Ne csak nézd, olvasd is! – Suzanne Collins: Az éhezők viadala trilógia

*** SPOILERVESZÉLY! ***

Már nagyon régóta készültem elolvasni Suzanne Collins által írt, Az éhezők viadala trilógiát, és amikor a magyar kiadónál erősen leakciózták a könyveket, bizony le is csaptam rájuk. És nem, egyáltalán nem bántam meg. Mostanában kezdem ugyanis felfedezni a disztópiák világát és ez a történet szerintem fergeteges.


Ugyan megint beleestem abba a hibába, hogy előbb láttam a filmeket, de mivel az már nagyon-nagyon régen volt ezért is szolgáltak a kötetek egészen meglepő dolgokkal olykor.

A történet röviden annyi, hogy Panem központja a Kapitólium, ahol a gazdagok és „szépek” élik az életüket, a körzetek pedig a kiszolgáló személyzetet, a munkásosztályt képezik. Ezekben a körzetekben jellemző a szegénység, az életben maradásért a törvények megszegése, nincs rendes orvosi ellátás és az emberek több körzetben rettegésben élnek. Minden évben megrendezik az Éhezők Viadala „csodálatos” eseményt, amikor is mind a tizenkét körzetnek kötelező kiállítania egy tizenkét és tizennyolc év közötti lányt és fiút, akiket majd beküldenek az arénába, hogy élet-halál harcot vívjanak. De miért is? Állítólag ezzel emlékeznek arra, hogy 74-75 évvel ezelőtt a Kapitólium leverte a felkelők lázadását és elpusztította a Tizenharmadik körzetet. Na, innen indul a sztori. És itt jön a spoileres rész: Katniss és Peeta megnyerik a viadalt kijátszva a Játékmestereket, ezen Snow elnök felmérgesedik, a körzetek fellázadnak, a következő évben megrendezendő viadalra pedig, ami egyben a harmadik Nagy Mészárlás is, az addigi győztesek közül választják ki a versenyzőket. A Nagy Mészárlásról kimentik a részt vevők javarészét és a Tizenharmadik körzetbe – hopp, mégsem semmisült meg – viszik őket. Katniss lesz a felkelés arca, a Fecsegőposzáta, majd megdöntik a Kapitóliumot. Végül pedig mindenki boldogan él, amíg meg nem hal. Pont, kész, vége. Imádtam!

A könyvek – természetesen – abszolút felülmúlták a filmeket. Ami nagyon tetszett – bár ezt borítékolni lehetett, hogy sokkal több részletet megtudtam Katnissről, Peetáról, Gale-ről, Primről és mindenkiről a szereplők közül. A könyvhöz képest szerintem Haymitch Abernathy (Woody Harrelson) karaktere a filmben szofisztikáltabb alkoholista volt, de a harmadik könyv végére még azt is meg lehet érteni, hogy Haymitch miért menekült az alkohol mámorába.
Egyébként pont azok a jelenetek fogtak meg a könyvekben, amelyekre nem emlékszem a filmekből, pedig biztosan benne voltak – legalábbis én úgy gondolom, hogy benne kellett lenniük. Ilyenek például – és itt megint spoileres rész következik -, amikor az első viadalon Peeta elmeséli Katnissnek, hogy hogy szeretett belé. Romantika faktor 10/10, vagy amikor Plutarch megmutatta az óráját Katnissnek és felvillant a fecsegőposzáta képe. Továbbá amikor tudatosult bennem is, hogy Wiress miért tiktakkol egyfolytában az arénában. Sőt, választ kaptam arra is, hogy mi történt Gale-lel a végső összecsapás után, ugyanis eddig abban a hitben éltem, hogy Gale meghalt a Kapitólium elleni harcban – lehet, hogy én voltam figyelmetlen, amikor a filmet néztem –, a könyv viszont rávilágít, hogy bár megsérült, jó állást kapott a Második körzetben. Illetve megértettem azt is, hogy miért nem jött haza a Tizenkettedik körzetbe. Hiszen Ő és Beetee tervezték azokat a bombákat, amit Coinék voltak szívesek a gyerekekre és az orvosokra/ápolókra robbantani. Na, ez a rész volt az, ahol a három kötet alatt végre elpityeregtem magam. Nem, még a Peetás szerelmetvallós rész sem tudta előcsalogatni a könnyeimet, pedig higgyétek el nekem, iszonyatosan tudok bömbölni.

