Odaát (2005 – ): Tizenegyedik évad

A mostani cikkemben egy mondhatni „lejárt lemezt” veszek elő, hiszen az Odaát tizenegyedik évada még 2015 végén kezdődött, sőt, azóta már lement a tizenkettedik is. Viszont én személy szerint egy ideig hanyagoltam a sorozatot – leginkább lustaságból –, és annak örömére, hogy ennyi idő elteltével sikerült felzárkóznom, gondoltam bepótolom az elmaradásaimat, főleg annak tudatában, hogy az Államokban két hét múlva csütörtöktől már vetítik a bűvös tizenharmadik szezont.

Sam (Jared Padalecki) és Dean (Jensen Ackles) Káin pecsétjének eltávolításával kiszabadította a Sötétséget (Emily Swallow), Isten nővérét, aki globális káoszt és pusztítást ígér, a srácok pedig pont ezt akarják megállítani. A Winchestereknek azonban nincs könnyű dolguk, hiszen egy ilyen hatalmas erejű lénnyel még sosem volt dolguk – a szezon elején a fogadott szülők által Amarává keresztelt Sötétség ugyanúgy tud teremteni és pusztítani, ahogy maga Isten, sőt, Amara még erősebb is öccsénél. Deanék segítségére van ugyan Crowley (Mark Sheppard), a Castiel bőrébe bújt Lucifer (Misha Collins), Rowena (Ruth Connell), Metatron (Curtis Armstrong), valamint egy Billie (Lisa Berry) névre hallgató kaszás, ám így is Amara van fölényben – egészen addig, míg fel nem bukkan a sokat emlegetett öccs, avagy maga Isten (Rob Benedict).

Egy eléggé kiábrándító kilencedik és tizedik évad után a tizenegyedik egyértelműen pozitív változást hozott. A töltelék epizódok nem nyomták le arányban azokat a részeket, amik tovább vitték a cselekményt, hanem jókor törték azt meg és hagyták pihenni a nézőket, a fő történetszál szépen építették fel és bontották ki, a konfliktusok és a csavarok abszolút a helyükön voltak, és végre a karakterábrázolás is kiegyensúlyozott volt. Mi több, ebben a szezonban láthattuk a széria egyik legötletesebb epizódját, a Babyt, amiben a vadászlétet az Impala szemszögéből nézhetjük végig. Ha gonosz lennék, most amiatt panaszkodnék, hogy az utóbbi két évad miért nem lehetett ilyen jó, de inkább örülök, hogy a mostani viszont igen, különben valószínűleg a szezon közepén felhagytam volna örökre a Supernaturallel.

Apropó, ha már szóba kerültek a szereplők: Amara karaktere ugyan rendkívül érdekes és komplexebb, mint elsőre tűnik, ám számomra Isten – avagy „Chuck” – vitte a pálmát. Mindig is reménykedtem abban, hogy egyszer feltűnik majd a Teremtő a sorozatban, és azok közül, amiket eddig láttam, szerintem az Odaát adta a leghihetőbb istenképet. A kicsit részeges író bőrébe bújt mindenható egyszerre vicces és komoly, gyengéd és kegyetlen, emberi és égi. Választ kapunk arra, hogy „Chuck” miért távolodott el annyira az emberiségtől, főleg a háborúk idején, őszintén beszél az angyalokról is – a párbeszéde Luciferrel szívbemarkolóan őszinte. Rob Benedict gyönyörűen játszik, és ugyan nem gondoltam volna, hogy egyszer ebben a szerepben látom, de Misha Collins is pazar Luciferként.

Végül ismét egy finálét kell dicsérnem, hiszen az Alpha and Omega majdnem tündérmesébe illő lezárást adott a bőven átlagon felüli szezonnak, ám az utolsó pillanatra azért csak becsúszott egy csavar – és vele együtt a tizenkettedik évad fő cselekményszála is.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

1 hozzászólás

  1. Visszajelzés:Odaát (2005 - ): Tizenkettedik évad | Watchaholics

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.