült gonosz, akkor Bill a megtestesült káosz: mesteri manipulátor és elsőrangú cselszövő, az ő legfélelmetesebb tulajdonsága azonban a rendkívüli kiszámíthatatlanságából fakad.

  1. Don Killbride (Neighbours from Hell)

Így visszagondolva, magam is csodálkozom miért került ez a tag a legelső helyre, aztán beugrott: ő úgy egy velejéig romlott alak, hogy közbe ezen a listán ő az egyetlen ember. Killbride minden emberi rosszal fel van fegyverkezve jellemileg és hatalmilag egyaránt – ő az a személy, akitől még a Sátán is tart.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.