Halkan hozzátenném, hogy ahogy olvasgattam mások véleményét, akik azért húzták le a történetet, mert Katniss nem tud dönteni két srác között; mert Peeta életképtelen egyedül; mert egy szörnyűbb rész után azonnal a külsőségek következnek – pl. Katnissnek milyen a sminkje -, azok szerintem elég felületesen olvasták ezt a sztorit, vagy mondjuk úgy, hogy „Gratulálok, megragadtátok a lényeget!”
Katniss 16 éves, ergo még jó, hogy vergődik két srác között, ez lenne egy 16 éves lány dolga és nem az, hogy egy arénában rohangáljon a többi gyerekkel/győztessel és próbálják megölni egymást.
Hogy Peeta életképtelen-e? Nem hiszem, inkább mondanám úgy, hogy az ő karaktere tényleg arról szól, hogy szerelmes. Azonban nem az a tipikus én vagyok a szerelmes, izomkolosszus, keménylegény. Peeta ennél érzelmesebb karakter, de valahogy így szerethető, mert inkább a szavak harcosa. Nem élt olyan életet, mint Katniss és Gale. Nem kellett vadászni menjen, hogy a családja élelemhez jusson. Peeta ilyen és kész. Nem kötelező szeretni egyik karaktert sem, de ezért elmarasztalni sem muszáj. Persze aláírom azt is, hogy mindenkinek szíve joga egy karaktert szeretni vagy nem szeretni.
Szörnyűség után jön a külsőség. Igen, mert a Kapitóliumiak élete ilyen, pont erről szól: a külsőségekről. A csillogással vannak elfoglalva és nem azzal, hogy mi zajlik a körzetekben, ergo az ilyen éles és hirtelen váltások számomra pont ezt szimbolizálják.
De azt hiszem, mondhatjuk azt is, hogy Az éhezők viadala trilógia bemutatja azt a világot, amiben élünk, csak nem ennyire nyíltan tesszük, mint ahogy a történet szerint le van írva. Pl. hányan éheznek, hányan rettegnek attól, hogy az életük a tét, hány olyan felső körökben mozgó ember van, akiknek a csillogás az élete stb. Én sajnos látok hasonlóságot, tudok párhuzamot vonni.

Karakterfejlődés szempontjából akad egy-két szereplő, akik sokkal szimpatikusabbak lettek a végére, mert elhagyták a történet elején megismert felületességüket. Azonban voltak olyan karakterek is, akik megmaradtak olyannak, mint az elején, hiszen kiforrott jellemzőik voltak már akkor is.

Ami kifejezetten negatív számomra – és ez sajnos az egész sorozatot jellemzi (vagyis azokat a kiadású köteteket, amiket én olvastam) –, hogy nagyon nem figyeltek a kiadónál dolgozó emberek a szerkesztésnél, korrektúrázásnál. A kötetek tele voltak plusz névelőkkel, helytelenül ragozott szavakkal, amik sokat rontottak az olvasás élményén. Ez azért is csorbított, mert a kiadó kifejezetten ügyelni szokott ezekre, s eddig még egyetlen másik könyvüknél sem tapasztaltam ilyen mulasztást. Ezzel együtt azonban kifejezetten boldog vagyok, hogy az Agave Könyvek Kiadó megjelentette Az Éhezők Viadala trilógiát, mert újdonság volt számomra, a maga történeti kereteivel, a disztópiák világában.

Bátran tudom ajánlani tinédzsereknek, fiatal felnőtteknek és a felnőtt korosztálynak is. Szerintem kifejezetten elgondolkodtató történet arról, hogy milyen világot teremthetünk magunknak, ha rossz kezekbe kerül az irányítás.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.