Sok ilyen filmet kérek még – Tini szuperhősök – Az év hőse (2016)

Teljesen véletlenül akadtam rá erre az animációs filmre, ami egyedi rajzstílusával azonnal levett a lábamról! Nem árulok zsákbamacskát, a Tini szuperhősök – Az év hőse nagyon cuki film, nagyon nem a felnőtt korosztálynak szól, sokkal inkább a tizenéveseknek, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetnénk egy kicsit újra gyerekek és élvezhetnénk egy történetet.

A Szuperhős Gimnázium diákjai ismét az Év Hőse-díjért versenghetnek, melynél már a jelölés is kitüntetésnek számít. Csodanő és Supergirl is versengenek a díjért, de mivel jóbarátok, ezért ezt a versengést nem is veszik komolyan, ráadásul baráti körük mindkettejüket támogatja, és alig várják, hogy ünnepelhessenek. Az ünnepi hangulatot azonban elrontja a gonosz Sötét Opál visszatérése, aki csapatával karöltve ellopja az iskola egy fontos ékkövét, így a diákokon a sor, hogy visszaszerezzék, ám ehhez sokkal több hősiességre van szükség, mint amit egy díj megkövetel.

Nos, igen, a film egy nagyon egyszerű vonalú történetre épít, ami kellően érdekes, de a megértéséhez vagy követéséhez nem kell sok figyelem, és, ez viszont egyáltalán nem probléma, hiszen a film egy adott korosztálynak van címezve, és szerintem örömteli, hogy még vannak olyan alkotók, akik tisztában vannak ennek a nehézségével és egyúttal felelősségével is.

Ami igazán megkapó a filmben az a karakterek ábrázolása, egyszerűen mindenki imádnivalón néz ki, egyszerre tinik, gyerekek, szuperhősök, miközben megmaradt az akár több évtizedes képregény design, amit az ismert karakterekkel társítunk. Mondanom sem kell, szerkesztőségünk körében azonnal ment a stipi-stopi, hogy ki melyik karakternek öltözne be szívesen, és mivel a filmben nem csak a főbb szereplőket mutatják be teljes alakban, hanem szinte minden DC képregényes női szereplő felbukkan, ezért választék van bőven, de a teljesség igénye nélkül: Gyilkos Fagy, Méregcsók, Katana, Sólyomlány, Lady Shiva, Nagy Barda, Lois Lane vagy Harley Quinn.

Igen, a fordulatok kiszámíthatóak, igen, mindig a jók győznek, és a rossz elnyeri büntetését, de olykor mindenkinek szüksége van egy ilyen filmre az életében, ahol nem kell mást tennie, csak élvezni a látottakat, szurkolni a kedvenceinek és hátradőlve, jó érzéssel nevetni a poénokon.

Ráadásul a Cartoon Network webes felületén elérhető egy pár perces epizódokat tartalmazó széria, de a legnagyobb hír, hogy nemsokára teljes, rendes műsoridős sorozat is készül a Szuperhős gimi tagjairól, és engem már most biztos nézőnek lehet tekinteni!

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.