Szabó Benedek és a Galaxisok – Bánkitó 2017

A Bánkitó Fesztivál a maga bájával minden évben beszippant, tópart, csodálatos előadók és színes civil programok garmadája várja a fesztiválozót. Ezért is nem lepődöm meg, hogy idén is remekül éreztem magam, a hangulat nem is lehetne családiasabb, napközben a sétányon sétálva legalább három ismerős jön szembe mosolyogva, a fűben társasozó emberek, a vízben unikornisok, dinoszauruszok, rózsaszín fánkok. Aztán leszáll az este és a víz tükre már nem a fejes, bomba vagy bármi egyéb, fantáziadús ugrástól fodrozódik, hanem a Tószínpadon beinduló koncertek hangjaitól. Ilyen koncert volt a már jól megszokott, hosszú ideje minden évben feltűnő Szabó Benedek is.

A fesztivál július 12-től 15-ig tartott, Benedekék az első hivatalos este, 13-a fellépői voltak, még frissek voltak az emberek és az időjárás is kedvezett nekünk, bár a hőmérséklet nem volt az egekben. A koncerten vegyesen voltak számok a régebbi és a legfrissebb lemezükről is, ami a Focipályákon Sétálsz Át Éjszaka címet viseli. Sajnos ilyen távolból már bőven nem emlékszem a sorrendre, amiben a dalok érkeztek egymás után, de arra igen, hogy micsoda élmény volt ismerősökkel és idegenekkel együtt ugrálni a zenére. A zenekar mögött és mellett látszott a tó, mellettünk a lelátón is sokan ültek, borozgatva, de a stégek sem ürültek még ki teljesen. Azt az érzést, ahogy teli torokból boldogan énekled az összes dalt a melletted állókkal közösen, miközben ez az egész vesz körül, nehéz leírni. Itt valahogy mindegy, hogy ki és miért van itt, a Bánkitó a felszabadultság és a nyitottság. Ugyanezért mosolyog ránk Benedek a színpadról, nem csak lejátszva egy playlistet, hanem velünk együtt élvezve a koncertet. Mert valahol a Bánkitó arról is szól (a hajnalig tartó bulikon, a zenén és az önkívületen kívül), hogy van Magyarországon egy olyan közeg, ami lehetne közösség, ahol lehet egymásra nevetni és nem csak lehajtott fejjel fel-és leszállni a metróról.

Természetesen az első sorban könnyű ilyeneket gondolni, mert ott aztán tényleg mindenki szíve együtt dobban a zenével és a szöveget is teljesen egyszerre üvöltik az emberek. És akármilyen boldog érzés maradt bennem a koncert után, a zene maga tele van csöndes keserűséggel és bánattal. Csakhogy a kettő megfér egymás mellett, szóval ha valaki tudja, miről beszélek, vagy érdekli, milyen lehet, annak csak ajánlani tudom Szabó Benedeket és a Galaxisokat, szerencsére lesz még lehetőség élőben meghallgatni őket.

A képek a Bánkitó Fesztivál, illetve a Keret blog hivatalos oldaláról származnak, Komoróczki Diana készítette őket

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.